Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-310

306 310. omégM ilés Január SÍ. 1887. Ez országok királyának, mint svéd királynak külön svéd, mint norvég királynak külön norvég udvartartása van. De hát nincs Irland Nagy­Brittaniához oly viszonyban, mint a milyenben van Magyarország Anstriához. Mégis mit látunk? Azt látjuk, hogy az angol királynőnek Irlandban külön udvartartása van, mely királyi udvartartás akkor, midőn a királynő nincs ott, az alkirályt veszi körül. (Ügy van! ügy van! a szélső bal­oldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, de egy nemzet souverainitásának kifejezésére nem elégséges csak, hogy fizessen, (ügy van! ügy van! a szélső hal­oldalon) de látnia kell pénzeért azt a fényt, amely fényt az ő nemzeti souverainitásának kifejezésére szükségesnek tart és ítél. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Nagy fontosságú volna az, hogy ha a magyar királyi udvartartás itt be volna rendezve. Nagy fontosságú társadalmunkra nézve, mert akkor a magyar előkelő világ nem volna oly szűkes tár­sadalmi életre szorulva, mint most; mert vagyo­nosabbjainak több hiúságot és több fényűzést kedvelő része nem vándorolna Bécsbe, hogy ott az osztrák császári udvar csillogását emelje, hanem a magyar király és a magyar király udvar­tartása körül megtalálná mindazt a csillogási kedvet, mindazt a hiúságot kielégítő módot, melyért most Bécsbe vándorol (Igaz! ügy van! a szäső baloldalon) és ezáltal Magyarország tekin­télyének emeléséhez jelentékenyen hozzájárul. (ügy van ! a szélső baloldalon.) Nem oly veszedel­mes az udvarnak itt nálunk jelenléte, mint azt némelyek mondják a politikai erkölcsiségre, ha az itt állandóan jelen van, mint most, ha ritkábban jelen van; mert mikor ritkábban jelenik meg s fényt és ragyogást tüntet fel, az az újság ingeré­vel bir és hat azokra, a kik, hogy az udvari kö­rökbe bejuthasson, készek megválni politikai meggyőződésüktől; de ha az udvar állandóan itt van, a megszokottság jellegével fog birni s meg­szűnik az embereket ingerével csábítani, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti létünk fentartassék, szükségünk van arra is, hogy a dynastia lehetőleg nemzeti jelle­gűvé alakuljon át. Szükségesnek tartjuk, hogy a magyar uralkodóház magyarosodj ék. De ha nem lakik itt az ország területén, vájjon elégséges-e, hogy tagjai nagy birtokkal bírjanak az országban s a magyar főrendiházban helyök legyen, de ne foglaljanak helyet a magyar király udvarában, melynek fénye egyszersmind a magyar nemzet fénye és ragyogása is ? (Ügy van! a szélsőbalon.) Hisz azt tapasztaljuk, hogy a kik köztünk élnek, szokásainkat, vágyainkat megismerik, azok meg is szeretnek. Az első feltétel az, hogy minket meg­ismerjenek, hogy a magyar nemzethez több rokon­szenvet és vonzalmat érezzenek; megismerni pedig nem fognak, ha hivatásuknál fogva oly udvar­körökben élnek, a mely Magyarországon vendég­nek jön és távol van. (ügy van! a szélsőbalon.) Ezenkívül a magyar udvartartásnak politikailag is nagy befolyása van. A legalkotmányosabb és dynasticusabb nemzet az angol, nem azt a be­folyást érvényesíti a királyi udvartartásnál, milyet sem Austria, sem Magyarország nem érvényesít­het, hanem a leghatártalanabbat. Nemcsak a kamarások, hanem még az udvar­hölgyek kinevezésére is befolyást gyakorol ott a felelős kormány. 1841-ben, midőn a királyné Peel ministeriumát meghivta a kormányra, két éven át képezte vita tárgyát, mig végre győzött azon elv, hogy parlamentaris kormányzat nem állhat fenn és nem képviselheti teljesen a parlamentaris kor­mány-rendszert, ha az udvar kebelében a trón kö­rül ellenkező nézetű emberek vannak, mint a milyen a ministeriumé. Ott, a hol wighek vannak a kormányon, joggal megkövetelhették, hogy a tory-pártiak mellőztetvén, az ország cardinalis hi­vatalait saját pártjuk tagjaival tölthessék be. Mennyivel szükségesebb és fontosabb ez nálunk, hol nemcsak két párt, hanem két állam, két faj közti különbség is érvényesülhet, mennyivel fon­tosabb ez nálunk, a hol még ma is látjuk, hogy az alkotmányosság érzete az udvar körében kevés tért hódított. Hisz ott van a múlt év tanúsága, mely meggyőzhetett mindenkit arról, hogy a nem­zet, midőn 1867-ben kiegyezett, akkor elmulasz­totta egyszersmind a magyar udvartartást is életre hivni s ennek előbb-utóbb meg kellett teremnie gyümölcseit, mert mikor a magyar nemzeti aspi­tiók egyhangúlag megzendültek ugy a képviselő­házban, mint künn, mit tapasztalunk ? a?t, hogy ott Bécsben az udvari körökben az úgynevezett udvari és katonai párt oly elszántsággal s merész­séggel emelte fel fejét, hogy az udvar és a parla­menti kormány közt nem lévén semmi összekötte­tés, az összeütközés nem a parlamenti rendszer győzelmével végződött, hanem a ministerelnök penitentiás utjával. (Derültség a szélsőbalon.) T. ház! Nem könnyelműség-e elnézni, hogy az absolutismus és reactio elemei fenntartatnak egy medenczében, egy előkelő világban, a melyben mindig a trón köré férkőzhetnek, gyanúval és bizalmatlansággal töltik meg urunk és királyunk fülét. A nemzet századokon keresztül küzdött és harczolt ezen idegen tanácsadók ellen. Vájjon ezek sugdosásá­nak és az azokból származható veszedelmeknek nincs-e ma is kitéve nemzeti létünk akkor, midőn csak egy osztrák császári udvartartás van, a melyre befolyásunk nincs, a melyben az alkotmányosság kevéssé érvényesül s a melynek kebelében a ma­gyar nemzet régi ellenségei egyenkint láthatók és feltalálhatók, (ügy van! a szélső balfélől.) Ha azt akarjuk, t. ház, hogy a trón iránt való ragaszko­dás, mely az országban fejlődésben van, még in-

Next

/
Thumbnails
Contents