Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-319

319. országos ülés felbruár 11. 1887. 121 cájába vagy ideiglenes politikájába beletalál, han- ] goztat. De nekünk nem erre a tacticai jó egyetértésre van szükségünk, hanem arra az egyetértésre, mely komoly érdekek kielégítésében leli kifejezését. Ezért helyezek én a Eomániával kötendő kereskedelmi szerződésre minden tekintetben kiváló súlyt. De a mint ez engem arra 'persuadeál, hogy a szerződés megkötésére súlyt helyezzek, ngy persuadeálnia kell e tekintetnek Románia állami érdekei mellett küzdő minden lakosát is. Én csak sajnálni tudnám, ha egyes chauvinisticus irányzatok akár itt, akár Romániában oly hatalomra és erőre vergődnének, hogy azokkal szemben alig lehessen szót emelni a nélkül, hogy az illetőknek az állam és a haza érdekei feláldozását ne kellene jogosan szemükre vetni. Hogy e kérdéssel végre tisztába jöjjünk, okvetlenül szükséges, hogy a czél kitűzése mellett objeetiv bírálat alá vegyük azon érdekeket, melyek együttesen kielégítést találhatnak. Általában nem osztozom azok felfogásában, a kik abból indulnak ki, hogy nekünk miféle érdekeink lehetnének Romániában, hogy ezen érdekek nyomósak nem lehetnek. Ez általánosan kifejezettphrasist egy másik phrasissal meglehet czáfolni azzal, hogy nekünk ott nagy érdekeink vannak. Egyik ép anynyira bizonyos, mint a másik. Én azonban bátor leszek egy praegnans példára hivatkozni. Akkor, mikor — szerintem elég hibásan — a Romániával való kereskedelmi és közgazdasági megegyezés fenntartására úgy ebben a monarchiában, mint Romániában kellő súly nem fektettetett, Európa azon államai, melyek pedig nemcsak ezen kis piaezra voltak utalva, rendkívül nagy súlyt fektettek Romániára. És midőn mi teljes megelégedéssel oda jutottunk, hogy e piaczot körülbelől elveszítettük, más hatalmas és saját érdekeiket védni tudó népek és államok arra hivatkoznak, hogy az általunk elveszett terrénumot sikerült nekik megnyerni. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Méltóztassanak csak visszatekinteni arra, vájjon maga Anglia, melynek kereskedelme az egész ismert világra kiterjed, nem nagy súlyt fektetett-e arra, hogy magának a romániai piaczot biztosítása? Méltóztassanak tekintettel lenni arra, hogy az a Németország, mely ezelőtt egy pár évtizeddel a romániai piaezra bejutni is alig bírt, nem nagy súlyt fektet-e arra, hogy Románia piaczát legalább oly nagy mértékben sikerült elfoglalnia, mint a minőben elvesztettük mi. Ha egyébre nem, arra legalább rá lehet itt utalni, hogy itt oly komoly érdekekről van szó, mely komoly érdekek elmellőzése, vagy a fölöttük való elsiklás annyit jelentene, mint az ezen monarchia érdekei iránti bizonyos fokú érzéketlenség. De vegyük szemügyre közelebbről a kérdést. Én, t. ház —- habár lehet, hogy sok tekintetKÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XV. KÖTET. ben tévedésben vagyok — ez irányban törekedtem személyes tapasztalatra jutni, kimentem Romániába s egyes kereskedőkkel és hozzáértőkkel megbeszéltem a kérdést és igyekeztem magamnak bizonyos irányban tájékozást szerezni. És én ugy tapasztalom, hogy az én felfogásom a romániai viszonyokról teljesen eltérő azoktól, melyeket itt e házban hangoztatni hallottam. — Azt méltóztattak többek között mondani, hogy Romániában a termelés és a nyers termékek előállítási költsége rendkívül csekély és hogy a concurrentia képessége sokkal nagyobb fokban van meg Romániában, mint a minő fokban mi azt megbírjuk. Az én tapasztalataim evvel, ha nem ig egészen ellenkezők, de ettől lényegesen eltérők. Hiszen, ha Erdély közvetlen szomszédsága adta meg e népnek azt a munkaerőt, mely a gazdaságnál használtatik fel és ha ott olcsóbb lenne a napszám és nem drágábban és jobban fizetnék meg a munkát, nem az következett volna-e be, hogy a románok jöttek volna ki kapálni és szántani a székelyekhez ? Mivel pedig épen az ellenkező történt, hogy tudniillik Erdély túlnépes része ment Id oda, mert ott sokkal jobban fizetnek, mint itt, mire lehet ebből következtetni ? Azt hiszem, arra, hogy a munkaerő Romániában drágább, mint B jelen viszonyok közt Magyarország nagyobb részében. De tovább megyek. Nézetem szerint nem he lyesen járnak el azok, a kik egy államot, melyiknek bizonyos érdekei concurrentiában vannak a mi államunk érdekeivel, túlerősnek és túlhatalmasnak színeznek. Ha Romániának csakugyan oly óriási termelő képessége van, hogy azon aránylag hozzánk mért kis ország még kevéssé intensiv gazdálkodás mellett a mi gazdasági fejlődésünket fenyegeti, ugyanakkor mi ily túlszinezés mellett mire hozunk fel bizonyítékokat? A románok erősségére és saját gyöngeségünkre. Már pedig, t. ház, én nem vagyok Romániának annyira ellene, hogy azért, hogy csak Románia ellen valamit demonstráljak, saját gyöngeségünket igyekezzem bebizonyítani, vagy túlszinezni. De, t. ház, én bizonyos fokig eltérek még egy más kérdésben is az általános felfogástól. Tény, hogy valamint annak idejében ugyszólva a a civilisált emberek köréből száműzetett az, a ki a manchesteri iskolának nem volt bizonyos fokig híve, ugy most csaknem ellentétes irány mutatkozik. Ma a jó magyar hazafiságnak, a helyes practicus gazdasági felfogásnak ugyszólva prototypjének tartatik az, a ki aprohibitió rendszernek, ki egyáltalában a védvámoknak barátja. Az egyik ép oly kevéssé volt jogosult, mint most a másik. (Helyeslés.) Minden állam közgazdasági, kereskedelmi politikáját nem elméletek, hanem az alakult viszonyok szerint igyekezik kihasználni és érvényesíteni. Anglia, mely ugy látszott, mintha mm16