Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-319

319 országos Ülés február 11. 18S7. 123 ipar, kisipar és a kereskedelem meghonosul, megizmosodik. (Helyeslés a jobboldalon.) Az egyetlen mód az ottani állapotokon segíteni ez és nagy fallatiában vannak, a kik azt hiszik, hogy az ipar és kereskedelem ottani meghonosítása nem egyéb, mint a földmivelés érdekeinek szem elől tévesztése. En ezt határozottan tagadom. Az a jelenség, a melyet ott úton-útfélen megláthat bárki — hogy tudniillik az úgynevezett kisebb birtok és a középbirtok rendszeresen expropriáltatik, vagy a teljesen kis birtok osztja fel maga között, vagy a nagy birtok vonja magához: ez a jelenség mutatja legfőkép azt, hogy a gazdasági arányok ott nem állanak helyes basison. Ezt egyébbel nem lehet pótolni, mint hogyha a eonsumptiója annak az országrésznek tetemesen növekedik. A belconsumptio nagysága, a mely ott fejlődik az egyes vidékeken, az egészre hatással van, de a nagybirtokra a belconsumptiónak nincsen oly közvetlen hatása soha sem és sehol sem, mint épen a kisebb birtokosra. Ezelőtt nem is rég — legalább a történelmi mértékeket véve fel — ezelőtt 100 évvel a levantai kereskedésnek, a keleti kereskedésnek hatalmas faetorát képezték az erdélyi részek és ez egy oly factor volt, a melylyel el kellett számolni, ma pedig ennek épen az ellenkezője állott be. Ma a legtávolabb részei Európának bejutottak már a keleti tartományokba és egyes-egyedül épen az erdélyi részeknek lábai alul veszett el a talaj keleten, illetőleg az ottani piacz. Igaz, hogy az ipar egy virágzó kereskedelmet és óriási capitalisoknak a beruházását igényli és rendesen ezen az alapon, a mikor szegény emberek, mint magam is, az ipar fejlesztésére, a kereskedelem felvirágzására utalnak, rendesen azok közé az idealisták közé soroztainak, a kik jól beszélhetnek erről, mert nagyon természetes, ezek nem közgazdasági faetorok, ezek nem tudnak számolni a közgazdasági érdekekkel. Hát én nem láttam sehol, hogyha rámegyek arra, hogy miként fejlődött Stiriának az ipara, hogy ha rámegyek arra, miként fejlődött Csehországnak az ipara, ott sem láttam egyebet, mint azt, hogy rendről-rendre keresték és megtalálták a szükséges piaczokat, a hova ki tudták vinni czikkeiket — mert a piaczokat nem igyekeztek abban az időben lehetőleg elveszteni, hanem megtartani és ezt nem számították be a kormányoknak, ha ugy mondva sikerült, hogy egyik vagy másik piaczról szerencsésen kiszorultak — abban az időben, mondom, ott az egyik és másik államocskákban az a kezdetleges ipar megtalálván a maga piaczát, természetes fejlődésnek indult. Az összes lakosság, de az állam maga is igyekezett ott az ipar fejlődését a lehető legnagyobb mértékben előmozdítani.,Hiszen nem egy decretum, nem egy császári királyi rendelet bocsáttatott ki, a melyek nagy és erős védelem alá vették annak idején a j cseh ipart, a melyek nagy és erős védelem alá vették annak idején a stíriai ipart. Csak mi tekintünk arra közömbösen, hogy mindazok a feltételek, a melyek a magyar ipar fejlesztésére szükségesek, az erdélyi részekben inkább vannak meg\ mint bárhol. A lakosság a legsűrűbb annak az országrésznek legalább egyik részében egész Magyarországon. Van ott fa, viz, kőszén, vas, egy szóval nemcsak az, a mit a régibb időben valamely ország gazdagsága és vagyonossága mértékéül vettek, tudniillik arany-és ezüstbányája. Az utóbbi kor megállapította, hogy egy ország vagyoni gazdagsága más gazdasági és közgazdasági anyagokban fekszik, a melyek között például a szén egy nagyobb factor, mint a világnak összes aranya, a vas egy nagyobb factor, mint az ezüst és mint a többi drágakő. Mondom, mindezek a feltételek megvannak és ennek daczára mi sem történt, hogy ezek értékesíttessenek és hogy ezek részére piacz szereztessék. Mi meg akarjuk védeni azt, hogy Romániából be ne jöjjön a tengeri, hogy tengerinket biztosítsuk Erdélyben, de az, hogy a fát, a szenet, a vasat kivigyük Romániába, egyáltalábansoha sem jutott eszünkbe, vagy legalább nem hangsúlyoztuk soha. A közgazdasági politikának és a közlekedési eszközöknek mostani fejlődése mellett minden védvámokkal és prohibitiv rendszerrel való küzdelmek a legerősebb, leghatalmasabb embernek is csak ideig-óráig fognak sikerülni. A legmagasabb vámtételeket egy egyszerű cartellel illusoriussá lehet tenni; meg is tették már. Mindezek folytán a megegyezésnek és egy kereskedelmi szerződés megkötésének komoly hasisa vélekedésem és nézetem szerint csak az lehet: hogy valódi komoly érdekeit igyekezzék minden állam megvédeni ezen szerződésekben és csak annyi áldozatot hozzon, a mennyit a másik a maga részéről is hoz. De e komoly érdekek közé ne méltóztassék oly dolgokat is felvenni, a melyek lehetnek ugyan érdekek, de korántsem komoly érdekek. A közgazdasági érdekek mellett akkor, mikor más világrészeknek terményeivel kell küzdeni a román nyersterményeknek — ugy mondva — túlzott mértékben való hangsúlyozása, azt hiszem, nem a megegyezéshez, a kölcsönös megállapodáshoz, hanem épen annak ellenkezőjéhez, az összeveszéshez fog vezetni. Ne méltóztassék újból oly dolgoknak, melyek már régen ismert dolgok, túlságos súlyt tulajdonítani. Itt az mondatott például, hogy az erdélyrészi, valamint a magyar marhatenyésztés a román marhabehozatal által a legnagyobb mértékben fenyegetve van. Ezzel szemben utalok arra az időszakra, mikor nemcsak, hogy egy vámterületet, hanem egy legelőt képezett Románia az erdélyi részekkel, hol a marhát, juhot, disznót Erdélyből az egyik legelőről áthajtották a másikra és daczára 16*