Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

ét február C. 1SS8. 374 113. »rsfsAg»s ül volna ezen nagyon elkényeztetett közönségnek, melynek 53 opera tálaltatott fel két év alatt, azóta 2 új helyett 3, 5 vagy 10 újat feltálalni, de a közönség ezzel épen oly kevéssé lett volna megelégedve, mint azzal a kettővel, a melyet kapott. A különbség az, hogy az előző évben 500,000 frt állott rendelkezésre és használtatott fel, holott 1886-ban csak az használtatott fel, a mivel a költségvetés keretén belül e czélra rendelkeztünk. Ismétlem, megtakarításokról a személyi kiadásokban 1887-ben szó sem lehet. Sőt fájdalom, a következő években is tetemes költségekkel állunk szemben, csekélyebbekkel a nemzeti színháznál, nagyobbakkal az operaháznál. A mi az építkezési kiadásokat illeti, (Halljuk!) mert a nemzeti színháznál évek óta nem fordítottak semmit az épületek fentartására és helyreállítására és mert az operánál az építkezés alkalmával nem fordíttatott kellő gond (Halljuk! Halljuk! a szélső bálon) az épület azon részére, melyet kellő arányba kellett volna hozni az opera egész felszerelésével, tudniillik a raktárakra s egyéb helyiségekre, ennélfogva a legközelebbi jövőben itt tetemes kiadásokra kell számítanunk. Mindennek daczára épen ugy, mint a hogy az 1887-iki költségvetésben már javulás mutatkozik, határozottan merem mondani, hogy a most segélyként a törvényhozás által megszavazott összeg a maximumát képezi annak, a mit észszerű kezelés mellett egyáltalán ezen czélra fordítani kell és a javulás 1888-ban már tetemesebb mértékben fog beállani, mivel már akkor az előbb említettem terhes fizetések egy része lejár és lehető lesz a személyi fizetéseknél nagyobb megtakarításokat eszközölni. Még nagyobb mértékben fog beállani a javulás 1889-ben; í 889-től kezdve, azt merem mondani, odáig lenne a segély leszállítható, a meddig a törvényhozás azt restringálni akarja, mert addigra az elvállalt kötelezettségek megszűnnek és a törvényhozás maga állapíthatja meg, hogy kivánja-e fentartani azon niveaut, melyen az operaház ma áll, vagy beéri mérsékeltebb, szerényebb igényekkel. Ha a mai niveaut akarja fentartani, akkor azon mértéket, melyet 1889-ben érünk el, tovább csökkenteni nem lesz szabad, az ellenkező esetben még tovább is csökkenthetjük azt. Ezen megtakarítások, melyekről az imént mondám, hogy 1888—89-ben bizton elérhetők, állanak és állani fognak egy részről a czélszerü munkabeosztásból és a kezelés minden ágában alkalmazandó takarékosságból, a mi eddig nem volt meg a kellő mértékben. Nem akarom ezért egy szóval sem okolni elődeimet vagy azokat, a kik előbb és két év óta az intézetet kezelték, vagy ma kezelik az egyes ágakat, hanem első sorban felemlítem azt, hogy egy ilyen új intézet berendezésénél az első években mindig többet költenek, mint a mennyi szükséges; azért ha a harmadik évben czélszerü megtakarítások lesznek az nem a harmadik évbeli kezelő érdeme, hanem a tapasztalat eredménye. Ily megtakarítások útján a jövőben igen tetemesen fog a hiány apadni. A megtakarításokat másrészt az által óhajtom elérni, hogy a most fennállott terhes szerződések, a magas fizetéssel szerződtetett művészek egy bizonyos részének a szerződései letelvén, az illetők a dalszínházat elhagyják és olcsóbbakkal fognak pótoltatni. És itt legyen szabad röviden ismételnem azt, a mit már többször és több helyen volt alkalmam mondani, hogy kívánatosnak tartom a hazai erők fejlesztését nemcsak általános szempontból, minők a közművelődés, a nyelv, a nemzetiség szempontja, hanem magának az operának szempontjából is, mert azok olcsóbbak lesznek. Természetesen minden mondást lehet ad absurdum vinni és nevetségessé tenni; lehet ezt ugy magyarázni, a hogy történt is, mintha én azt mondottam volna, hogy soha többé más, mint magyar művész nem fog ott énekelni. No hát ez absurd állítás, a melyet tiszteletteljesen visszautasítok ahhoz, a kitől eredt.; mert a midőn én azt mondom, hogy hazai erőket kell fejleszteni, akkor én a jövőről beszélek, nem a jelenről, mert különben azt mondanám, hogy kellett volna fejleszteni. Hiszen ha ma rendelkezésre állana annyi magyar művész, hogy az idegenek mellőzésével működhetnénk, akkor bizonyosan ezt tennők. De mivel, fájdalom, még ezen hazai erők nem állnak rendelkezésre, midőn másrészt, mint előbb említem, a hazai szerény igényekhez aránylag nagyobb fizetésű tagok szerződése még több évig fog tartani, ebből azon súlyos következmény ered az átmeneti időre, hogy nemcsak megtakarításokat nem lehet tenni, hanem a fennálló szerződések respectálása mellett a hazai erőket fejleszteni kell és csak ha ehhez most hozzá fogunk, lesz lehetséges 1888. és 1889-ben olyan erőkkel rendelkezni, kik a mostani idegen erőket pótolni képesek. Ezt pedig más úton elérni nem lehet, mint hogy kezdő hazai művészeket szerződtetünk és kiképeztetünk. Kötelességem volt ezen félremagyarázást itt helyreigazítani. De van egy más argumentum is, melyet ez ügyben felhozatni hallottam és pedig nemcsak az én eljárásommal, hanem a költségvetés indokolásával szemben is, hogy tudniillik micsoda absurdum az, hogy azt mondta az intendáns, hogy a sok drága idegen vendég költségét kell apasztani és ime ő maga idegen vendégeket hoz és arra óriási összegeket költött 1886-ban és költ ma is. Midőn az imént azt mondtam, hogy magyar művészek oly számmal és oly művészi fokon nem állnak rendelkezésünkre, hogy azokkal az operát a mai niveaun fenntartani lehessen, ha-