Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-309
SS8 Sftl. •rseigw' tléi jannir S*. ÜST. zett tapasztalatok szerint a pénzbüntetésekből oly tetemes összegek jöttek be, hogy azokat kizárólag a 27-ik §-han foglalt czélra észszerűleg felhasználni nem lehet. Az igazságügyministeri javaslat indokolásában ki van mutatva, hogy a pénzbüntetésekből 1880. szeptember hó 1-től az 1886-ik év harmadik negyedéig bejött összesen 1.758,072 frt 697* kr. Ezen összeghez hozzá számítván a fel nem használt összegeknek gyümölcsöztetés utján nyert kamatait, vagyis 127,554 frt 86 krt., most már az országos rabsegélyző- és javító-intézet alapértéke az 1886-ik évi harmadik évnegyedben 1.885,627 frt 55V 2 krra emelkedett . . . Madarász József: Volna, ha el nem költötték volna. Körösi Sándor: Megvan! '(Derültség.) No, habár ezen összegből már eddig tényleg két javító-intézet felállíttatott, az elbocsátott szegény foglyok a felmerült szükséghez képest segély eztettek, sőt az 1880-ik évi XX. t.-czikkben meghatározott 500,000 frtból már eddig 407,472 frt 93 x /2 kr. igénybe vétetett, mégis a javító-intézetek ingatlanaiba fektetett értéken és építkezéseken felül, az 1886-ik év végén, ezen alap 1.200,000 frtnyi vagyonnal birt és bir jelenleg is. Ha bizonyos az, a mit most már kétségbe nem lehet vonni, hogy a büntetéspénzekből sokkal nagyobb összegek folynak be, mint a mint azokat a kitűzött czélokra felhasználni lehetne, mire fordíttathatnának azok czélszerűbben, mint bírósági és letartóztatási helyiségeink szaporítására és javítására? Hiszen érezte ezek hiányát az 1878-iki törvényhozásunk is, mert az V. t.-ez. 52. §-ában elrendelte, hogy a mig a jelen fejezet határozatainak megfelelő intézeteink nem lesznek, az eddigi — oda lehetett volna tenni slendrián — mód szerint hajtatnak végre a, büntetések. Ebben a törvényhozás elismerte, hogy nekünk itt Magyarországon rendszeres állami börtöneink, fegyházaink kellő számban nincsenek. Sajnos, a sok oldalról igénybe vett állami kincstárunk, rendszeres börtönök és fegyházak építéséhez igen csekély mérvben járulhat s igy a büntető politika s a börtönrendszerünk ellenére oda kell elzárnunk az elítélteket, a hova lehet. Nem lehetne ugyan a mi börtöneinkről ma már elmondani azt, a mit Ma caulay mondott Howard János idejéről (Halljuk! Sálijuk !), hogyAngliában ez en időben a börtönök a föld poklai, a bün iskolái és a betegségek terjesztői voltak. Nem lehetne ma már börtöneink ajtajára felírni, a mit Szemere Bertalan szerint fel kellett volna irni, hogy az ember mint hibás hozatik ide be és mint megrögzött gonosztevő eresztetik szabadon, nem lehetne, mert ma már mégis egynéhány rendszeres állami börtönünk és fegyházunk is van. 1872-ben a bíróságok szervezése alkalmával állami kezelés alá átvétetett 6 használható börtön; azóta pedig állami költségen építtetett 7 rendszeres börtön. De hát ezek nem elegendők a nagyszámú elítéltek elhelyezésére. Fájdalom, a tapasztalat azt tanúsítja, hogy hazánkban az elítéltek száma évrőlévre szaporodik. Mig 1872-ben törvényszéki és járásbirósági fogházakban a letartóztatottak átlagos száma csak 7,735 főből állott : 1885-ben már 14,127 főre emelkedett. — Az 1886-iki hivatalos jelentés szerint 1.700 fegyházra elítélt férfi fegyenez helyhiányában nem szállíttathatott fegyházba. Mária Nostrán, mely állami intézet nők számára van berendezve és pediglen 300 nő számára, mai napon 416 nő van elzárva. Tény tehát, hogy bírósági fogházaink nem elegendők, hogy azokat szaporítani, a meglevőket javítani kell. Közigazgatási fogházaink pedig csaknem azt mondhatom, hogy teljességgel hiányosak és a csekély, jelentéktelen kihágásokért elítélt egyének rendszerint bírósági fogházakban és rendszerint nagyobb bűnösökkel együtt záratnak el; daczára az 1879 ; XL. t.-ez. 18. szakaszának, mely azt rendelte, hogy a közigazgatási hatóságok által elítéltek közigazgatási fogházakba és a mennyire lehet, magánzárkákba zárattassanak el. Letartóztatási helyeink hátrányai még abban is nyilvánulnak, hogy a vizsgálati foglyokat nem lehet elkülöníteni egymástól. Az ifjú bűnösöket a megrögzött bűnösökkel együtt egy helyre kell zárni, a mi legtöbb esetben a vizsgálat meghiúsítására és az ifjú bűnösök elrontására vezet. Mindezen okok azon meggyőződésre vezették az igazságügyi bizottságot, hogy letartóztatási helyeinket szaporítani és a meglevőket javítani kell. De az igazságügyi bizottság nem tért ki azon kérdések megvizsgálása elől sem, először; mennyire fog körülbelől rúgni az a pénzösszeg, a mely a királyi bíróságok ítéletei folytán fog befolyni? másodszor, vájjon az a hányad, mely ä javító-intézetekre és rabsegélyezésre fordittatik, nem fogja-e veszélyeztetni a 27. szakaszban kitűzött czélt? Az igazságügyi bizottság, hogy ezen kérdésekre megfelelhessen, az 1885-ik év eredményéből indult ki és azt találta, hogy egyáltalában nem lesz veszélyeztetve a 27. szakaszban kitűzött czél, a mennyiben az 1885. évben a pénzbüntetésekből befolyt összesen 372,339 frt 56 kr. — Ebből a bíróságok ítéletei alapján befolyt 210,154 frt 03 kr., a közigazgatási hatóságok ítéletei alapján 115,651 frt 31 kr. Ha nem vesszük is tekintetbe az évenkint tapasztalt emelkedést, hanem maradunk az 1885-iki eredménynél, akkor is marad rabsegélyezés és javító-intézetekre 210,154 forint negyedrésze, vagyis 52,538 frt 50 kr. marad. Ha pedig a számításba belevesszük annak az egy milliónak 5% kamatait is, a melyet a 31. szakasz szerint az igazságügyi ministeriumnak gyümöícsöztetőleg
