Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-319

120 319. oru&gM ttlég február 11. 18S7. gazdaközönség nyakra-főre megvette az angol kosokat 100—200 forintért darabját s a midőn ezek után nevelt tenyészállataikat Németországba vagy Francziaországba akarták szállítani, akkor nemcsak a magas vámokkal, hanem útközben még a muszka transitó-birkával is találkoztak és mindezt az osztrák iparczikkek érdekében hozott védvámos politikánknak köszönhetjük. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De hát sajátságos, hogy a külföldi iparczikkek, akár van abból termelési többlete a bécsieknek, vagy nincs, azok mind magas vámmal rovatnak meg és csak épen az, a mit mi termelünk és a hol a mi érdekeink jönnek szóba, csupán az essék más elbírálás alá? Felhozatott továbbá az is, miszerint politikai okok is azt kívánják, hogy a szomszédos Romániával ezen vám- és kereskedelmi szerződés által a viszonyt bensőbbé tegyük. Ezt concedálom; de ha már érdekünkben van egy ily gyenge állammal szemben gazdaközönségünk rovására a jó viszonyt fentartani, akkor még inkább kívánatos, hogy az erősebb nyugati államokkal szinte ily szerződéses viszonyba lépjünk; de a midőn Bismark ezen eszmét világgá bocsátá, a bécsi sajtó meghúzta az iparosok vészharangját, mert egy ily szerződés valamely culturállammal, ép oly előnyös volna reánk nézve, mint a milyen káros Austriának. Én tehát nem látom át, miért űzünk mi osztrák közgazdasági politikát? És ha tekintem gazdaközönségünk nyomasztó helyzetét, akkor nem túlozok, ha azt mondom: hogy addig létesítsük a magyar közgazdasági politikát, mig a bajon némileg segíthetünk, mert tartok tőle: hogy 10 év múlva késő leend. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A Tisza uralom alatt azon sajátságos helyzetbe jutottunk, hogy a költségvetési vita alkalma val az egyes tárezák keretében levő hiányok miatt az illető szakministert alig tehetjük felelőssé, mert majdnem mindenütt a ministerelnök ur dictatori befolyását látjuk (Ugy van! a szélső baloldalon) és osak midőn a válság beállott, látjuk az illető szakministert magában — elbukni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Nem feladatom, de nem is szán dékom a tisztelt szakminister ur működését közgazdaságunk terén bárki hibájával palástolni, mert a mint hogy károsnak tartom a kormány közgazdasági politikáját, mely a vám- és kereskedelmi szerződésekben talál kifej ezést, ép ugy nem helyeselhetem a szakminister ur pazarlását improductiv téren, miáltal megbénítja tevékenységét a productiv befektetéseknél; végre, mert erős meggyőződésem, hogy az 1867. kiegyezés alapján feladott önrendelkezési jogunkat miatt — mezőgazdaságunk ép ugy nem fog felvirágozni, mint a hogy iparunkat nem fejleszthetjük — azért a költségelőirányzatot el nem fogadom. (Helyedés a szélső baloldalon.) Horváth Gyula: T. ház! A tegnap a romániai vámszerződésre vonatkozólag a ház különböző oldaláról elmondottak indítanak engem leginkább a felszólalásra. (EaUjuk!) Ámbár magam is elismerem, hogy a jelen pillanat a legkevésbé alkalmas arra, hogy a Romániával kötött szerződés kérdése parlamenti előzetes tárgyalás alá vétessék, mert vezessenek bár az alkudozások eredményre, vagy hiúsuljanak meg, ily előzetes tárgyalás bizonyosan sem egyik, sem másik irányban nem fogja a dolgot elősegíteni. Azonban mégis szükséges ezen kérdést — ha már egyszer felhozatott — a lehető legtárgyilagosabban megbírálni, még pedig ugyanazon szempontokból, melyek ebben a ház minden oldaláról egyformán hangoztattak, tudniilik közgazdasági és politikai szempontokból. A mi a politikai tekinteteket illeti, én e tekintetben sokkal tovább megyek, mint azok, a kik eddig e kérdésben a ház különböző oldaláról felszólaltak. (Halljuk!) Az ugyanis félreismerhetetlen, hogy monarchiánknak, valamint benne Magyarországnak, legelső és legfőbb érdekei közé tartozik oly politikát űzni a keleten, mely azon népeket, országokat, államokat, a melyeknek politikai érdekei nem ellentétesek monarchiánk politikájával, monarchiánkhoz és országunkhoz csatolja. De ettől eltekintve, itt még más fontosabb érdek is van, a mit félre ismerni nem lehet és nem szabad, az tudniillik, hogy a monarchia, vagyis nem anynyira a monarchia, bár annak másik felében is vannak románok, de különösen a mi államunk lakosságának igen nagy számát képezi ugyanaz a faj, tudniilik a román, a mely állammal, tudniillik Romániával, utalva vagyunk ugy politikai

r mint közgazdasági téren lehetőleg jó viszonyban élni. Már azon ellentét következtében, mely az egyes emkerek közt ugyan fennáll, de a mely hála Istennek, legalább hitem szerint állam és állam, tudniillik monarchiánk és Románia közt nincs meg, különösen tekintetbe véve azt, hogy itt oly két állam közti szerződésről van szó, mely két állam közül egyiknek kizárólag románok képezik lakosságát, a másikban pedig azok szintén nagy számmal vannak: e kérdés politikai jelentősége sokkal nyomósabb, mint ha egészen heterogén államok és fajok közti kiegyezésről volna szó. Ily körülmények közt nem kis fontossággal bir az, ha Romániának és monarchiánknak közgazdasági, kereskedelmi érdekei coliisióba nem ütköznek, hanem együtt keresi Románia azzal a monarchiával érdekei érvényesítését, ellenben ha az a hit fogna elterjedni Romániában, hogy közgazdasági és kereskedelmi érdekeit, ha e monarchia népeivel együtt halad, kielégíteni sehogy sem fogja, az esetben a két állam közti politikai jó egyetértés elérése alig volna egyéb, mint illusió, melyet egyik-másik ember pillanatra, mert tacti-