Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-318

SIS. országos ülés februAr 10. 1887. 115 Romániával szemben azon állapotot, a melyben ma vagyunk, tudniillik a vámszerződés nélküli állapotot, mintsem ily szerződés megkötését. Igaz, hogy ez állapot az erdélyi iparosokra, különösen a székelyföld némely főbb városaira határozottan káros, de ha tekintjük, hogy a szerződéses állapotban mily óriási zaklatásoknak voltak kitéve az átvitelnél az erdélyi iparosok ugy, hogy azon állapotot a maihoz hasonlítva, ez utóbbit alig lehetne rosszabbnak mondani. Volt alkalma nem egyszer a minister urnak is meggyőződni azokról a seeaturákról, melyeket különösen a bőr és üvegárúk bevitelénél az illető iparosokon elkövettek. Hát megújítsunk e ily szerződést? Visszaessünk-e ilyen állapotba csupán a politica szempontjából? Megkössük a szerződést a nélkül, hogy az erdélyi ipart a behozatalnál való zaklatásoktól biztosítsuk? Ezért sokkal jobb, ha megmaradunk a mai állapotban. De az mondatik, hogy a kukoricza és búzának mérsékelt vám mellett való behozatala talán engedélyezhető volna, mert ez Magyarország viszonyaira nézve nem lenne hátrányos. Én ezt a búza tekintetében határozottan ellenzem. Tessék átolvasni a budapesti malmok jelentéseit, világosan meg van bennük, hogy az üzlet nem volt oly élénk, a nyereség nem volt oly nagy, mióta Romániából nem tehetett búzát importálni. De hogy állunk a szarvasmarha-behozatallal? Hiszen ha ez megengedtetik, még oly feltételek mellett is, mint a t. minister ur jelezte, az Magyarország szarvasmarha-tenyésztésére legveszedelmesebb lesz. Általánosan tudva van, hogy Romániában az állat-egészségügy oly silány, azok, kiknek az kezében van, meggyőződésem és tudomásom szerint oly megbizhatlanok, hogy ha Romániából a szarvasmarha behozatik, Magyarország szarvasmarha-tenyésztése veszélyeztetik. Hiszen kérem, a budapesti piaczon, szakértők állítása szerint, már a szerbiai marha név alatt a romániai marha árultatik és tessék utána nézni, ez lenyomja a húsárakat. Engem a t. minister ur válasza, őszintén megvallva, nem elégített ki és nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, mint Enyedi Lukács képviselőtársam, hogy aggodalom nélkül fogadhassam e választ. Eltekintve attól, hogy midőn az ország gazdasági állapotáról van szó, mindig oda teszik az ország „ipari érdekeit", a mi alatt természeteBen Austria érdekeit keli érteni; a t. minister ur azt mondja, hogy az állatok, különösen a szarvasmarha, az úgynevezett vágómarha behozatalát Romániából oly helyeken, a hol vágóhidak vannak, nem ellenzi. Egy szóval, előadásából azt lehetett kivenni, hogy kilátásba van helyezve, hogy Romániának a marhabehozatal az ilyen közvágóhidakra megengedtetik. Hát mi irányozza a szarvasmarha árát; nem épen ezen vágóhidak mellett levő nagy vásárok ? Hiszen a kik a vágómarhát nagy piaczokra viszik, azok veszik vidéken a marhát és azok határozzák meg ott annak árát. Ha ezekkel Romániából hozott vágómarha concurrál, akkor jelentékenyen alászáll a szarvasmarha ára, mi állattenyésztők szenvedünk kárt. (Helyeslés a baloldalon.) Azt méltóztatott mondani, hajói értettem szavait, hogy ezt annál inkább meg kell engednünk, mert ha igy haladunk, a tőke lesz megtámadva. Azt hiszem, a minister ur úgy értette, hogy a marhaállomány lesz megtámadva. Ez nem áll. Erdélyben átlag a hús ára kilónként 16—20-24 kr. között változik. Mikor a marha ára ilyen alacsony, hogy ily áron tudják adni a húst, akkor attól félni, hogy a marhaállomány megtámadtatik, nem lehet. Hiszen ha meg volna támadva a marhaállomány, akkor nem lehetne ilyen áron adni a húst. (Helyeslés balfelöl.) Ezeket szükségesnek tartottam elmondani és kijelenteni, hogy azon nézet, melyet a t. minister ur a Romániával kötendő vámszerződésre vonatkozólag elmondott, rám nézve aggasztó. (Helyeslés a baloldalon ) György Endre: T. ház! Szükségesnek tartom azon álláspontot jelezni, melyet ezen kérdéssel szemben elfoglalok. Egész bátorság kell hozzá — azt hiszem — a mai napon kinyilvánítani, hogy én az 1875-iki román vámszerződési tervezetet akkor helyesnek véltem, mert azt akkori politikai és közgazdasági igényeinknek megfelelőnek tartottam s azon állásponton állok ma is. Azt hiszem, e házban nincs semmi nézetkülönbség arra nézve, hogy Romániával szemben a politikai jó viszonyt fenn kell tartanunk. Ebben mindnyájan egyetértünk s ezt egyik kiindulási pontul természetesen én is elfogadom. A másik kiindulási pontom azonban az, hogy nekünk Romániával igenis szerződést kell kötnünk, ha az egyáltalán lehetséges. S ebben már eltérnek véleményeink ma. Az 1875-iki szerződés megkötésénél még ezen alapelvekből indult ki a monarchia s ezen alapelvek nyomán czikkelyeztetett be azon szerződés törvénykönyvünkbe. Nem lehet azonban tagadni, hogy azóta a közfelfogásban az általános áramlat igen nagy mérvben azon álláspont ellen fordult, melyet én akkor elfoglaltam s melyet jelenleg is elfoglalok. Mihelyt a szabad kereskedelmi irányzat, mely az 1875-iki szerződés elfogadásánál még nálunk is uralkodó volt, megcsökkent s helyét a védelmi áramlat foglalta el, épen úgy a monarchiában, mint Romániában, akkor a dolognak azonnal szükségkép oly coliisióra kellett vezetni, mint a milyenre tényleg vezetett. Mert hiszen szembeszökők Magyarországnak érdekei a védelmi álláspontból kiindulva és ezen érdekek tökéletesen ellenkezők Románia érdekeivel, ha azokat szintén Í5*