Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-319
< 319. országot Hét A midőn az igen tisztelt földmivelés-, iparés kereskedelemügyi minister ur a kormányba lépett, a földbirtokos osztály némi reményeket kötött személyéhez, a mennyiben agrárius hajlamait ismerte. A tisztelt minister ur törekedett is a gazdaközönség helyzetéről magának kellő tájékozást szerezni és azon helyről, melyet elfoglalt, nem egyszer tett már oly nyilatkozatot, mely a földbirtokos osztály helyzetét válságosnak jelezte; sőt egy izben kimutatta, hogy a V* teleknél kevesebb földdel biró kisbirtokos osztály mily rohamos mérvben pusztul. Azonban megütközéssel hallottuk Tisza Kálmán ministerelnök úrtól, hogy az 7* telekkel biró gazdák sorsa nem oly rossz, mint azt Hoitsy Pál tisztelt képviselőtársam jelezte, mert hát ezek gazdagodnak, miután a kincstártól földeket aquirálnak. Hogy ezen két különböző, egymással homlokegyenest ellentétben levő állítás közül melyik áll közelebb az igazsághoz, azt szerény nézetem szerint könnyű kimutatni. (Halljuk! Halljuk!) A földmivelési minister ur adatait az országos statísticából meríté és ha a ministerelnök ur vagy bárki más kételkednék ezen adatok hitelességében, akkor méltóztassék a múlt évi zárszámadások végeredményét megtekinteni, vagy pedig az általános jólét növekvésének vagy hanyatlásának egy igen biztos mérőjét a sófogyasztást; az ott látható nagy mérvű csökkenés eléggé bizonyítja a tényleges elszegényedést; mert 1870., 7i.és72-ben az összes sótermelés kitett4.868,297 métermázsát és 1885., 86. és 87-re tejmeltés előirányzott sómennyiség 3.587.138 métermázeára apadt, vagyis ez utóbbi 3 évben az elfogyasztott és előirányozott só mennyisége 1.281,159 métermázsával kevesebb, daczára a nagyobb számú népességnek és a nagy mérvű kivitelnek külföldre és Boszniába. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Szalay Imre tisztelt képviselőtársam tegnap mondott beszédében felemlité, hogy a szalmakiviteltink már oly mérveket ölt, hogy azt, ha nem is beszüntetni, de mezőgazdasági szempontból legalább is megnehezíteni szükséges. T. ház! Én részemről szintén károsnak tartom a szalma nagy mérvű kivitelét, de azt megnehezíteni vámok által czélszerűnek nem tartom; mert az, ki már szalmáját is pénzzé teszi, az nincs beinstruálva és annak már aligha van valamije, amiből még pénzt csinálhat és az ilyen szalma után rendesen a föld is elmegy, (ügy van! Igaz! a szélső baloldalon.) Ezen szomorú tények ellenében gazdaközönségünk nem részesül a kormány kellő támogatásában. Más államokban a termelők érdekében oly olcsó szállítási díjtételek hozattak be, melyek a kivitelt megkönnyíték s ezáltal a tengerentúli termények már saját határainkon belül is versenyképesek lettek és ugyanakkor nálunk a szállítási díjtételek kedvezőbbek a behozatalnál, mint a fébrnir 11. 18S7. kivitelnél nyugot felé, sőt a magyar gazdaközönség maholnap a szállítási adóval is sújtatni fog, miáltal annak helyzete még válságosabb leend. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Iparunk szinte pang és ha tekintjük, hogy a legkisebb állam is odatörekszik, hogy fejlett ipara legyen, ugyanakkor a magyar kormány közgazdaságunk ezen fontos ágát a gazdag és fejlettebb osztrák ipar jármába görnyeszti a közös vámterület folytán. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Oly államban, a hol a mezőgazdaság a legnagyobb válsággal küzd, ott hol az ipar az osztrákok járszalagán teng, ott egészséges kereskedelem sem lehet. (Igaz! TJgy van! a szélsőbalon.) Ezek után engedje meg a t. ház, (Ralijuk! Halljuk!) hogy gróf Károlyi Sándor tisztelt képviselő ur tegnap elmondott beszédjére egy pár észrevételt tegyek. A tisztelt képviselő ur igen helyesen monda, hogy a Romániával kötendő vámés kereskedelmi szerződés megkötésénél tekintettel kell lennünk arra, hogy mit nyerünk általa és hogy ezen hasznot mily áldozatok árán szerezzük meg. Ha kiviteli árúforgalmunk csökkenését tekintjük, akkor a legjobb esetben csakis helyi és nem országos érdekű ezen szerződés; mert például az egyik legerősebb tétele kivitelünknek, a gyapjúszövetek kivitele Romániába, 1886. első felében 1.329,530 forint értéknek felel meg s ugyanazon időben Austriából közel 17 millió forint értékű gyapjú-szövet behozatalunk volt. Ezen nagymérvű behozatali többlet eléggé bizonyítja, hogy saját szükségletünket sem vagyunk képesek fedezni s hogy ezen szerződés által csupán Austria ipara volna előnyben, a mennyiben ezen újabb piacz által árúinak nagyobb kelendőséget és igy nagyobb árt biztosítunk, melyet nekünk is meg kellend fizetni. És ha most tekintjük, hogy ezzel szemben megengedjük, hogy Románia nyersterményeivel saját piaczunkon az árakat befolyásolja s ezáltal ismét gazdaközönségünk kárát idézzük elő. (TJgy van! Igaz! a szélső baloldalon.) És itt nem mindenben értek egyet Károlyi Sándor képviselő urnak a gabonavámoknál felhozott érveléseivel. Én a magyar állam által követendő vám- és kereskedelmi szerződések megkötésénél különleges argumentumokkal érvelni nem fogok, de nem is kívánok más államok példájától eltérni. Németország a védvámos rendszer alapján tekintet nélkül, hogy van-e szükséglete és milyen, a gabona- és húsvámokat felállította s ezáltal megkönnyítette a gazdaközönségnek az állattenyésztés terén a jövedelmezőbb hústermelést meghonosítani; de ezen védelem által lehetővé tétetett egyszersmind az intensivebb gazdálkodás folytán a nagyobb termelés is és a virágzó mezőgazdaság megteremte a saját iparát, a szeszj ipart. Nálunk is megtörtént ezen átalakulás, a
