Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-272

92 272. országos ülés október i. 1880 legkisebb államok közgazdasági érdekök és függetlenségök miatt szomszédos nagyhatalmakkal vámháborút folytatnak, csupán a magyar nemzet — megtagadva régi aspiratióit — térdet-fejet hajt a függő helyzet előtt. 1867-ben a kiegyezés hívei azzal indokolták politikai álláspontjukat, hogy a magyar állam környezve nagyhatalmak által, aligha biztosíthatná önállóságát és a midőn szomszédságunkban a legkisebb országok is mint független államok, békében élvezik politikai és közgazdasági önállóságukat : ugyanakkor a magyar kormány a statistikai adatok és a meglevő tények ellenében azt igyekszik bizonyítani, hogy a jelen közgazdasági helyzet reánk nézve előnyös és ennek indokolásánál odáig megy, hogy a közlekedési eszközök tökéletesbítése és a culturalis haladás folytán beállott forgalmi többlettel mintegy eltakarni igyekszik azon általános elszegényedést, mely hazánkban minden haladást megbénít. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat indokolása alkalmával a t. előadó ur különösen kiemelte azt, hogy mezőgazdaságunk igen válságos helyzettel küzd és hogy minden oly intézkedés, mely ezen már magában véve fenyegetett mezőgazdaság létének és jövőjének koczkáztatásával jár, kétszeres meggondolást követel. E szerint a fő súlypont a mezőgazdasági érdekek védelmére van helyezve, de másrészről bevallott tény, hogy az osztrák ipar szabad versenye mellett saját iparunk nem virágozhatik. Tehát a midőn saját iparunk védelméről lemondunk, lássuk, miként védi a kormány mezőgazdasági érdekeinket. Mielőtt erre reámutatnék, legyen szabad az előző évek egyes eseményeire reflectálva, mezőgazdaságunk helyzetét röviden illustrálni. (Halljuk! Halljuk!) A midőn a felelős magyar kormány az állam ügyei vezetését átvette, ugyanakkor az országban számos gazdasági szeszgyár volt, melyek mint az okszerű gazdálkodás erős factorai egyszersmind a föld termőképességének fokozására is hivatva voltak. Miután fiscalis szempontból jónak látta a kormány a nagyobb szeszgyárak működését, tehát oly adóreformot léptetett életbe, mely a mezőgazdasági szeszgyárak további fennállását mintegy lehetetlenné tévé. A czél el lett érve; több adó folyt be a nagy szeszgyárak után, de a gazdasági gyárak rohamosan pusztultak és a midőn ezen kisebb serfőzdék nagy részben már elpusztultak és csupán egy jelentéktelen része volt még meg, ekkor egy újabb adóreform által igyekezett a kormány a bajon segíteni, de a gazdasági szeszfőzdékre ezen intézkedés már olyan volt, mint az a bizonyos köpönyeg eső után, mert a gazdasági szeszgyárak nem szaporodtak és a nagy szeszgyárak odajutottak, hogy a szesztermelést redukálni kénytelenek. A mai helyzet tehát az, hogy a nagy szeszgyárak már nem biztosítják az államnak azon adójövedelmet és másrészről mezőgazdaságunk nem rendelkezik azon factorral, mely az okszerű és — a hol a clünaticus viszonyok megengednék — az intensiv gazdálkodást lehetővé tenné, (ügy van! a szélső baloldalon.) És ha most összehasonlítjuk mezőgazdasági viszonyainkat az Austriában levő gazdaságokéva], ugy azt találjuk: hogy eltekintve azon nagy előnytől, melyet a piacz közelsége azoknak nyújt, helyzetök határozottan kedvezőbb; mert egyrészről olcsóbb tőkével és munkaerővel rendelkeznek, mint mi és másrészről ott a kormány nem experimentált a szeszgyárakkal ugy, mint nálunk, mert ott még ma is TI agy számban vannak gazdasági szeszgyárak és a mellett majdnem hihetetlen mennyiségben szaporodnak a czukorgyárak, mikor ezek száma nálunk tetemesen leapadt. Ezekből kitűnik, hogy az osztrák mezőgazdaság több előnynyel bir, mint a mienk és hogy a jelen különböző helyzet érdemeiben az egyes kormányoknak megvan a maguk saját habár különböző osztályrészük, ezt kétségbevonni nem lehet. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Tehát a midőn mezőgazdaságunk e válságos helyzettel küzd, láttuk miként igyekszik kormányunk közgazdasági politikájával a bajt elhárítani? Mindenekelőtt azt látjuk, hogy nyersterményeink számára — miután Austria véd vámos politikája folytán külföldi piaczainkat elvesztettük — a közös vámterület keretén belől igyekszik piaczot biztosítani; de ugyanakkor oly államokkal köt vám- és kereskedelmi szerződéseket, mely államok nyersterményeikkel megosztják velünk az annyira szükségesnek és értékesnek vallott osztrák piaczot. És a midőn mi ezen egyetlen piaczunkat más termelő államokkal megosztjuk, ez által Austria iparának újabb piaczot biztosítunk és gyártmányaik árát fokozva, saját szükségleteinket megdrágítjuk. Tehát a midőn a külön vámterület előnyeiről lemondunk és az osztrák iparnak monopóliumot biztosítunk a magyar állam területén, ugyanakkor azon csekély előnyt — az osztrák piaczot — megosztjuk más államokkal, melyek csupán az osztrák ipar érdekeit szolgálják. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Ugyanily irányban érvényesül a magyar kormány befolyása a vámtarifáknál is és miután annak káros iránya a bizottságban és a házban már tüzetesen megvitatva lett, tehát azokat ismételni nem fogom, csupán arra szorítkozom, hogy az elmondottakból a következtetést levonjam. Tisztelt ház! Azt hiszem, nem tévedek, a midőn állítom: hogy a magyar kormánynak közgazdasági politikája nincs, mert azon létező politika minden izében osztrák és ezen tényt azon túlnyomó befolyásnak tulajdonítom, melyet a Lajtántúliak közgazdasági téren Lépten-nyomon