Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-318

SIS. orsütigts ülés febrmár 16. ISST 103 főldmívelési kátékat írnak és a gyakorlatba ha kimennek, bizony az examenen megbuknak. A nevet nem említem. Kiment képviselő jelöltképen Mocsáry t. barátommal egy közgazdasági iró. A mint az egyik községből a másikba kocsiztak, ott volt a buzavetés, árpa, zab; mégis tanácsosnak tartotta t. képviselőtársam az illetőt kiexaminálni, hogy van e fogalma általában a földmívelésről. Megkérdezte egy táblánál, a melyen épen árpa volt, hogy mi az. Az egész büszkén rámondja, hogy zab. (Derültség.) Hát méltóztassék tekintetbe venni, t. képviselőház, hogy mily nagy baj az, ha valaki csak theoriával vesződik életében és a gyakorlati élet iránt absolute semmi érzéke nincsen. (Helyeslés balfi lói.) Ehhez járul, t. képviselőház, hogy Magyarországon az utóbbi időben különösen mi nálunk a Dunántúl, oly dolog kezdődik meg, amelyre, hogy nemzetgazdaságilag mennyire fontos, kénytelen vagyok a t. minister ur figyelmét felhívni. Ez a következő : roppant mennyiségben — az én értesülésem szerint már majdnem 1 millió métermázsa — szalum vitetik ki külföldre Magyarországból. Liebig, az a hires vegyész, azt mondta, hogy ha mi a talajból csak merítünk és annak sohasem adnak vissza, a talaj kimerül, az nem terem többet. (Helyeslés a szélső balon.) Hát semmiben a világon, t. ház, nem lehet azt a kárt okozni annak a földnek, mint mikor a szalmát visszük ki. Némely vidékeken, például az alföldön, hol a trágyázásra még most nincsen annyira szükség, ott ez még megbocsátható, de Magyarországnak dunántúli részében az a millió métermázsa szalmakivitel, millió értékcsökkenéssel fog járni. Én az egyéni jogot tisztelem és respectálom és nem tűrném, hogy az megesorbittassék. Tehát a kivitel betiltását, mint nálunk is akarják egyese!:, helytelenítem, de ép azért van a főldmívelési ministerium és a kormány, hogy intézkedjék, hogy mig egyfelől a jogot meg nem sértik, e kivitelt nehezítik, ugy, amint szerény nézetem szerint leginkább lehet, hogy t. i. kiviteli vámmal sujtassék. Ezzel nyerne az ország, mert mig egyrészről kevesbednék a kivitel, másrészről, habár kevés volna is, visszamaradna a haszon, mely külföldre vándorol. Hogy Magyarországon a gazdasági érdekek, legyenek azok bármily irányúak, mily kevéssé vannak kielégítve, annak egyik tanújele az is, hogy hogyan vagyunk a halászattal, a halászati törvény alkotásával, de különösen annak végrehajtásával. Van szerencsém a Balaton mellékén lakni és ott habár nem egészen érdem szerint, megváíaszíattam a halászati szövetkezetbe igazgató tagnak, mely arra alakult, hogy az úgynevezett rablónál/, szatot a Balatonban végkép megakadályozza, miután a megyei szabályrendeletek megerősítették azt. hogy a rabló-halászat, a mennyiben lehetséges, a legcsekélyebb mérvre szoríttassák. Nálunk április és májusban van eltiltva a halászat. A csolnakok lezáratnak lánczokkal és mégis mi történik? Egy községben 30—40 szigfonyos ember lebzsel a Balaton partján és szigony ózza a fürdő pontyot és fogast. Nem képzelem, hogy ez rendezett országban megtörténhessék. Megtettem kötelességemet, mert azt mondhatja a t. minister ur, hogy a rendelet kivan adva és a legközelebbi őrsparancsnoknak megmondtam, hogy ez nap nap után így történik, nézzenek utána, hogy az megakadályoztassák; elmentem kétszer is, de azért az az őrsparancsnok nem küldött ki egyetlen egy embert sem és ez divatban lesz az idén is ép úgy, mint tavaly. Ha egy gazda iparkodik, ha foglalkozni akar azzal, a mi magának és az országnak hasznot hoz, annyi kellemetlenségbe és nehézségbe ütközik, hogy ki nem mondható. Ha valaki útsorát be akarja fával ültetni, minden ember, a ki arra megy, a suhancztól kezdve az utolsó emberig, abban találja örömét, hogy meghiúsítsa fáradságát és vagy letördeli a fákat, vagy a baltával belevág. (Ugy van! balfelöl.) Én nagy kedvvel magam is a faültetést cultiválom. Megtörtént nálam, hogy az út mellett 120 darab fámat letörték és ott hagyták, tehát nem azért tették, hogy elvigyék, hanem pajkosságból. A mint az a hires pomologus említette, én ki fogok rajtűk és ha egy fámat, a melyet az út mellé ültettem, letörték, ültettem helyébe hármat. Majd megunják az illetők a kitördelést. De, t. ház, ne méltóztassék mindig a szegény néptől és gazda közönségtől meríteni a nélkül, hogy megadnák neki azt. mivel önmagát védelmezheti. Hogy mily fontos a mezőrendőrség életbe léptetése, ez már többször lett a képviselőházban hangsúlyozva, de mindig csak pium desiderium maradt. Igaza van tehát máig is annak a Bach hivatalnoknak, a ki azt mondta, hogy „zahlen und Mául haltén." Ez a mi régi szerepünk. Áttérek, t. ház, a szőlészeti kérdésre, a mely megérdemli figyelmünket, mert a mai viszonyok közt leginkább vagyunk utalva a szőlészetre, mint egyedüli eszközre, a melylyel némi csekély eredményt a gazda közönség elérhet, A fehérvári gazdasági congressus alkalmával egy indítványt adtam be a congressusnak, a melyet azon bizottság, a melyhez ez utasítva lön, rokonszenvvel és helyesléssel fogadott, indítványomat nagyrészt magáévá tette és igen sokat azért nem mondott ki apodictice, mert akkor az igen t. minister ur e tekintetben megnyugtató ígéreteket tett.