Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-312

•360 312. oi'izAgos ülés február 5. 1117. azt, hogy az ország összeiróit egészben esküszegőknek mondja valaki. (Olay Szilárd közbeszól: Nem egészben!) Engedelmet kérek, azt mondta a t képviselő ur, hogy a többséget az összeírok mesterségesen csinálják, (Igaz! JJgy van! a szélső balfelöl) a kik pedig esküvel vannak kötelezve a törvényt megtartani. Ha a törvény ellenére a. többeéget az összeirók csinálják, akkor az összeírok többségének kell ebbe a hibába esni. (Ugy van! jobbfelöl.) LukátS Gyula: Félreértett, esetleg félremagyarázott szavaim értelmének helyreállítása végett kívánok szólni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a Cnriának kétféle mértékkel mérését nem értelmeztem egy és ugyanazon esetben és miután felhozatott Madarász képviselőtársam által is, elmondom az esetet. A királyi Curia Kupiét Simon vajdai lakosra nézve acceptálta a községi bizonylatot arra nézve, hogy az illető gazdái hatalom alatt lévő cseléd, viszont Bogár Gyula és társainak esetében midőn községi bizonylattal igazolták, hogy mint ősi jogosok az előző években már be voltak irva a választók jegyzékében, a Curia azt, mint elfogadhatót nem acceptálta. Tehát erre mondtam, hogy az egyik esetben jó a községi bizonylat, a másik esetben megnem. (Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon.) De azért evvel még nincsen megtámadva az előbbi állításom másik része, hogy a szolgabíró cselédje daczára annak, hogy községi bizonylattal volt cseléd volta igazolva, megmaradt választónak. Még azt akarom megemlíteni, hogy hibásan értelmeztetnék szavam, ha azon súlyos vádak, melyeket említettem, az ország valamennyi összeíró küldöttsége ellen emelteknek vétetnének. Nem is mondom, nem is mondottam, ha mondottam volna, bátorságom volna visszavonni. Még csak azt sem, hogy nagyobb része, de mindenesetre jelentékeny része az összeíró küldöttségnek igy jár el. (Nagy zaj.) Orbán Balázs: T. ház! A ministereinők ur tagadja azt, hogy Biharmegyében az összeírások oly módon hajtattak volna végre, miként azt itt Lukáts t. barátom előadta. Az egyszerű tagadás nem bizonyít semmit, főleg a ministerelnök tagadásai nagyon kis mértékben birnak erővel. (Derültség balfelől.) Magam is ismerem azon kerület összeírását, melyről t. barátom szólott és hiába tagadja a minister ur, mert például Kismarja város tekintélyes vagyonos magyar községből 35 választó van összeírva akkor, a midőn a szomszéd kis román községben, melyben alig van 100 házszám, össze van irva 150 szavazó. Ezek tények, t. ház, a melyeket : egyszerű tagadással nem lehet elütni. De nemcsak í azon kerületből vannak ily szomorú tapasztalataim, j hanem saját kerületemből is, például ott van Bedő nevezetű kis román község, melynek házszáma 45 és össze van irva benne 95 szavazó. Van egy másik, nem is falu, hanem Vekerd nevű kis puszta, hol alig van néhány ház és össze van irva benne 130 szavazó, gyermek, szolga és vagyontalan ember. Mikor ily tények vannak, akkor azt egyszerű tagadással elütni nem lehet. Fájdalom, hogy ezek nemcsak egyes helyeken, hanem igen sok helyt országszerte előfordulnak, mint arról minden egyes ellenzéki képviselő meggyőződést szerezhet. Mármost, t. ház, miután a ministerelnök urazt mondta, tulaj donképen költségvetésével egyáltalában nem foglalkoztak, bátor leszek ezen térre is néhány szóval áttérni. (Halljuk! Halljuk!) A belügyminister ur költségvetési indokolása csaknem minden tételénél hangoztatja a józan takarékosságot; de hanem az elsurranó szót, hanem a tényeket vizsgáljuk, annak épen ellenkezőjét: a takarékosság elvének teljes mellőzését találjuk. Es ennek megítéléséhez a kulcsot maga a belügyminister ur nyújtja költségvetése indokolásához a 46. lapon csatolt táblázatos kimutatásában. a melyből azt látjuk, hogy a belügyministerium tényleges költségei, melyek í 868-tól 1878-ig 7—8 millió közt váltakoztak, ma a 11 miiliótmeghaladják, csak a múlt évivel szemben mintegy 400,000 frttal emelkedtek. Ugyanezen táblázatos kimutatásból tanuljuk azt is, hogy a mig 1868-tól 1878-ig az előirányzattal szemben százezrekre menő megtakarításokat találunk, 1878. óta mindig nagy túlkiadások merültek fel, melyek 1881-ben az egy milliót, 1883-ban a félmilliót megközelítek. Ezt pedig eredményezte leginkább az, hogy minister ur a közigazgatás terén folyton experimentál, folyton alkotja az új hivatalokat, folyton emeli a fizetéseket. Ily előzmények után józan takarékossággal kaczérkodni, valóban oly szójáték, a mi komoly államférfiakhoz nem épen illik. Ezen helyreigazítás előrebocsátása után most röviden refiectálni akarok a közigazgatásnál divó slendrián pénzkezelésre. (Halljuk ! halfelöl.) Az árvapénztáraknál oly gyakori hűtlenségeket, sikkasztásokat —- mint a kellő ellenőrzés hiányának szomorú tüneteit— most mellőzöm, csakis a közigazgatás külső hivatalnokai által kezelt közmunka-váltság és büntetés s más pénzekkel való elbánásra nézve kívánok most észrevételeket tenni. Ezekre nézve az elszámolás ugy történik, hogy az alispán egyszerűen fölemlíti évi jelenté' seben, hogy közmunka-váltságból befolyt ennyi; \ büntetéspénzekből ennyi és punctum. De miután I az részletezve ki nem mutattatik, senkinek nincsen