Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-310

306 310. omégM ilés Január SÍ. 1887. Ez országok királyának, mint svéd királynak külön svéd, mint norvég királynak külön norvég udvartartása van. De hát nincs Irland NagyBrittaniához oly viszonyban, mint a milyenben van Magyarország Anstriához. Mégis mit látunk? Azt látjuk, hogy az angol királynőnek Irlandban külön udvartartása van, mely királyi udvartartás akkor, midőn a királynő nincs ott, az alkirályt veszi körül. (Ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, de egy nemzet souverainitásának kifejezésére nem elégséges csak, hogy fizessen, (ügy van! ügy van! a szélső haloldalon) de látnia kell pénzeért azt a fényt, amely fényt az ő nemzeti souverainitásának kifejezésére szükségesnek tart és ítél. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Nagy fontosságú volna az, hogy ha a magyar királyi udvartartás itt be volna rendezve. Nagy fontosságú társadalmunkra nézve, mert akkor a magyar előkelő világ nem volna oly szűkes társadalmi életre szorulva, mint most; mert vagyonosabbjainak több hiúságot és több fényűzést kedvelő része nem vándorolna Bécsbe, hogy ott az osztrák császári udvar csillogását emelje, hanem a magyar király és a magyar király udvartartása körül megtalálná mindazt a csillogási kedvet, mindazt a hiúságot kielégítő módot, melyért most Bécsbe vándorol (Igaz! ügy van! a szäső baloldalon) és ezáltal Magyarország tekintélyének emeléséhez jelentékenyen hozzájárul. (ügy van ! a szélső baloldalon.) Nem oly veszedelmes az udvarnak itt nálunk jelenléte, mint azt némelyek mondják a politikai erkölcsiségre, ha az itt állandóan jelen van, mint most, ha ritkábban jelen van; mert mikor ritkábban jelenik meg s fényt és ragyogást tüntet fel, az az újság ingerével bir és hat azokra, a kik, hogy az udvari körökbe bejuthasson, készek megválni politikai meggyőződésüktől; de ha az udvar állandóan itt van, a megszokottság jellegével fog birni s megszűnik az embereket ingerével csábítani, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti létünk fentartassék, szükségünk van arra is, hogy a dynastia lehetőleg nemzeti jellegűvé alakuljon át. Szükségesnek tartjuk, hogy a magyar uralkodóház magyarosodj ék. De ha nem lakik itt az ország területén, vájjon elégséges-e, hogy tagjai nagy birtokkal bírjanak az országban s a magyar főrendiházban helyök legyen, de ne foglaljanak helyet a magyar király udvarában, melynek fénye egyszersmind a magyar nemzet fénye és ragyogása is ? (Ügy van! a szélsőbalon.) Hisz azt tapasztaljuk, hogy a kik köztünk élnek, szokásainkat, vágyainkat megismerik, azok meg is szeretnek. Az első feltétel az, hogy minket megismerjenek, hogy a magyar nemzethez több rokonszenvet és vonzalmat érezzenek; megismerni pedig nem fognak, ha hivatásuknál fogva oly udvarkörökben élnek, a mely Magyarországon vendégnek jön és távol van. (ügy van! a szélsőbalon.) Ezenkívül a magyar udvartartásnak politikailag is nagy befolyása van. A legalkotmányosabb és dynasticusabb nemzet az angol, nem azt a befolyást érvényesíti a királyi udvartartásnál, milyet sem Austria, sem Magyarország nem érvényesíthet, hanem a leghatártalanabbat. Nemcsak a kamarások, hanem még az udvarhölgyek kinevezésére is befolyást gyakorol ott a felelős kormány. 1841-ben, midőn a királyné Peel ministeriumát meghivta a kormányra, két éven át képezte vita tárgyát, mig végre győzött azon elv, hogy parlamentaris kormányzat nem állhat fenn és nem képviselheti teljesen a parlamentaris kormány-rendszert, ha az udvar kebelében a trón körül ellenkező nézetű emberek vannak, mint a milyen a ministeriumé. Ott, a hol wighek vannak a kormányon, joggal megkövetelhették, hogy a tory-pártiak mellőztetvén, az ország cardinalis hivatalait saját pártjuk tagjaival tölthessék be. Mennyivel szükségesebb és fontosabb ez nálunk, hol nemcsak két párt, hanem két állam, két faj közti különbség is érvényesülhet, mennyivel fontosabb ez nálunk, a hol még ma is látjuk, hogy az alkotmányosság érzete az udvar körében kevés tért hódított. Hisz ott van a múlt év tanúsága, mely meggyőzhetett mindenkit arról, hogy a nemzet, midőn 1867-ben kiegyezett, akkor elmulasztotta egyszersmind a magyar udvartartást is életre hivni s ennek előbb-utóbb meg kellett teremnie gyümölcseit, mert mikor a magyar nemzeti aspitiók egyhangúlag megzendültek ugy a képviselőházban, mint künn, mit tapasztalunk ? a?t, hogy ott Bécsben az udvari körökben az úgynevezett udvari és katonai párt oly elszántsággal s merészséggel emelte fel fejét, hogy az udvar és a parlamenti kormány közt nem lévén semmi összeköttetés, az összeütközés nem a parlamenti rendszer győzelmével végződött, hanem a ministerelnök penitentiás utjával. (Derültség a szélsőbalon.) T. ház! Nem könnyelműség-e elnézni, hogy az absolutismus és reactio elemei fenntartatnak egy medenczében, egy előkelő világban, a melyben mindig a trón köré férkőzhetnek, gyanúval és bizalmatlansággal töltik meg urunk és királyunk fülét. A nemzet századokon keresztül küzdött és harczolt ezen idegen tanácsadók ellen. Vájjon ezek sugdosásának és az azokból származható veszedelmeknek nincs-e ma is kitéve nemzeti létünk akkor, midőn csak egy osztrák császári udvartartás van, a melyre befolyásunk nincs, a melyben az alkotmányosság kevéssé érvényesül s a melynek kebelében a magyar nemzet régi ellenségei egyenkint láthatók és feltalálhatók, (ügy van! a szélső balfélől.) Ha azt akarjuk, t. ház, hogy a trón iránt való ragaszkodás, mely az országban fejlődésben van, még in-