Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

312. országo* fiJéä fífcrnár 3. 1SS7. 361 módjában az ellenőrzés s épen ezen ellenőrzés hiánya teszi azt, hogy a szolgabirák becsületességétől függ, hogy főleg a büntetéspénzeket beszolgáltassák-e mind, avagy csak részben. Az ellenőrzés e hiánya idézhette elő azon köztudomású eseteket, hogy némely közigazgatási tisztviselőnek évtizedekre kiható s 40—50,000 forintra menő sikkasztásait csak az illetőnek öngyilkossága, avagy megszokásé nyomán fedezték fel. T. ház! Pedig itt nem csekély, hanem milliókra menő összegekről van szó; a kihágásokról és a rendőri bíráskodásokról szóló törvények igen terhes bírságokat szabnak meg. A mi tisztviselőink azokat néha igen is túlszigorúan alkalmazzák, főleg az ellenzéki érzelmű honpolgárokkal szemben ; csak hírlapokból, vagy ide felterjesztett kérvényekből értesülünk, hogy itt e városban a hivatalnokok basáskodása és törvény tiprása ellen felfoiyamodókat 1200—2000 forintig bírságolták meg, hogy ez s ez ellenzéki községben a hivatalos akadékoskodás a kavicskaimok állítólagos hiányosságáért vagy késedelmes kihordásáért 500 s több forintra büntette a szegény népet s csak akkor látjuk, hogy e bírságok alkalmasint valahol a magánpénzzel összekeveredhettek, a midőn az alispáni jelentésben feltüntetett összeg alig tesz ki többet, mint a mennyit néha egy két községben felhajtottak. Ezek, t. ház, országosan ismert tények, melyeket ignorálni lehet, de egy polgárosodott államban megtűrni nem szabad. Már egy más alkalommal is rámutattam ezen közigazgatásunk testén rágódó rákfenére s most ismételten felhívom a belügyrainister ur figyelmét és kötelességérzete!, hogy annak elhárítására a szükséges intézkedésekéé megtegye, ha szükségét látja törvényhozásilag, ha kielégítőnek véli rendeleti utón. Én azt hiszem, hogy egyelőre elégséges lenne, ha a minister ur rendeletileg kötelezné arra a szolgabirákat, főszolgabírókat a megyéken, rendőrkapitányokat a városokon, hogy a közgyűlés elébe ne csak általános összegekben szóló megemlítést, hanem községenként! vagy városrészekként! részletes kimutatást terjesztenének, hogy ez s ez közközségben meg lettek bírságolva ezek s ezek, ennyi s ennyi összeg erejéig, közmunka váltság begyült ez s ez községből ennyi, jótékony adakozásból befolyt ez s ez községből ennyi pénz, ennyi gabona, ennyi tojás, mert nálunk a naturalékban való gyűjtés is dívik. Ily módon aztán számonkérő szék és a bizottmány! gyűlés tagjai is azon helyzetben lennének, hogy ellenőrzési kötelességüket komolyan gyakorolhatnák ; míg most az általános összegekben való elszámolás, illetőleg bejelentésnél senki sincsen azon helyzetben, hogy e közpénzek hű kezelése feleit őrködjék s azok elkezelébét megakadályozza. KÉPVH. KÁPLÓ. 1884—87. XIV. KÖTET. Felhívom azért a minister ur figyelmét ezen kóros állapotok orvoslására s valamely ellenőrzési rendszer meghonosítására. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az új divatú közigazgatásnak másik rákfenéje a commisiózás és a külön napidíjak szedése. (Igazi Ugy van l a szélső baloldalon.) Ez közigazgatásunknak, sőt igazságszolgáltatásunknak is egy oly vad kinövése, a mely már-már valódi üzletté nőtte ki magát s valamely hivatalos állás jövedelmezősége akként becsültetik, hogy rendes fizetés például 1000 forint, commisióból és külön napidíjból 1500 forint, mert ez a hivatalos zsarolás mármár rendszerré nőtte ki magát s miután az illető hivatalnoktól vagy bírótól függ annak meghatározása, hogy a commissio kiszállása szükséges-e? s miután az ő érdeke úgy kívánja, hogy szükséges legyen, tehát a commissióknak, külön napidíjas kiszállásoknak hosszavége nincsen. A commissiózás napirenden van úrbéri, birtokháborításí, foglalási s más peres kérdésekben, hol gyakran a per tárgya nem éri meg a commissio költségeit, de valódi harácsolássá és sarczolássá fajul az árvaszékeknél és más közigazgatási hivataloknál. Az árvaszékek rendszerint kíküldenek valakit az árva vagyon registrálására: ha nincs a hagyatékban készpénz, eladatnak egy-két darab fekvőséget s addig commissióznak, még a kisebb hagyatékok elolvadnak e hivatalos buzgólkodás folytán. Ha hirtelen nem lehet pénzzé tenni az ingatlant, a gyám kölcsönt vesz a hagyaték terhére s akkor az adósság eszi meg a hagyatékot. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) De még inkább be vannak gyakorolva a hivatalos harácsolásba a szolgabirák s ezt egyesekkel s községekkel, sőt az állammal szemben is űzik. (Halljuk!) Például a szolgabirák kezelnek sok nemű rovatolt, például közmunkaváltsägot, körorvosi, jegyzői, stb. fizetést; ezek begyűjtésére rendeden rövid határidőt tűznek ki, a mely alatt be nem gyűjthető, ekkor kiszáll commissioba a szolgabíró, vagy hivatalszemélysetének valamely tagja s a szegény község elöljárósága fizeti a fuvardíjt s busás napidíjakat, de ezt eszközli ugyanazon napon 4—5 községben s mindenütt üti a zsebét & külön fuvar- és napidíj. (Igaz! a szélsőbalon.) Természetes az ily költségeket a községi számadásokba nem veszik be, mert a felülvizsgálatnál a sok comissiózás feltűnhetne, hanem kivetik a szegény népre ugy mellékesen. A kiszállásra ürügy a korcsmáriás, községi javadalmak, birtokok haszonbérének elárverezése, ezeket a szolgabíró a helyszínére tűzi ki, bár megtörténhetnék a központon is, de akkor nem lenne commissio-költség, kiszáll tehát, végzi egy napon 4—5 községben s felszámít ugyanannyi fuvar- és 46