Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-308

3#8. «r»*4go* ulti jnauár 27. 1887, 363 fogok reflectálni, melyek ezen ügygyei szorosan kapcsolatban vannak. Hogy ezt tehessem, mindenek előtt liquidáini óhajtok az előttem szólott előadó úrral. Tegnapi beszédére egész általánosságban azt kívánom megjegyezni, hogy azóta 24 óra folyt le. Azóta én sokat gondolkoztam a felett, hogy vájjon mi történt ezen 10 nap alatt, mióta első beszédét tartotta, a mi az ő kedélyhangulatát abból a komor, búskomolyságból, a melyben volt akkor, mikor a jelentését megtette és legelőször szólalt fel, megváltoztatta. (Tetszés bcűfelóí.) Ha végig megyek azon eszméken, melyeket ' a kormánypárt részéről a pénzügyi helyzet javítására nézve hallottam, nem tudom, hogy melyik az, mely a t. előadó úrra oly megnyugtatólag hatott. Hiszen elkezdve tőle, keresztülmenvén a t. niinisterelnökön és szónokokon mind, egyetlenegy szónoka sem volt a t. kormánypártnak, mely utat, módot mutatott volna arra, hogy miképen lehessen államháztartásunkban a deficitet elenyésztetni, pedig mégis ez idő szerint ez a legfontosabb kérdés. Talán Prileszky Tádé t. képviselő ur programmbeszéde nyugtatta meg; hisz az inkább negatív programm volt, elmondotta, hogy mi mindenfélét kellene, de nem lehet megtenni; kellene rendezni a valutát, ez nagy jövedelemmel járna, de nem lehet. Kellene kevesbíteni a véderőnél a költséget, ez nagy megtakarítást okozna, de nem lehet; fölemlítette a regálét, szerinte ugyanazon okokból ez idő szerint ezt sem lehet megváltani, mert ehhez is sok pénz kell. Vagy tán az az új eszme nyugtatta meg annyira, melyet a t. pénzügyminister ur előadott: a conversio ? Hiszen ez eszme az előadó űr előtt nem volt új, annyira nem, hogy ő már jelentésében reflectált rá s én nem hiszem, hogy öntudatlanul mondta volna, hogy az ugyan jó dolog, ha létre jő, de annyit abból remélni nem lehet, a mennyi szükséges arra, hogy csak megközelítőleg is javítson a deficiten. Tehát ez sem nyugtathatta meg az előadó urat. Vagy talán Eitnert. képviselő ur programmja hozta oly jó hangulatba? He hát a ministerelnök úr nyilatkozott valamennyiről és nem jelentette ki, hogy hajlandó ehhez hozzájárulni és igy manap is probléma marad előttem azon nagy kedélyváltozás, mely az előadó úrban e 10 nap alatt végbe ment. Hanem áttérve azokra, a miket mondott, nekem a többi között azt mondta, hogy bár igyekeztem a deficitet a pénzügyi bizottsággal egyetértőleg megállapítani, még sem állhattam meg, hogy legalább is ki ne kerekítsem. Mert az ő calculusa szerint az 89 millióra, sőt csak 38.800,000-re rug és én kikerekítettem 40 millióra. Engedelmet kérek, azt hiszem, hogy a t. előadó ur e kikerekítésért csak köszönettel tartozik nekem, nem a kisebb számot kerekítettem ki nagyobbra, hanem megfordítva és mindig megtartva az ő számítását. Miként calculáltam? 22 millió a számbeli deficit, 11.800,000 a törlesztés, 5 millió a jószágeladás, melyet hozzászámítunk, mert tőkevagyon eladása. Ugyanezen okból hozzászámítottam a telepítvényesektől származó körülbelül összesen 2 milliót, ugy hogy ha tulaj donkép szigorúan akartam volna számítani, 40 milliónál többet kellett volna számítanom, de épen, mert számokkal túlozni sohasem szeretek, inkább 40 milliót mondtam. Ezaz egyik. És itt tovább ment az előadó ur. Hajlandó vagyok azt hinni, hogy tévedésből tette, mert nem tehetem fel róla, hogy szántszándékkal akarná ferdíteni szavaimat. Azt mondta, hogy én azután még tovább is mentem és a szükséges cassa-készletet és a kiállítási többletet is a deficithez számítottam. Bocsánatot kérek, ezt nem csak nem tettem, de világosan kijelentettem, hogy ezt nem lehet 1887. évi deficitnek számítani; mert igen jól tudom, hogy a 18 millió cassa-készlet és a kiállítási összeg nem esik az 1887-ik esztendőre, de fölemlítettem mint pénzhiányt, melyről a pénzügyminister urnak ez idő szerint gondoskodnia kell. Hogy egy másik, a tárgykoz| szorosan nem tartozó dologgal is végezzek, egyúttal megemlítem azt is, mit az előadó ur jónak talált Ugron Gábor t. képviselőtársam és barátomnak mondani. Miután a mint örömmel látom, már megjelent s köztünk van, én részemről rövidebre szabhatom megjegyzésemet, mint talán különben tettem volna. Én az előadó ur szavaira csak egy megjegyzést teszek, (Halljuk! (Halljuk!) Át. túloldal .az egész vita alatt szemünkre hányta, mire még vissza fogok térni, hogy igazságtalanul járunk el a kormányzat megítélésében; mert csak a nagy terheket hozzuk fel, említést sem téve az aequivalensről — említjük a rostzat, elhallgatjuk a jót. Pedig lássa az előadó ur, ugyanazon hibába esett ő is, a ministerelnök ur is velünk, nevezetesen pedig Ugron Gábor t. barátommal szemben. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) Mert mikor valaki reflectál egy szónok beszédére, a ki úgy hiszem, már nem egyszer bebizonyította e házban, hogy képes a parlament magasabb színvonalán mozogni és annak megfelelő beszédeket mondani és kikapkod — miként a múltkori beszédéből is Ugron Gábor t, barátomnak egy-két mondását — sabba belekapaszkodik, hogy ő azt állította, akár mert czélszerünek tartotta, akár mert a vita hevében oly előadási modort használt, milyet különben használni nem szokott és egy szóval sem reflectál azon mindenesetre gyönyörű eszmékre, melyek ezen beszédben is el voltak mondva, a melyeket ismételni nem akarok: ez oly eljárás, a melyeket különben a ministerelnök ur maga is mindig követni szokott tudniillik, hogy belekapaszkodik valamely szónok jeles beszédének valamely gyenge oldalába és egy szóval sem reflectál az elvekre, lényeges dolgokra és eszmékre.