Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-311
31J ortzägm ilés fefernir 1. !SÍ7. 3-4§ elismerem, hogy a mig az nincs megváltoztatva, addig annak rendelkezése fentartandó, de már azt, hogy a létező törvény következtében beálló minden kiadást a képviselőház okvetlenül köteles legyen megszavazni, ezt a következtetését nem fogadhatom eh Mert fordítsuk meg a tételt. A képviselőháznak joga van egy létező törvény melletti költséget is megtagadni Igaz, hogy ez maga titán vonná azon következtetést, hogy a kormány arra utasíttatnék, hogy azon költséget megtagadván a ház, íerjeszszen elő törvényjavaslatot, mely azon törvényt is hatályon kivül helyezi. Ezek azok, a miket részemről szükségesnek tartottam e tárgyra nézve kijelenteni (Halljuk! szélső balfelöl) és megjegyzem végre a helyettes államtitkári hivatalra nézve azt, hogy a ház határozata az által, hogy ennek költsége már tavaly is e költségvetésbe felvétetett, nézetem szerint nem változtattatott meg. Engedjen meg a t. előadó ur, ezen nézetét ismét nem fogadhatom el. Történhetnek hibák vagy feledékenységből, vagy mert nincs itt az illető képviselő, a ki rendesen foglalkozik azon ügygyei, de ha már megtörtént a hiba, nem szabad azt megörökíteni, azért, mert már megtörtént, hanem jóvá kell tenni. Emlékszem azon vitákra, melyeket a t. képviselő ur felhozott, de már nem egészen tisztán emlékszem; ha azonban az a tény. melyet t. képviselőtársam előadott, csakugyan ugy áll, felkérem a t. minister urat, vagy kérje költségvetésének tárgyalása előtt azon határozat megváltoztatását, ha nem akar ahhoz alkalmazkodni, vagy pedig ha nem kívánja annak megváltoztatását, alkalmazkodnia kell hozzá. Részemről természetesen, minthogy általánosságban sem járultam a költségvetéshez, most részleteiben is megtámadtatván e költségvetési előirányzat, csatlakozom annak törléséhez. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Magáról e ministerium költségvetéséről azok után, miket részint a t. előadó ur, részint t. barátom az ő Felsége személye körüli minister elmondott, alig kívánok szólani, de én oly nagy fontosságú parlamentaris nézpontokat hallottam itt felállítani, melyek szerintem, a parlamentarismus természetével tökéletesen ellenkeznek. Felállíttatott azatheoria, hogy ha egy törvény megállapít is valamely, mondjuk, hivatalt, vagy akár ministeriumot, a ház határozattal kitörülheti azt a budgetbőí, utasítván a kormányt: hozzon javaslatot a törvény megváltoztatása iránt. Hát ez mit tenne ? Azt, hogy legalább is ideiglenesen a ház határozata a törvény végrehajtását meggátolhatja. Miért? Mert habár a törvényt a törvényhozás összes factorai hozták, a ház egy határozatával — és kérdés még, vájjon beleegyeznék-e a törvényhozás másik háza — a ház egy határozatával meg lenne tagadva a mód a törvényt végrehajtani, mielőtt az a törvény módosíttatott volna. (Ugy van! jóbbfelól.) Ez az egyik okoskodás. A másik ép ennek ellentéte. Azt mondják: a háznak volt 1870-ben egy határozata — hiszem, hogy volt — és hogy ezzel szemben nem elég, ha a törvényhozás törvényben másként intézkedett. Pedig épen ez a helyes. A ház ugyanis hozott egy határozatot, de ez csak a képviselőház határozata volt. Most egy-két éve, a költségvetés tárgyalásakor beterjesztetett egy tétel kellően indokolva, mely azon határozattal ellenkezvén, azt megváltoztatja. Ezt az összes törvényhozás elfogadta. Már hogy a ház egyszerű határozatával szemben egy törvényes intézkedés, tehát az összes törvényhozás ténye ne legyen elegendő, másfelől pedig a törvény végrehajtását, ha ideiglenesen is, a háznak egy határozatával is meg lehessen gátolni: ez az alkotmányos elvek csúcshegyre állítása. Ez az, amiért szót emeltem. (Ugy van! jobbfelóí.) Különben arra igen jól emlékszem, hogy midőn hajdan e kérdés szóba jött és én az ellenzéki padokon ültem, igenis akkor is az ő Felsége személye körüli ministerium fentartása mellett szóltam. Annyit mondhattam, hogy nagy személyzet nem kell; most sem mondom, hogy kell, de egy bizonyos személyzet mégis csak szükséges. Én tehát igen kérem a t. házat, hogy e tételt annyival inkább méltóztassék elfogadni, mert az előirányzatnak a zárszámadás alapján kell kiindulni és ha valaki azt hiszi, hogy a zárszámadásban azon tételek nincsenek kellően igazolva, a zárszámadások átnézésére kirendelt bizottságnak a számvevőszék után első sorban kötelessége nyilatkozni és a háznak is van alkalma hozzászólani, de a budget helyes előirányzatának föltétele alatt, hogy e zárszámadások megfelelnek-e az előirányzatnak. Ez pedig itt megtörtént. (Helyeslés a jobboldalon.) Madarász József: T. ház! Szavaim félreértése miatt kérek szót. A ministerelnök ur nem nevezett ugyan meg, hanem egy bizonyos elvre mondván ki véleményét, hogy azt nem tartja a parlamentáris alkotmányos formával megegyeztethetőnek, abban magamat is érintve érettem. Én ;izt mondottam — a mire nézve, gondolom, félre értette a t. ministerelnök ur kijelentésemet, hogy habár van egy törvény — és most is azt állítom — melynek alapján a kormány egy bizonyos költségvetési előirányzatot tesz, ez még nem kötelezi a képviselőházat arra, hogy az előirányzatot mégis szavazza, hanem jogosítva van azt a költséget meg is tagadni és a költségvetésbe föl nem venni. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Különben a költségvetés megajánlása, vagy meg nem ajánlása nem függne a képviselőháztól. Csak egy esetre hivatkozom. Van itt egy tör-