Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-313

313. «ra&g*« filés február 4. 1887. 389 villanyvilágítási költségeit is saját jövedelmeiből kellett fedeznie, a mi mindenesetre a nemzeti színház művészeinek rovására megy. Mert azoknak, kik a nemzeti nyelvet és izlést fejlesztik, saját javadalmazásukra csak az marad meg, a mi föl nem megy oly kiadásokra, melyeket egészen más szempontból szoktak nézni az operánál. így azután ezen viszonyok közt minden attól a véletlen szerencsétől függ, hogy akad-e alkalmas intendáns, ki a szervezetben létező ezen hiányokat a saját okossága és tapintatosságával kipótolja; mert ha akad ilyen, akkor a szervezet jól működik és semmi baj sincs; de ha ilyen nem akad, akkor szükségképen be kell állania az anyagi és szellemi hanyatlásnak és a desorganisatiónak, (ügy van! balfelől) mert daczára annak, hogy a múltnak tapasztalásai világosan megmutatták, hogy az intendánsi önkény és omnipotentia mily óriási károkat okozhat a színházaknak és a művészetnek, daczára annak, hogy már két izben tartott színházi enquéte-ek világosan megjelölték az irányt, hogy művészete felvirágzásának garantiái csakis az önálló szakigazgatás rendszerében találhatók fel; és daczára annak, hogy ezen enquéte-ekre mindenkor a kikerülhetlen botrányok és visszaélések adták a kényszerítő okot, mégis, t. ház, a helyzet ma is úgy áll, hogy habár a színházi szabályzatokban elméletileg le vannak fektetve az önálló szakigazgatás elvei, de gyakorlatban az intendánsi önkényre és omnipotentiára még ma is nyitva maradt az ajtó. És hogy ha egy intendáns a szabályrendeletek intentiójának ellenére, önkényt akar gyakorolni, vagy pedig a nemzeti színház igazgatóját — mert az operánál a múlt nyár óta egészen mások az állapotok —- csak segédhivatallá akarja sülyeszteni, erre meg van a mód, azon viszonynál fogva, melyben az intendáns a belügyministerhez áll, továbbá az 1884. augusztusban megerősített igazgatósági szabályrendeleteknek 2. és 3. czikkelyében. Ezek azon archimedesi pontok, a melyekből az intendáns a szakigazgatást mindig kilökheti sarkaiból; mert igaz, hogy a szabályrendeletek értelmében az intendánsnak közvetlen intézkedési joga nincsen, ámde minden apró ügybe beleavatkozhatik, minden intézkedést függőben tarthat, minden rendelkezés végrehajtását megnehezítheti és hogy ha semmi sem történhetik nélküle, akkor végkövetkezésben mindenben ő intézkedik és a szabályrendeleteknek azon czikkelyeit, melyek a szakigazgatónak önálló intézkedési jogát körülírják, illusoriusokká teheti. Illusoriusokká teheti azért, mert az egész igazgatósági szabályzatban és törvényekben nincsen sehol megjelölve és körülírva az az eset, hogyha az intendáns és a szakigazgató közt bármilyen fontos elvi vagy művészi kérdésben differentiák merülnének fel, hogy ez hogyan és miképen intéztessék el. Sehol sincs megjelölve és körülírva az az eset, hogy esetleg egy kitűnő és jeles szakigazgató ne legyen kénytelen elnyomva lenni egy intendáns által, a ki talán nem az; sőt ha az intendáns és szakigazgató közt fontos kérdésekben differentiák támadnának és a szakigazgatónak volna igazsága, mégis ö volna kitéve az eltávozásnak és nem az intendáns. Mert ha az igazgató valaminek szükségét látja és az intendáns ellenzi, az igazgató nem mehet támogatásért a belügyministeriumhoz, mert a belügy ministerium nem adhatna védelmet neki az intendáns ellen, ha ezt az intendáns ugy fogná fel, mint fegyelmi vétséget és ha a belügyministeriumban a legjobb akarattal volnának is a szakigazgató iránt, csak azt a tanácsot adhatnák neki, hogy jusson egyetértésre az intendánssal, a mi a*t jelenti, hogy rendelje neki magát egyenesen alá az intendánsnak. Ez az oka, t. ház, hogy úgyszólván az egész monarchiában nincsen olyan esceptionalis állás, mint nálunk a színházi intendánsé. Nem tartozik felelősséggel másnak, csak a belügyministernek, de a belügyminister nem vonhatja felelősségre, mert a belügyminister csak arra ügyel, hogy az intendáns megtartsa a budgetet és megtartsa a szabályrendeletet. Ha ezt megtartja, akkor jogával él, bármit tesz; ha pedig nem tartja meg, vagy nem akarja megtartani, akkor erre nézve mindig hozhatja azon kényszerhelyzetbe a belügyministert, hogy vagy a szabályok megváltoztatásába, vagy a budget túllépésébe beleegyezzék; mert a belügyminister nem veheti magára azt a felelősséget, hogy ő a színházi igazgatás részleteibe beleavatkozzék. (Helyeslés balfelől.) így azután

f t. ház, az állam által a színházaknak nyújtott pénzek úgyszólván a rendelkezési alap jellegével birnak, melyeket a belügyministeriumnál pontosan és szabályszerűen elszámolnak, de melyekért tulaj donképen felelősségre vonni nem lehet senkit, mert a belügyministerium nem alakulhat soha fegyelmi bírósággá az intendáns irányában és mert a belügyminister csak azt mondhatja az intendánsnak: ennyi pénzt adok és többet nem és ha a színház virágzik, akkor minden érdem az intendánsé, ha pedig rosszul mennek a dolgok, akkor mindenki hibás, csak az intendáns nem. (Derültség balfelől.) És, t. ház, ha itt ez a kérdés felmerülne: hogy ha tehát ebben a szervezetben annyi hézag van, hogyan történhetett mégis, hogy ez a szervezet tovább mint 10 évig oly szépen működött? arra a válasz nagyon egyszerű: (Halljuk! Halljuk!) mert báró Podmaniczky Frigyes azt, a mi ebben a szervezetben le volt téve elméletileg, a szakigazgatási rendszert igyekezett megvalósítani gyakorlatilag. A nemzeti színház vezetését átengedte teljesen Paulay Edének, kinek neve egy fényes korszakot képez e színház történetében: (Ugy van! \ Igaz! balfelöl) és az operában ugyanazt tette volna