Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-313
388 313. orwigos ülés február 4. 1887. el, hogy ezen eulturalis szempont a legmagasabb, a melynek minden egyéb tekintet feltétlenül alárendelendő. (Helyeslés.) Ha már most igy áll a dolog, akkor méltóztassék figyelembe venni azt, hogy eulturalis czélokra továbbra is ennyit áldozni csak akkor lehetséges, ha a főváros háztartása nem zavartatik meg s ha az újabb czímeken újabb áldozatokkal nem terheltetik. Ezért én részemről nem szeretném, (Halljuk!) hogy az itt felvetett eszme bárhol is gyökeret verjen, mert ha az megvalósulhatna is, mit nem hiszek, csak arra szolgálhatna, hogy a fővárosnak magyar eulturalis missiója teljesítésében megbénittassék. (Élénk helyeslés.) Ábrányi Kornél: T. képviselőház! (Halijuk!) Előre kell bocsátanom, hogy én is azok közé tartozom, a kik nem tartják a parlament méltóságával összeférhetetlennek, hogy a parlament színházi és művészi kérdésekkel behatóan foglalkozzék; mert a nemzeti culturának törvényes gyermekei ezek és habár nálunk a politica az első szülött s ezé a majorátus, de kell, hogy ha a vagyonban és hatalomban nem is, legalább a megbecsülésben a többi testvér is egyformán osztozzék. (Tetszés balfelől.) Az iránt a házban nincs véleményeltérés, hogy a költség, melyet a színházak az államtól kérnek, túlságosan sok. Az iránt sincs véleményeltérés, hogy a mi ebből a költségből a nemzeti színházra esik, azt a ház szívesen megszavazza. (Igaz! ügy van! halfelöl,) A kérdés csak az, hogy az operaháznak előirányzott segély magában véve sok-e, vagy pedig azon eredményekhez képest sok, melyeket azokért az operaház nyújt? (Helyeslés balfelől.) Az én nézetem, t. ház, az, hogy ezen összeg magában véve is sok, de tudnék eseteket, a mikor én ezt megszavaznám, hogy ha a magyar királyi opera azon eredményeket nyújtaná, melyeket a fővárosnak, mint egy világváros érdeke megkövetel. Mert valamint jtafanagyar nemzeti színház ennek a fővárosnak megadja a magyarosság színezetét, épen úgy a magyar királyi operaháznak az a eulturalis hivatása van, hogy ennek a világvárosias jelleget adja meg. (ügy van! balfelől.) Ezzel a eulturalis hivatással a nagyzás visszaélhet, de ezen hivatás teljesítése nélkül a főváros el nem élhet. És, t. ház, engemet az nem hoz zavarba, hogy az operaház és a nemzeti színház tételei még ma is a belügyministerium költségvetésében, a közigazgatási kiadások és bevételek közt foglalnak helyet, ugyanott, a hol későbben a tolonezok, a járványok és a csendőrök rovatai. Ez a múltból maradt anomália és ezt nem szemrehányásként említem fel. Mikor 1867-ben a ministeriumot újjá szervezték, szóba jött a múltból maradt ezen anomália megszüntetése is, mert a színházi ügyek nem lévén | közigazgatási, hanem eulturalis ügyek és kellene , is, hogy a színházak sokkal kevésbbé lennének közműiÍÍtó helyek, mint magasabb iskolák, hogy azok a belügyministeri tárczából a közoktatási tárczába helyeztessenek át. De b. Eötvös József, a ki akkor első sorban nemzetiségi küzdelmekkel volt elfoglalva, arra kérte ministertársait, hogy miután neki ugy is elég baja van és lesz is, ne szaporítsák egyelőre gondjait a színházi ügyekkel és maradjanak azok egy ideig a belügyministernél. Ez az ideiglenesség azóta folyvást tartott és időről-időre nem volt semmi ok, hogy annak megváltoztatását kívánjuk : ámde az időről-időre mélyreható bajok kutforrását okozzák; mert nem képzelek belügyministert, a ki mint ezt Tisza Kálmán ministerelnök ur tette a pénzügyi bizottságban, a ki ha őszintén kijelenti, hogy a szinház-kérdésekben nem jártas, nem is volt az és talán nem is lesz soha, hogy azért a belügyminister felelősségre vonassék, vagy pláne elítéltessék. Mert nálunk a ministereknek nemcsak nem hibájuk, hanem úgyszólván külön szabadalmuk, hogy a művészi kérdésekben jártasak ne legyenek. Sőt nemcsak a ministereknek szabadalmuk ez, hanem némileg azon osztálynak is, mely a belügyministeriumban a színházi ügyeket referálja. És ez az osztály a színházi kérdésekkel ugy van, hogymig a színházi bajok, melyek mutatkoznak, könnyen volnának gyógyíthatók, addig azokat ott fel nem ismerik és mikor felismerték, akkor már azok igen nehezen gyógyíthatók. És mikor a bajokat már felismerték, akkor a szakértelem hiányánál fogva beáll a tanácstalanság fatalismusa, mely a létező bajokba mindig belenyugszik, sőt azáltal, hogy azoknak okait mindig a körülményekben keresi és nem az emberekben, még inkább fokozza. És a belügyministerium a szinházkérdéssel nem mehet tovább, mint a pénzügyi ellenőrzésig és minden színházi kérdés, mely a belügyministerium elé kerül, véleményadás végettkiadatik a számvevőségnek. Hogy a számvevőségnél aztán több volna e tekintetben a qualifieatio, mint az illető osztályban, azt sem kívánni, sem remélni nem lehet. És mégis alig van eset, hogy valamely színházi kérdés ne a számvevőség utján intéztetett volna el a belügyministeriumban. így azután előfordulhat, a mint elő is fordult, hogy a számvevőség művészi kérdésekben törli azt, a mi nem fix szerződés, vagy nem fix kiadás. Ezt teszi takarékosságból s midőn teszi, ezzel az egész művészeti irány van kitörölve. Mert például a Shakespeare-i vagy más tragédiákat nem lehet előadni ideiglenes személyzet alkalmazása és fizetése nélkül. Ha tehát a számvevőség takarékossági szempontból ilyeneket törül, azáltal egy egész művészeti irányt törül, vagy legalább is igen szűk korlátok közé szorítja azt. Ehhez járul még az is, I hogy a nemzeti színháznak saját átalakítását és