Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-298
298. országos ülés január 15. 1887. <J9 keztében restringálni kell, akkor az előirányzat, mely még eddig sohasem vált be, hogy megvalósuljon, ezt hinni teljes lehetetlenség. Itt vannak továbbá a vámbevételek, melyek, mint tudjuk, megközelítőleg azon az alapon irány oztattak elő, mint azok 85-re előirányozva voltak, minthogy pedig tudjuk, hogy 1885-re 1887. évben 1.500,000-nyi póthitelt kellett megszavazni, lehetetlennek tartom —különösen akkor —: a mikor a t. kormány maga jelzi, hogy a vámbevételeknél további visszamaradások jelen ségei forognak fenn, hogy az ebbeli előirányzat szintén beváljék, ha tehát én mindezeket számba véve azt állítom, hogy legalább 4 millió az az összeg, melynek erejéig én még ezen költségvetést sem tartom reálisnak, ugy csak szerencsét kívánhatok a pénzügyi kormányzatnak, ha az 1886-iki előirányzat és a valóság közt csak 4 milliónyi összeget fog a zárszámadás a költségvetés hátrányára feltüntetni. Mondom, nagy szerencséje leend ez a pénzügyi kormányzatnak és remélem, hogyha a sors kedvez és tagja leszek még a háznak, reá fogok mutathatni annak idején arra, hogy a miket ez alkalommal mondtam, azokat a zárszámadások valóknak igazolták. De kérdés, hogy miként állott elő ez a helyzet? (Halljuk! halfelöl.) Az előállott helyzetnek részint lényegi, részint formai okai vannak. A lényegi okok közé sorozom mindjárt első sorban azt, a mire Helfy t. képviselőtársam is rámutatott, hogy a t. kormány 1878 óta az administratio összes apparátusát az ország pénzügyi erejével arányban nem álló módon szaporította. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A t. ministerelnök ur a pénzügyi bizottság tárgyalásai egyikén ezen megjegyzésünkre és különösen a hivatalszaporításokra vonatkozólag (Halljuk! Halljuk! bal felöl) kétségbe vonta ezen állítás valóságát, hozzátévén, hogy talán csak nem gondolnak itt a csendőrség behozatalára, vagy legalább nem ezzel akarjuk indokolni a létezett apparátus személyzetének szaporítását, mert ha nem ezzel akarjuk indokolni, ugy kétségbe vonja állításunk valóságát. A t. ministerelnök urnak ezen nyilatkozata engem arra ösztönzött, hogy informáljam magamat és e szempontból a 75-iki évet a 87-iki előirányzattal összehasonlítottam és az összehasonlítás kedveért a költségvetésből az erre vonatkozó adatokat kiírtam ezek pedig következőket tüntetik fel. (Halljuk! Halljuk!) 1875-ben volt az államnál alkalmazottak száma, nem számítva ide a törvényhatóságokat, melyek dotatióban részesülnek és igy erre vonatkozólag a költségvetés adatokat nem is tartalmaz^ hat, nem számítván továbbá hasonló okból a tanítókat, valamint az útbiztosokat, útkaparókat, folyamfelvigyázókat és a dijnokokat, volt 1875-ben államnál alkalmazott 35,071 egyén 26 millió 700,000 forint személyi járandósággal, 1887-ben van 56,215 alkalmazott 41.800,000 forint személyi járandósággal. (Nagy mozgás a hal- és szélső baloldalon.) Ebben benne van, t. ház, a csendőrség és a vasutaknál alkalmazottak létszáma is. De ha ezeket — melyeknek elsőbbje 5,388, az utóbbiak pedig, de csak különbözet, 9,000 et tesznek —levonjuk, az eredmény akkor is azt mutatja, hogy az államnál alkalmazottak száma — ismétlem, azokon kívül, melyeket elősoroltam — 6,846-talés 5,400,000 forintnyi személyi járandósággal szaporítja az állam terhét. (Mozgás a bal- és szélső balon.) Valóban, t. ház, ez becsületére vált volna még az ismeretes Bach minister urnak is, a kinek szerencsétlensége az volt, hogy korán született és a mai rendszert nem ismerte, (Elénk derültség a bal- és szélső baloldalon) mert ebből valóban sokat tanulhatott volna. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon. Egy liang a szélső baloldalon: De tőle is sokat tanultak!) Továbbá előállott a helyzet másodsorban a beruházásoknak viszonyainkhoz és szükségleteinkhez nem illő és alkalmazható féktelenségéből — mert az adott körülmények között másnak nem nevezhetem — s előállott a pénzügyi kormányzat azon hibáiból, melyeket eléggé megróni nem lehet, hogy oly duskálkodás állott be a törvényhozás által meg nem szavazott kiadásokban, melyre példát alkotmányos országban alig találunk. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon,) De előállott ez formai okokból és ez az, a mi takarható vá tette eddig a helyzetet az által, hogy az állam pénztárai más czélokra felvett kölcsönökkel mindig telve voltak és a féktelen költekezést lehetővé tették. A zárszámadásokat 1878 óta átnézvén, ezek azt mutatják, hogy 1878-ban — az azon évben létesített aranyjáradéki kölcsönből, mely 127 milliót tett—csak 62 milliót fordítottak a 153 milliós kölcsön fedezésére, tehát 65 millió maradt az állampénztárban. Továbbá 1879-ben 145 milliós 6°/° arany járadék kölcsön realisáltatott és ekkor csak 88 millió fordíttatott a 153 milliós kölcsön törlesztésére, a cassában pedig maradt 52 millió. 1880-ban részint a 6°/° aranyjáradékból, részint a tisza-szegedi kölcsönből befolyt 40 millió ; 1881-ben 5% papirjáradék 57 millió', 1882-ben 46 millió, 1883 br.n 46 millió — amelyben avágvölgyi vasút csere-értéke is szerepel— 1884-ben 32 millió, 1885-ben48 millió folyt be hitelműveletekből. Ezek azt mutatják, hogy ezen állami hitelműveletek következtében a kormánynak mindig állottak pénzek rendelkezésére és ez tette lehetővé a folytonos nagy költekezést. Es a bajok felderítése csak akkor következett be, mikor a kormány tisztán az előirányzatban megszavazott összegekre volt utalva, midőn már több kiadásokra összegek nem szavaztattak meg s rendelkezésre
