Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

3*8 312. oriKágos ülés febrsár 3. 1117. tárczáját terhelte, mert azon föltevés a legnagyobb sértés volna. Hogy kiket hivott meg azon estélyekre? abba nem szólhatunk. Azon véletlenség, hogy az opera férfi látogatói közül ugyanannyit hivott meg, mint a mennyit az operaház tánczosnői közül (Zajos derültség a szélső balon) az lehet görög izlés és talán a symuietria kedveért történt. (Általános zajos derültség.) De még itt is védenem kell a nemes grófot, mert látszik, hogy egyáltalában nem akarta hivatásuktól elvonni azon tagokat, a kik ott működésre vannak hivatva, mert itt van, t. ház, megírva, hogy előre kijelentette : jöhetnek akárhogyan öltözve, mert 10 órakor vacsorálunk, 1 órakor aludni megyünk. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) A második pénzügyi művelete, vagy tulajdonképen az első, mert nem tudom, amazt oda sorozhatom-e, vagy nem? — az opera-bálok. (Halljuk!) Ezekre az előkészületek 3 — 5 napot igényeltek, a mi bizonyosan csinált az opera bevételeiben 6—7000 frt kárt. (Halljuk!) Az intendáns ur e tárgyról fölterjesztést tett a belügyministernek és nagyon szépen kimutatta, hogy ezen operabálok jövedelmeztek 15 ezer és néhány száz frtot. Sőt egyik irónak is ugyanezen adatokat mondotta. A belügyminister tir nagyon meg volt nyugtatva; de később mégis tudni óhajtván, hogy csakugyan úgy áll-e a dolog, kitűnt, hogy nagy a különbeég, mert nem 15,000 frt, hanem csak 500 forint volt a haszon. S erre a belügyminister ur jónak látta és szükségesnek tartotta az intendáns urat figyelmeztetni, hogy nagyon szép az a számadás, de hogy mindjárt eiső tekintetre látni lehessen, menynyi bevétel volt, jövőre külön lapon számoltassanak el a bevételek és kiadások. De hát mindenkép pénzügyileg akart valamit tenni a mélyen tisztelt intendáns ur s akkor jött mindjárt az első eset, a melyet — megvallom — nem örömest említek fel, mert egy magán embernél is, de különösen egy közintézetnél mindig tiszteletben kell tartani az adott szót, a kötött szerződéseket. Midőn az intendáns ur elfoglalta helyét, észrevette, hogy egyik művésznek a szerződése nincs aláírva. Nagyon jól tudta, hogy azt a volt intendáns elfogadta, jóváhagyta és hogy az a szerződés jogilag is fennáll; sőt tovább megyek, előttem is elismerte, hogy ő hiszi, hogy az a szerződés fennáll, de ő fel fogja használni az alkalmat, hogy Podmaniczky a szerződés aláírásáról megfeledkezett. Én erre azt mondtam neki, hogy talán "kötelességünk volna édes mindnyájunknak ügyelni arra, hogy ne mondhassák egy ilyen közintézetről. hogy esetlegességeket használ fel valakinek jogai megsemmisítésére; ő azonban arra hivatkozott, hogy ő tisztán áll, mert az intézet jogi tanácsosa azon véleményben van, hogy a szerződés nem áll | fenn. Ez nem lepett meg, mert részemről előre tudtam, hogy azon megparancsolt jogi vélemény igy fog hangzani. Ekkor, hivatkozom magára a t. intendáns úrra, hogy a háznak egyik jeles tagját, a ki nem is ezen az oldalon, hanem a kormánypárton ül, közösen kérdeztük meg, hogy lehet-e az intendáns ur álláspontját védelmezni és azon jeles juristánk azt felelte, hogy erről szó sincs; de mivel az intendáns ur akkor már kimondta, hogy nem engedi azon művészt többé fellépni, tehát az opera pénztárából 7,000 forintot fizetett neki azért, hogy ne énekeljen. (Mozgás a szélső baloldalon.) S ezzel egyszersmind megakadályozta azt, hogy Haghbart és Signe és Szent István király előadhatók legyenek, pedig ezeknél tekintettel kellett volna lenni arra is, hogy ezen operák magyar szerzők müvei; mindazonáltal megakadályozta ezeknek előadását. Igyekezett ugyan az intendáns ur ezen 7,000 frtot, melyet azért adott ki, hogy egy művész ne énekeljen, azzal ellensúlyozni, hogy egy szegény asszonynak, ki a ruhatárt bérli, habár szerződése csak pár év múlva jár le, eddig fizetett lakbérét 1,200 írttal felébb emelte, de jóllehet, az intendáns ur ezzel hasznot tett az operaház pénztárának, én szerződés ellenére ilyenhasznot elfogadni hajlandó és képes nem volnék. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Még tovább is ment az intendáns ur a pénzügyi dolgokban. Mikor egyszer arról volt szó, hogy talán egy-két szakértőt kellene kiküldeni a színház személyzetének felfrissítése végett, a nemes gróf erre azonnal vállalkozott is, elment Olaszországba. Várták sokáig, azonban nem ő érkezett meg, hanem megérkeztek a ládák, a számlák és akkor állította ő fel az úgynevezett „különlegességek múzeumát". (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Vájjon ki fogja bizonyítani a nemes gróf szakértelmét, hogy azon szövetek, melyeket oly drágán vett meg, a melyekért — a mint mondják — 30—40 ezer forintot költött volna ei, csakugyan megérik-e azt az árt. Hiszen remélem, hogy e részben a leltárt és számadásait most elő fogja mutatni, én legalább megtenném, mert ilyen váddal j szemben nem tudnék azon a helyen megülni soha. | (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Derültség jobbfelől.) Ámbár tudjuk, hogy volt a színháznak egy jelmezkönyve, de ő, azon állítólagos oknál fogva, hogy a ruhákat az eredeti régiek után korhűen kiszabni lehessen, ezreket fecsérelt el; sőt a legutolsó alkalommal, midőn nem voltam szívesen látott vendége, (Derültség) láttam ott régi korsókat is, nyilván azon czélra, hogy az intendáns ur ihassak belőlük azon színháznak egészségére, (Derültség a szélső baloldalon; folkiáltások: cognacotí) \ melyet tönkre tenni igyekezett. Eljárása ellen I felszólaltak már akkor azok, a kik talán mégis