Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-299

299. országos ülés január 17. 1886. hol halottak és özvegyek nevében szavaztak hamisított felhatalmazásokkal — mi a választás folyama alatt he lett bizonyítva — a kormányjelöltre; de azért az évek előtt történt választás meg nem semmisíttetett, hanem megtörtént az, hogy 12 polgárt, mert ez ellen fel mertek az alispánhoz folyamodni, ez őket hatóság sértése czímén 1,200 forintra büntette s azt minden fórum helybenhagyta egynek kivételével, a kinek, mert félcsapott kormánypártinak, elengedtetett birsága. Az ily példák aztán kihatnak a szomszédba, sőt távolabb is követőkre találnak, mint legújabban Dorozsmán, hol a visszaélés ellen felszólalókat még vasba is verette a jelenlevő főszolgabíró ur, ad majorem Tisza glóriám. Udvarhely megye egyik szolgabirája, ki képviselőjelölt, a községi bírákat egész járásában egyszerűen kinevezte fő-főkortesei közül. Ily s hasonló eseteket százat meg százat le hetne felhozni az ország minden részéből; de hát hova vezet, t, ház, az ily pártcomplot, a mely aláás közigazgatást, törvényt, alkotmányos jogrendet, a mely mindent pártérdekből ítél és zsákmányol ki; hisz ez, ha gát nem vettetik, oly hivatalos anarchiává növi ki magát, a mi keservesen fogja magát megbőszülni, hisz ez oly felbomlása minden erkölcsi rendnek, a mi az állam alapjait ingatja meg. Ha e gazdálkodás, vagy jobban mondva garázdálkodás tovább folyik: akkor maholnap Törökország előtt is meg kell szégyenelnünk magunkat, mert mi leszünk a betegebb ember, ad majorem Tisza glóriám. A mi a közbiztonsági közegeket illeti, a csendőrség kegyetlenkedik, torturáz, a választásoknál pártérdeket szolgál s e mellett roppant sokba kerül, mert költségvetése ez évre felülmúlja a 3.200,000 forintot, csak nyűg-és kegy díja 52,000 forintot tesz ki, a mi ezen pár éves intézménynél — midőn még rokkantjai nem lehetnek— valóban megmagyarázhattam Az államilag kezelt fővárosi rendőrség stagnál s ha a régibb botrányos üzelmek és üzérkedések némileg megszűntek is, az még sem képes a közbiztonsági igényeket kielégíteni. Olvassuk ugyan és a költségvetésben is kinyomatát találjuk annak, hogy kikiildenek egyéneket Londonba, Parisba tanulmányi útra; de azt meg sehol se látjuk, hogy azt, a mit ott tanultak és észleltek, itthon hasznosítani is tudnák. A mi fővárosi rendőrségünk főhibája, hogy az csak nappali, mert éjjel, a midőn nagyobb éberségre van szükség, nyugszik. A mi fővárosi rendőrségünk helyhez kötött, a menyiben bizonyos pontokra van consignálva, a tolvajok pedig sokkal eszélyesebbek, hogy sem oda mennének bűnös cselekményeik végrehajtására, ha csak viczczből nem. Volt szerencsém már egy más alkalommal tüzetesebben kifejteni, hogy a londoni rendőrség aránylagos csekély létszáma mellett is mindenütt ott van, mert mozgó. Például, ha egy utczában két rendőr van, az nem ácsorog a szögleteken, hanem folyton czirkál, addig megy, mig a másikkal s ez a szomszéd utcza őrszemével találkozik. Előadtam, hogy éj idején a rendőrség kétharmada van mozgósítva, hogy ekkor az őrjáratok mellett vannak stabilek is, kik házak kapui, azok kiszögelléseinél meglapulnak s láthatlan odúikból akkor toppannak elő, a mikor legkevésbé sejtik. Előadtam, hogy bizonyos műveltségi fokot megkövetelnek a rendőrtől s bizonyos szakképzettséget, hogy minő humanusok, minő szolgálatkészek, minő előzékenyek. Hát azok az államunk költségén utaztatott kiküldöttek, miért nem látják mindezeket, miért nem applicálják ? Miért nem igyekeznek legalább utánozni, ha maguk kezdeményezni képtelenek. Azzal, hogy a minister ur a közigazgatást és a közbiztonsági szolgálatot drágábbá tette, hogy a fizetéseket felrugtatta, egyszersmind jobbá nem tette, a mint szomorúan tapasztalhatjuk. A mi már most a vallás- és közoktatási minister ur költségvetését illeti, nem tehetem, hogy annak kapcsán megütközésemnek kifejezést ne adjak; hisz elég baj az, hogy nevelésügyünkre, az önök által megteremtett szomorú pénzügyi helyzet ólomsúlyként nehézkedik, hogy az ország törvényhozása e terén, hol legkevésbé lehetne, kénytelen sztíkmarkuskodni s megelégedni annak megszavazásával, a mit a minister előirányoz s a mi állami bevételeink alig egy százalékát teszi; holott más országok 20—25 százalékát fordítják erre: de a minister ur ez alamizsnaszertí

a csekélységet is elvonja hivatásától s önkényűleg vagy visszatartja, vagy talán egyébre fordítja, mert tény az, hogy az államilag segélyzett községi iskolák szegény tanítói nem kapják ki silány fizetéseiket. Ez nem kivételesen egyes helyeken, hanem — a mint a sajtóban megjelent nyilatkozatok tanúsítják s a mint személyesen is meggyőződtem — az ország legtöbb részében megtörtént. Legyen elég itt csak Csikmegyére hivatkoznom, a hol, a mint a megyei közigazgatási bizottsághoz intézett s kezeim közt levő kérvényből kitínik, 22 községi tanítónak 7,745 forintnyi fizetéséből 3,982 frt 90 krajczár, tehát az összes fizetés 55°/°-a lett visszatartva és még nem is aránylagosan, egyiknek levonták fele fizetését, másiknak */*-át és igy tovább. Itt van a homoródközi tanítók kérelme a belügyministerhez, melyben hozzá folyamodnak, mert a közoktatási minister nem méltatja válaszra sem könyörgésüket, ebben mondják, hogy éheznek, nyomorognak, vagy a torda« marosközi tanítóké, kik kavicstöréssel keresik kenyerüket. És ez történik azért, mert a minister ur törvény és szerződések ellenére a községi tanítók fizetésének 507»-át visszatartja, a mint sejtem, a tanítói nyugdíj-alap részére, mit, ugy rebesgetik, hogy felépített. De ez, t. ház, valódi kormányi anar-