Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

S12. országol ftléi február 3. 1887. 369 jobban értettek a dologhoz. Erre következett az intendáns ur személyeskedő eljárása; összeveszett mindenkivel, az igazgatót pellengérre állította és itt egy sajátságos eset történt; ugyanis már akkor jelentést tett az igazgató az intendánsnak, hogy ott egy tisztviselő nem egészen helyes dolgokat cselekszik, talán visszaélésnek is lehetne nevezni, a nemes gróf jónak látta a jelentést 3—4 hónapig asztalfiókjában tartani, nehogy valaki más vállalkozzék helyette az Augias-istálló kitisztítására. Azután megtámadta a titkárt — hogy mily indokok alapján, annak bírálásától tartózkodom — hanem, ha nem pártkérdés, nem baráti összeköttetés, hanem az igazságérzet vezeti azt, a ki a nemes grófnak véleményt fog mondani, legyen meggyőződve, hogy el fogja ítélni azt. Czélját, tudom, a titkárral szemben elérheti, de legyen meggyőződve, hogy az igazságérzetet eltemette. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Épen igy bánt a művészeti oldalával is az operának. Beszédem folyamán mondtam, hogy egy nagyon helyes, kielégítő és a bérleti eredmény által igazolt programmot kapott örökségbe, amelynek csak az a hibája, hogy Podmaniczky volt intendánstól eredt. Előadhatta volna Haghbart és Signet, Abenceraget, Säckingeni trombitást, sőt a Mester dalnok okát is, de arra kijelentette, hogy az az ő ízlésével nem egyezik, tehát nem engedi előadni. De talán nem csalódom, hogy azon nagy áldozatot nem azért hozta a nemzet, hogy a nemes gróf tetszése szerint adassa elő a műveket, hanem, hogy a nagy közönség kívánsága is tekintetbe vétessék, i 886. első felében semmiféle újdonságot nem hozott, mintha csak oda törekedett volna, hogy a közönséget az operától elriaszsza. De igaz, hozott egy újdonságot, előadatta a „Lahore királyt", a mely azon házban még nem volt előadva, de abban sem volt köszönet, mert azt ki lehetett volna állítani 4,000 frttal, de minthogy már meg volt a különlegességek múzeumában a drága szövet, tehát belekerült 10—12.000 frtba. Ezen kivül semmi újdonságot nem adott, talán azért, hogy az előző intendáns által szerződtetett szereplők ne játszhassanak. 1886. év másik felében csak egy újdonság került szinre, a Säckingeni trombitás. A vendégszereplésekkel sem tudott közönséget vonzani, mert oly magasra emelte az árakat, hogy a közönség egészen visszariadt és már a második, harmadik előadás alatt csaknem üresen maradt a ház. O pedig hozott olyan vendégszereplőket 2—300 forint díjjal, a kik az operának hírnevét nem igen mozdították elő. Akkor felszólaltak a lapok, de ő arról nem vett tudomást, mert a comediások és seribierek szavai nem hatottak az ő füléig. KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. XIV. KÖTET. Olay Szilárd: Hát ebben igaza van! (Zajos derültség.) Komjáthy Béla: De hát, t. ház, most áttérek a pénzügyi dolgokra. Kijelentem, hogy nekem nem volt alkalmam a belügyminister ur saját jegyzeteibe beletekinthetni, sőt az operánál a számadásokba beletekinteni nem lehet, épen azért elvárom, hogy ha csalódnám, meg fognak czáfolni, de nem szóval, hanem tényleges adatokkal. Mint a közönség közé kiszivárgott, a Lahore királya, mely csak a különlegességi múzeumra való tekintetből adatott elő, volt az egész első félévben az egyedüli újdonság, mégis 1886. j'ulius végéig elköltötte az intendáns; ur az összes bevételeket, valamint az országos és a királyi subventiót és akkor már kérvényt nyújtott be a belügyministerhez, hogy neki adjanak rendelkezésére 300,000 forintot, hogy ő rendet tudjon csinálni. És mint mondják, ezt a ministerium nagyon helyesen nem adta meg, ámbár meggyőződésem szerint utóbb mégis odaadta, hanem akkor saját tárczájának számlájára 28,000 forintot boesájtott rendelkezésére, majd aztán augusztusban vagy szeptemberben 40,000 forintot, októberben40 és novemberben 62 ezer forintot és deczemberben már csak azért nem adtak külön pénzt, mert azt mondták, hogy azt jó lesz a jövő évi bérlet jövedelméből előlegezni. Szóval, ha igazak azok, t. képviselőház, a mik az újságokban megjelentek — a melyek komolyan eddig megczáfolva nem voltak — akkor oly óriási összegeket adott ki, minden ok és czél nélkül a t. intendáns ur, hogy attól az ember csakugyan méltán elborzad, (ügy van ! a bal- és szélső baloldalon,) Igaz ugyan — és azt fel kell hoznom — hogy az előbbi intendáns ur sem becsülte nagyon az ország pénzét, (TJgy van! szélső balfelöl) mert a rendes subventión kivül az is elköltött 522 ezer forintot, de legalább fel tudott mutatni annyit, hogy felszerelt 53 operát és 8 balletet. Az igen t. intendáns ur, a mikor annyit költött túl a subventión, kiállította egyedül a „säckingeni trombitást" és majd a mire még visszatérek, ama legirjabb comediát, az „Excelsiort". Es itt megint csak arra hivatkozom, a mit az ember itt-ott titokban hall — mert az intendáns urat nagyon engedelmes sereg veszi körül, nem azért, mintha valami nagyon tisztelnék és szeretnék, hanem mert félnek tőle, azok szerint ezen költségvetésen kivül az az igazgató egy másik költségvetést is adott át az intendáns urnak, a mely 60 ezer forintnyi megtakarítást mutatott volna ki a múlt esztendei megszavazott összeggel szemben, azonban ezen előirányzatnak nyoma veszett, ez a belügyminister ur szeme elé soha sem került; pedig, ha jól tudom, ezen előirányzatban egész 12 hónapra voltasaison 47