Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-319

132 319. országos ülés február II. 1887. neki itt ez országban a romániai igavonó- és tenyészmarha soha sem okoz; tehát a román marhának ezen egyik egész osztálya egészen hors concöurs, tekintetbe nem vehető. Komolyabb a vágómarhának a kérdése. Igaz, hogy az tetemes mennyiségben bevitetik az országba és igaz, hogy az némi befolyást gyakorol a húsnak az árára ; de, t. képviselőház, ne méltóztassék figyelmen kívül hagyni, hogy épen ezen marhanem egy igen fontos keresetnek lesz a forrása. Ez a marhanem hizlalatlan állapotban bejön az országba és nemcsak a szeszgyártónak, nemcsak a malomiparnak, de a kis gazdának is alkalmat ad, hogy meglehetősen sokat nyerjen ezen marha hizlalásánál. Hát van némi hátránya a vágómarhának a behozatalában, de határozott előnye is van a hizlalás tekintetében, a melyen nyerhetünk. Különben erre nézve is felvilágosítást adott illetékes helyről a minister ur, a mennyiben azt mondta, hogy a vágómarhának a kivitele különösen a monarchia másik felébe akkora már, hogy attól kell tartani, hogy marhaállományunk csökkenni fog; akkora különösen a pozsonyi marhavásár óta a magyar vágómarhának a kivitele, hogy ha nem pótoltatik a hiány romániai vágómarha által, attól kell tartani, hogy a mi marhaállományunkat még veszély fenyegeti. Hát ily viszonyok közt nagy veszedelemnek tartani a romániai marhának a bevitelét nem tartom alaposnak és indokoltnak. Különben még itten sejtetett valamit velünk az igen t. minister ur, a mi nagyon meggondolandó, a miről itten behatóbban nem szabad beszélni, mert hát megfogják ezt hallani a Dumbovicza partján is, de mindenesetre azt kell constatálni, hogy az ez iránti megnyugtatása a minister urnak Achilles-sarka volt egész magatartásának, mig a többi kérdésekre nézve tisztán, határozottan, érthetően nyilatkozott; ezen kérdésre nézve ugyan megértette, hogy mit akar, de az ez iránti eljárása és kijelentése nem bir azon nyíltsággal, mivel a többi kijelentése. Én erre nézve csak azt kívánom megjegyezni, hogy én óhajtanám, hogy azok az intézkedések, melyeket ő az állategészségügyre nézve kilátásba helyezett, teljesen tárgyilagosan, csakis az állategészségügynek megfelelő, minden hátsó gondolat nélkül történjenek, nehogy a mit egyik kézen ad, a másik kézen ismét elvétettnek látszassák. T. ház! Tény az, hogy a romániai szerződés megkötésénél magyar érdek azon kiviteli iparczikkeknek bebocsátása, a melyekről szó volt és román részről bizonyos nyersterményeknek Magyarországba való bevitele. Tény az, hogy e kérdés csak új küzdelmek után, csak nagy nehézséggel és kitartással lesz megoldható és fájdalom, attól kell tartani, hogy esetleg az ellentétes érdekeknek a kihegyezése arra is fog vezethetni, hogy egyelőre nem lesz megköthető a szerződés; mert abban aztán igaza lehetett volna Enyedi Lukács t képviselőtársamnak, ha ő azt kívánta volna constatálni, hogy pártkülönbség nélkül a magyar képviselőház csak oly szerződést fogadhatna el Romániával, mely a magyar közgazdasági érdekeket teljesen és méltányosan elégíti ki. Hát meg lehet, hogy a másik fél részéről az önző felfogás és a makacsság akkora, hogy nehéz, sőt esetleg lehetetlen lesz a szerződés megújítása. Ezzel szemben György Endre t, képviselőtársam azt emelte ki, hogy megbírjuk a jelenlegi állapotot is. Igenis megbírtuk egynehány hónapon át, de nem kérdezi ő, minő áldozatoknak az árán, mily nehezen, mily gondokkal, mennyi koplalás mellett. Igaz, hogy a t. minister ur ez iránt kötelességének tartotta intézkedéseket tenni. Elismerem és köszönettel kell constatálnom, hogy ő, mihelyt kiütött Romániával a vámháború, az érdekelt köröket enquétere hivta Össze és ott részint személyesen, részint szakközegei által kihallgatta az érdekelteket. De, t. ház és t. minister ur, nézzük most, hogy azokból a kívánalmakból, a melyeket a minister közegei maguk indokoltaknak, jogosultaknak tartottak, mennyi valósittatott ? A t. minister ur méltóztatik emlékezni, hogy ott tarifa-leszállításról és szállítások kieszközléséről volt szó. És mennyi valósult ebből? Igaz, a tarifákra nézve iparkodott a t. minister ur valamit nyújtani, de fájdalom — és tudtommal nem az ő hibájából — csak későn nyújtotta. Vegyük például a gyapjút. A t. minister ur igen jól bir tudomással arról, hogy a gyapjúra nézve a döntő saison június és Julius hava. Ha akkor meg lett volna adva a tarifa-engedmény, ha már akkor lehetett volna kerülő utón a szükséges gyapjút Orsován át behozni az egyes ipartelepekre, ezáltal nagy előnyöket nyújtott volna a t. minister ur a magyar iparnak. De mikor jött az engedmény? Október havában. Eső után köpönyeg! Akkor, a mikor a bevásárlási saison be volt fejezve; akkor, a mikor az engedmény nem használt semmit. És vegyünk erre nézve egy concret esetet. Ezen megnyerendő engedmény és könnyítés fejében már június havában nagy mennyiségben történtek gyapjúra nézve kötések, mert tudták az érdekeltek, hogy kellő időben, kellő mennyiségben meg kell szerezni a nyers anyagot, hogy ha megrendelések történtek, vagy más alkalom nyilt, ne múljon rajtuk, hogy képesek legyenek előállítani, a mit tőlük kivannak. Történtek kötések, várták az illetők a tarifa-kedvezmény megérkeztét hónapokon át és azután kénytelenek voltak mindezen csinált kötéseket nagy áldozatok árán stornírozni, pedig tudvalevő dolog, hogy azon idő alatt a gyapjú ára legalább 50%-kal szökkent fel ugy, hogy azon lucrum cestans, azon kár, melyet az J illetők e miatt szenvedtek, sok ezerre rúgott. Meg