Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-271

I 271. országos ülés szeptember 30. 1886. Sí rfogva vele egy alapon áll, hanem azon másiknak, mely hivatását a nyugati cultura megsemmisítésében keresi, (ügy van! ügy van ! balfeUl.) Vájjon ez-e az egyetlen eszköz az európai béke megóvására? Vájjon csakugyan nagyobb-e a veszély, a mely Németországot nyugatról fenyegeti, amannál, mely északról lassú léptekkel ugyan, de megdöbbentő bizonyossággal és következetességgel közeleg mindinkább felénk? Vájjon a fegyveres béke már-már elviselhetetlen terhei, a népek fokról-fokra emelkedő aggodalmai és a mai helyzet tarthatatlanságának folyton terjedő érzete nem szűlhetnek-e idővel még nagyobb válságot Európára nézve, mint az, melynek elhárítása az egyetlen, vagy legalább a fő ezélpont gyanánt látszik lebegni a nagy eancellär szemei előtt? E kérdéseket nem ventillálom, ezek első sorban a német birodalomra tartoznak és ezek mérlegelésére a legilletékesebb azon férfiú, ki jelenleg a helyzet kulcsát kezében tartja. De a mennyiben e viszonyok árja magával sodorja a mi hazánk, a mi monarchiánk sorsát is: azok szellőztetését mellőznöm nem lehet, nem szabad. Mi tudjuk, hogy monarchiánk és a német birodalom közt létrejött szövetség alapeszméje és főczélja a béke fentartása által a német birodalom consolidatióját megkönnyítni, előmozdítani. És noha ez első sorban német érdek, ez ellen nem volt és nincsen semmi kifogásunk, Mi őszintén óhajtjuk a német birodalom megszilárdulását, már csak azon tiszteletnél és rokonszenvnél fogva is, a mely bennünket e nagy nemzethez fűz. Hiszen valamint kereskedelmi forgalmunknak egyik legfőbb életere, a hatalmas Duna, német földön veszi eredetét :ugy szellemi életünknek és culturánknak leggazdagabb forrását is ott találtuk fel. De e rokonszenvünkben politikai öntudatunknak is nagy része van; mert a nagy német birodalom megalakulása egyike azon tényezőknek, melyek nemzeti és állami függetlenségünkre a legkedvezőbb befolyással voltak és vannak. Azért szívesen üdvözöltük ama szövetséget is, mely bennünket a nagy német nemzettel közelebbi összeköttetésbe hozott s habár az súlyos áldozatokat követelt tőlünk, csakhogy e szövetségben méltó társ gyanánt szerepelhessünk, mi panasz nélkül meghoztuk ezen áldozatokat. Ámde, t. ház, hogy e szövetségben a mi érdekeink teljesen háttérbe szoruljanak, hogy az európai béke megóvására, vagy nyíltabban szólva, a német és orosz birodalom közti jó egyetértés fentartására mi szolgáltassuk a compensatiót, erre egy öntudatos nemzet sem vállalkozhatnék. (Igaz! ügy van! a szélső halon.) És én hihetetlennek is tartom, hogy akár a nagy német nemzet, akár annak vezérlő államférfia ily követeléssel fordultak volna vagy fordulnának felénk. Ha mégis baj van, ha e szövetség keretében érdekeink sérelmet szenKÉPYH. NAPLÓ. 1884—87. XIH. KÖTET. védtek a múltban vagy szenvednének a jövőben, ennek okai kizárólag és egyes-egyedül mi vagyunk. E baj onnan ered, hogy eddig magunk sem voltunk tisztában önmagunkkal érdekeinkre s hivatásunkra nézve a keleten, vagy, hogy diplomatiánkban hiányzott a kellő erély ezen érdekeket képviselni és azoknak a szövetség keretében súlyt és érvényt szerezni. Más magyarázatot én nem találok, mert egy oly egyoldalú szövetség, mely csak bennünket kötelezne szövetségtársunk fenyegetett érdekeit megvédem, ellenben azt hasonló kötelezettség alól felmentené az esetre, ha a mi érdekeink forognának veszélyben, az ily szövetség a képtelenségek sorába tartoznék. Az ily szövetségnél jobb volna a szabad kéz politikája, mely lehetővé tenné esetről esetre felkeresnünk az érdektársakat. Ismétlem tehát, ha baj van — s pedig van — annak oka mi bennünk rejlik, az öntudatos keleti politikánk teljes hiányára vagy pedig erélytelenségünkre vezethető vissztt. (Igás! ügy van! a szélső halon.) Érteném, t. ház, e politikát, ha le akarnánk mondani nagyhatalmi állásunkról, ha a hadi budgetünket a felére vagy harmadára követeinők leszállittatni, ha keleti fatalismussal, egybefont kezekkel nyugodtan akarnók bevárni a jövő eseményeit. Ámde a midőn hadseregünk részére két évtizeden át meghoztunk minden lehető áldozatot, a midőn megszavaztuk a népfölkelést is, a mely annyi családi existentiát tehet tönkre: akkor e fényes, e vitéz hadseregnek ne lenne nemesebb,, magasabb hivatása annál, egész resignatióval és önmegtagadással néznie, hogy az ellenség, a melyet már a legszélsőbb védsánczok mögött kellene és szeretne visszaverni, mint vonul fel egész kényelemmel falaink alá?! Ez a politika előttem érthetetlen, megfoghatatlan. És épen azért, t. ház, szükségesnek tartom, hogy a különben is ki nem elégítő és teljesen meg nem nyugtató válasz a ház napirendjére tűzessék ki. (Élénk helyeslés a hal- és szélső haloldalon.) Szükségesnek tartom ezt első sorban azért, hogy e nemzet érzelmével és nézeteivel vezérlő államférfiaink megismerkedjenek és ebből maguknak tájékozást, bizalmat és erőt merítsenek nehéz feladataik teljesítésére; másodsorban pedig annak igazolására, hogy e kérdésben a ház tagjai közt — bármely párthoz tartozzanak is —- nincs nézeteltérés és hogy azon aggodalmakban, érzelmekben és nézetekben, a melyeknek mi interpellálok szószólói voltunk, velünk az egész nemzet egyesül. (Élénk helyeslés a hal és szélső baloldalon.) Indítványozom tehát, méltóztassék a t. háznak a ministerelnök ur válaszát a tárgyalás napirendjére kitűzni. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Irányi Dániel: Jól tudom, t. ház, hogy a ministerek külügyi függő és főleg kényes kérdések feletti nyilatkozataikban súlyos felelősségűk érze11