Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-306

S06. országos ülés j«nér 25. 18S7. 213 íísszes pártjai, a magyar nemzet egész közvélemé- [ nye nemcsak messze van ezen felfogástól, hanem homlokegyenes ellentétben is áll vele. Ne tagadják uraim, hogy a magyar nemzet ma a legnagyobb mérvű ehauvinismus uralma alatt áll, mintán anynyira uralja ezen nemzetet a ehauvinismus, hogy komoly, ép gondolkozású és higgadt férfiak is igen sokszor vonakodnak a nemzetiségek tekintetében szabad véleményüknek igazságos ítéletükben kifejezést adni, mert az ilyen véleménynyilvánítást nyomban hazafiasanként bélyegzik. Önök, uraim, mindnyájan a chauvinismusnak óriási nyomása alatt állanak és nem merik alóla fejeiket felemelni. Honnan van az, hogy ezen ehauvinismus okos embereknél oly nagyra nőtt? Nem akarom állítani, mintha az nem az uralkodó körökből indult volna kJ, de azt hiszem, hogy soha sem nőtte volna magát ki annyira, ha a nyilvános sajtó folytonosan nem táplálta és nem szította volna. Igenis, a ehauvinismus gyümölcse a mai, zsidók által monopolizált sajtónak. (Nyug'alanság.) Ne tessék félreérteni szavaimat. Nem akarom a szabad sajtót megtámadni, mert azt igazán tisztelem any nyival is inkább, mivel magam is örömest foglal kozoni azzal, de azt mégis meg kell engedniök, hogy az egész európai sajtó ép ugy, mint e főváros sajtója is legnagyobb részt a zsidók kezeiben van. Valóban borzasztó az, hogy ily haza és nemzetiség nélküli egyénekből álló maroknyi újságíró képe* volt lékóba verni egy egész nemzet szabad akaratát és egészséges ítéletét és pedig egy oly nemzetét, a mely a szabadságért mindig lángolni -és küzdeni tudott. Csak igy vagyok képes megfejteni magamnak azon óriási hibákat, melyeket a magyar kormány és ezen háznak többsége az alkotmányos uralom ideje alatt véghezvitt. Csak azon nehéz időkre akarom önöket emlékeztetni, mikor mindnyájan egyformán nyögtünk a bécsi absolutismus súlya alatt. Akkor, mikor még önök nem kérkedtek hatalmukkal, a velünk való viszonyokról is máskép gondolkoztak. Önök nagyon jól fogják tudni, milyen mély ürt teremtett az 1848—49. év a szerbek és magyarok között. És mikor megjött az idő, hogy Bécs felhagyjon absolut uralmával, ki küzdött többet az alkotmány visszaállítása mellett, mint épen a szerbek? Erdély is beküldte követeit a kibővített birodalmi tanácsba. Trieszt városa is hosszabb tanakodás után mármár megtört. Magyarországhoz még csak a horvátszlavón királyság ragaszkodott erősen. A magyarországi nemzetiségek közül pedig egyedül a szerbek szegültek makacsul ellent a követeknek a „Reíchsrathba" való küldése ellen és a szerbek voltak tulajdonképen azok, kik aReichsrath elleni ellenzéket a zágrábi tartományoyülésen fentartották és kik Magyarországgal való unióért küzdöttek. Ha a szerbek abban az időben nem viselték volna usry magukat, ki tudja nem sikerült volna-e Schmerlingnek, hogy mas'a köré gyűjtve a monarchia nemzetiségeinek összes erejét, ugy megtörje talán a magyaroknak egyedüli és utolsó ellenszegülését is. Hogy pedig az akkor meg nem történt, nem kell elfelejteni, miszerint abban a szerbeknek is van egy kis érdeme. Csudálatos, nagyon csudálatos, hogy abban az időben az összes nemzetiségek között épen a szerbek küzdöttek legjobban az alkotmány visszállítása mellett, azon szerbek, a kik 10—12 évvel azelőtt nyílt harezban állottak a magyarokkal. És a ki tudja, milyen volt a hangulat 1848 és 1849 ben a szerbeknél, a ki tudja, hogy a szomorú polgárháborúban a bánáti és bácskai falvaknak s helységeknek legnagyobb részét a magyarok nemcsak hogy felpörzsölfcék, hanem szétrombolták: (Felkiáltás a szélső baloldalon: A szerbek kegyetlenkedtek!) — az bizonyára csudálkozni fog, miszerint oly rövid idő, egy decennium lefolyása alatt a kedélyekben olyannyira elütő változás állott be. Az, valóban, nem volt könnyű dolog. De találkozott a szerbek között egy mély tehetségű, kiváló erélyű férfiú, ki elméjének élességével, meggyőződésének nagy erejével, képes volt a magyar alkotmányosság és a magyarok javára ezen óriási hangulatváltozást előidézni. Ezen ritka férfin, ki a szerbeknek a magyarokhoz való rokonszenve és a magyar constitutio visszaállítása körül oly nagy érdemeket szerzett: Miletics Svetozár. (Nagy mozgás. Zajos élhnmondások a szélső baloldalon.) Kérdem, hogy jártak el ezen férfiúval? hogy köszönték meg neki az önöknek tett szolgálatokat? Perekkel zaklatták és fogságba vitték. Áz ő személyében a magyar polgárnak legszebb és legszentebb jo«"a sértetett meg: ti. az országgyűlési képviselői mentelmi jog. Reá a hűtlenségnek legrútabb bélyegét sütötték, jóllehet, hogy ez alkalommal a magyar igazságszolgáltütás compromittáltatott, mert a tárgyi tényálíadék csak összetett bizonyíték által volt constatálható, a mi valóban unicum a eriminalis praxisban. A mely zaklatási eljárás végre oda juttatta ezen férfiút, hogy ma élőhalott. Valóban borzasztó eset és még borzasztóbb az erkölcsi tanulság belőle, mely az ifjabb szerb nemzedéknek örökösen ijesztő példa gyanánt fog szolgálni. Mikor Miletics a maga részéről megkezdette magyar alkotmányos küzdelmét, akkor a magyarok tapsoltak neki. Privát összejövetelekben, nyilvános gyűlésekben és a sajtóban eget-földet ígértek. Az mindig ugy volt, valahányszor a magyarok szorult helyzetien voltsk. De rnihelycst hatalomhoz és uralomhoz jutottak önök, mindig 1 megfordult a koczka. | A béke feltételeiben, melyet 1848. év novem-