Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-319

138 319. országos ülés február 11, 1SS7. lehetetlen, miszerint e jóslás beteljesedjék. Bármilyen jogakadémiát vagy egyetemet végzett is az illető, a kinek két vélemény közül kell választani, mindig nehéz helyzetben lesz, ha csak utóla gosan nem ítél, a mely esetben még egyetem sem kell ahhoz, hogy eltalálja a helyes irányt. (Derültség. Ugy van! jobbfelől.) E mellett az a feltűnő, hogy ha valaki ilyen tanácsot ad s ha azt a többiek egyhangúlag elvetik, bekövetkezik az — a mint azt Hermán Ottó képviselő ur is megjegyezte — hogy az illetőknek, kik nem fogadták el az ő véleményét, szakképzettségét tagadásba veszi, egyedül magát tartja szakembernek, a többi aztán egy sem szakember. Ily körülmények közt csakugyan nem lehet mást tenni, mint más országban található tapasztalatokra támaszkodva, követni a helyes irányt s törekedni azon az utón eredményeket elérni. A mi az amerikai fajtákat illeti és hogy azokkal az ő tanácsa szerint csak mérsékelt módon tegyünk kísérleteket, nagyon jól tudja a t. képviselő ur is és azt hiszem, igazságszeretete igazat ad nekem, hogy midőn 4 évvel ezelőtt e tanácsot adta nekem, már akkor több év óta tétettek kisérletek, mert már akkor fennállott a farkasdi kisérlő telep, fennállott a szendrői kisérlő telep, melyet a t. képviselő ur erősen megtámadott, épen midőn költségvetésemet legelőször védelmeztem s a mely mindennek daczára, majdnem a legjobbnak bizonyult be, annyiból, hogy épen az általa megtámadott rossz talajban díszlik a legjobban a riparia souvage. És hogy ott díszlenek a legjobban, ismét azt bizonyítja, hogy a tapasztalatokra alapított thesisek sem mindig elfogadhatók; hogy vannak silány, köves talajok, melyekben a vessző ellentálló képességét nem veszti el, mig viszont vannak jó agyagtalajok, melyekben elveszíti. A mérsékelt kísérletek idején tehát már túl voltunk. Abban megegyezem a t. képviselő úrral, hogy a kisérletek szükségesek, még pedig mentül nagyobb számban és mentül több vidéken, Ezt teljesítjük is, a mennyire lehet. (Helyeslés jobbfelől.) A mi már most a t. képviselő urnak a borgyártás megtiltásáról szóló törvényjavaslatra vonatkozó megjegyzéseit illeti, bátor vagyok kijelenteni, hogy én azokat teljesen magamévá teszem. Csak azt az egyet nem fogadom el, a mit talán emlékezete némi hibájának kell tulajdonítanom, hogy az ellenzék részéről benyújtott határozati javaslatok e házban soha sem fogadtatnak el. Hiszen engem épen az a határozati javaslat, melyet Szalay Imre képviselő ur nyújtott be, jütta tott abba a kellemetlen helyzetbe, hogy bár nem tartom helyesnek, foglalkoznom kell e kérdéssel. Szalay Imre képviselő ur nyújtotta be helyes szándékból ugyan, de eltévedt alkalmazással ezen j határozati javaslatot és a t. ház elfogadta. A t. képviselő ur szándéka — a mint mondom — egészen helyes volt, mert hogy kell valamit tenni ez ellen, hogy olyan egészségtelen concurrentia ne legyen a borgyártók és termelők közt, abban igaza van, csakhogy más utón és módon kell ezt tennünk. Az útnak és módnak alkalmazásában, szerintem, Hermán Ottó képviselő urnak van igaza és nemcsak hogy nem zárkózom el azon gondolattól és azon indítványtól, hanem egyenesen bevallom, hogy ezen kérdéssel már két év óta foglalkozom; foglalkozom azóta, hogy a t. ház határozata ezt nekem kötelességemmé tette. Megjegyzem, hogy a 3 év előtt benyújtott törvényjavaslatot, mely nem a bőrgyártás tilalmát mondotta ki, jobbnak tartottam a többi tervezeteknél, valamint viszont az élelmi szerek hamisítására vonatkozó tilalmat tartom a legjobb megoldásnak. Ne képzelje tehát a t. képviselő ur, hogy pusztában elhangzott szavak voltak, a miket elmondott, sőt ellenkezőleg, azt hiszem, hogy e téren találkozni fogunk. (Élénk helyeslés.) Végre Lits képviselő ur a közgazdasági' előadók ügyét hozta fel. Erre annyit vagyok bátor mondani, hogy különféle értelmezését hallottam a pénzügyi bizottságban tett kijelentésemnek s tudom, hogy voltak a közgazdasági előadók közt is olyanok, kik nehezteltek ezen kijelentésemért, mert oly tudósításokat olvastak, mintha azt mondottam volna, hogy a közgazdasági előadók nem feleltek meg a várakozásoknak. Ez pedig távol volt tőlem, sőt ellenkezőleg azt mondottam, hogy magát az intézményt nem tartom olyannak, mint a milyen várakozással életbeléptettük. Hogy az előadók maguk azon díjazásnak nem is nevezhető csekély összegért mindenesetre fontos és jó szolgálatot tettek a ministeriumnak, azt tagadni nem lehet, sőt csak dicsérőleg kell nyilatkoznom e részben róluk, kivált közülök 6—8 egyénről és ugy gondolom, említettem is a pénzügyi bizottságban, hogy 6 — 8 egyén volt olyan, kik kiváló jó szolgálatot tettek; őket ott meg is neveztem. Igaz, hogy ezek olyanok voltak és ezt különösen kiemeltem, kik már régebben, mielőtt az intézmény életbe lépett volna, tetemes szolgálatokat tettek közgazdasági téren az országnak s ugyanazon jóindulattal és képességgel szolgáltak itt is. Ez volt, a mit a pénzügyi bizottságban mondtam, ha nem is merem állítani, hogy szó szerint igy volt és a képviselő ur megnyugtatására mondhatom, hogy azon közgazdasági előadó, a kiről ő megemlékezett, benn foglaltatott a 8 között, mert az egyike Magyarország közgazdasági ügyei legjobb előharczosainak, Kenessey Kálmán, ki a földmivelési ministeriumban ministeri tanácsos volt azon korszakban, a midőn a ministerium tevékenysége olyannyira fokozódott és nagyobbodott, ki úgyszólván, rész-