Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-311

344 31b országos ülés feteroár 1. 1887. A kik az összeget megszavazzák, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség megszavazza. Beöthy Algernon jegyző (olvassa): VI. fejezet, 3. ez ím. Nyugdijak 5,629 frt. Elnök: Megszavaztatik. (Felkiáltások: 5 percmyi szünetet kérünk!) Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Az ülést folytatjuk. Beöthy Algernon jegyző (olvassa): őcsászári és apostoli királyi Felsége személye körüli ministerium. Eendes kiadások: XIII. fejezet és VI. fejezet, 4. czím. Rendes bevételek: III. fejezet. Orbán Balázs: T. ház! Az 1848-iki törvények a király személye melletti ministert külügyministeri minőségben contemplálták, e törvények szellemében annak nemcsak közvetítőnek kell vala lenni nemzet és uralkodó közt, midőn ez köztünk nincsen, nemcsak az alkotmányos eljárás ellenőrének ; hanem egyszersmind a külügyek vezetése feletti őrködés és felügyelet jogával felruházott alkotmányos közegnek kellene lennie. E szép és nemes feladatok megadták ez állásnak fontosságát s az azt betöltő egyénnek jelentőségét. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) Ámde, a mint minden alkotmányos jog és hazai czél, ugy ezen állás jelentősége is összezsugorodott az önök kezei közt, az ma már valódi paródiájává vált az egykor herczeg Eszterházy Pál által betöltött fontos állásnak. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbalon.) Ezen ministerünknek hatásköre ma már leginkább csak a nemes-levelek és rendjelek közvetítése s az udvari szállítók kineveztetésére szorítkozik és még az üresség betöltésére, mert ha valamely ministeri szék megürül, azt rögtön a király személye körüli ministerrel tömik be. (Derültség.) Hát, t. ház, nemes- és czímeresdevelek és rendjelek osztása a régi múltban, a midőn a hősiesség és valódi hazafias érdemek jutalmazására s ilyenekre való buzdítására szolgáltak, még jogosultak lehettek; azok ama kor fogalmi körébe beilleszthetők voltak. Ánide hazánkban azok rég elveszítették erkölcsi értéküket, főleg azóta, a mióta azt nem választott nemzeti királyaink és fejedelmeink osztogatták, mert ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy az utóbbi 3 század alatt nemes leveleket és érdemkereszteket nem annyira a haza önzetlen fiai, érdekeinek védői, alkotmányos szabadságunk oltalmazol, mint inkább az idegen uralom jogcsonkításának előmozdítói, a külzssrnokság szolgalelkü hivei nyertek, vagyis az p.ustriacus érzelmű emberek lettek azokkal nem annyira kitüntetve, mint a hazafiak előtt megbélyegezve; mert még 1848. előtt is irtóztak a tisztességes hazafiak az ily Bécsből jövő nemeslevelek és rendjelektől. Ea ismertem Udvarhelyszéken egy öreg táblabírót az Ugron családból, a ki a Jósika- vagy conservativ-párthoz tartozott, ki annak azon székben vezérférfia volt s ép azért Jósika cancellár által, tudta nélkül felterjeszteteii rendjellel való kitüntetésre. Le is küldték neki 1848. elején a rendjelet, a mit hazafias reputatióján ejtett oly csorbának tekintett s ugy elbúsulta magát az öreg ur, hogy nem sokára belehalt. Az osztrák rendjel megölte. (Zajos derültség.) Bezzeg nem így gondolkoznak a mostani alkalmazkodók, bezzeg nem irtóznak a Bécsből jövő rendjelektől, sőt egész hajtóvadászatot folytatnak excellentíás czímekre, rendjelekre és nemeslevelekre, a középkorba visszakívánkozó szolgalelkek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, én ezt democratieus századunkban nevetségnek tartanám, ha hanyatlásunk szomorú kórtüneteként nem tűnne fel; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) mert én még a régi ezímeknek használatát is oly aristocraticus, hogy ne mondjam antidiluvialis pöffeszkedesnek tartom, a mit e korszak keretébe beilleszteni alig tudnék; mert korunk a munka, a tevékenység, a személyes és egyéni érdemek érvényének korszaka s még ha nem lennének is az idegen urakodóktól, néha kegyetlen elnyomóinktól nyert czímek és rendjelek legtöbb esetben kétes értékűek, ha még itt-ott tiszta forrásukat elfogadhatónak tartanám is: még akkor sem tudnám az utódnak valami nagy érdemét találni abban, hogy ősei valamely hősi tettet követtek el, nem főleg akkor, midőn az utód egyéni értéke nincsen azzal párhuzamban s midőn néha egyéb érdemét felfedezni nem tudjuk, mint azt, hogy az ősei által szerzett vagyont jól eltudja pocsékolni. Ma már minden igazán müveit lelkületű ember idegenkedik az ily ósdi s idegen pávatollakkal való ékeskedéstől. Én részemről az újabb korban felburjánzott czimkórságot valóban eomicusnak tartom, én a régi kutyabőröket csak egy helyt, a muzeumok régiség gyűjteményei közt szeretem, hol mint történeti okmányok megbecsülést érdemelnek, de hogy a XIX. század utófelében, a jogegyenlőség, a közteherviselés kimondásának 38-ik évében új nemesleveleket, új czímeket osztogassanak, virilis intézményt honosítsanak : azt én az előhaladás gúnyánál egyébnek nem tekinthetem. A mi közjogunk nem ismeri az exeellentiás czímet; még nemzeti fejedelmeink is —a kik talán mégis voltak olyan urak,mint a ministerek s királyi tanácsosok — megelégedtek a nagyságos czímmeL mig most annyi itt az osztrák excellenciás ur, mint a rosta lyuka. Ez, t. ház, önmagában is nagy visszaesést jelez, de még sérelmesebbé, még korszellem ellene-