Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-271

72 271. országos ülés szeptember 30. 18S6. ellentét kibékítése, akkor okai lesznek a szövetség valóban súlyos megpróbáltatásának. Ha ez lehetetlennek bizonyulna, az igen végzetessé válnék a gazdasági szövetség eszméjére nézve és akkor én magam is nyiltan vallanám, hogy az önálló vámterület létesítésére kell, mint közvetlen czélra törekednünk. De mivel én arról nem vagyok meggyőződve, hogy még a mai körülmények között is ne lehetne óvatossággal, de természetesen erélylyel is az érdekellentéteket kibékíteni: ezért tartom szükségesnek, hogy ezen irányban komoly kísérlet tétessék és annak sikeresítése végett követtessék minden, a mi lehetséges, mert a mint az 1867: XII. t.-czikk is mondja, Magyarország és a monarchia másik állama között az érdekek kölcsönös érintkezései számosak és fontosak. Azonban, t. ház, annak a kereskedelmi politikának, mely a felszínre vergődött, védvámos áramlat folytán szükségessé vált sziklák és örvények közt kell keresztül vezettetni s mindenesetre rendkívüli gondosságot és odaadást tesz szükségessé, hogy ezélját érhesse. Egy ilyen sziklára mutatott a t. előadó ur tegnapi beszédében, midőn a retorsiók szükségét említette és kifejezte abbeli meggyőződését, hogy csak a retorsio alkalmazása által juthatunk megint abba a helyzetbe, hogy ennek a vám- és kereskedelmi szövetségnek alapgondolata, a szabadkereskedelem, a szerződéses vámpolitika utján ismét előnyünkre válhassék. Én, t. ház, ebben a felfogásban nem osztozom és ugy vélem, hogy ez ellenkezik ama felfogással, melyet a t. kormány és a monarchia másik államának kormánya is e tekintetben magáénak vallanak. Ez utóbbiról tudom, hogy határozottan tiltakozott az ellen, hogy a vámtarifa-javaslatnak retorsionális jelleg tulajdonittassék. Nem is lehet a mi körülményeink közt, t. ház, olyan bátran retorsionális politikát folytatni. És be fogjuk látni, ha csak egy pillantást vetünk a kereskedelmi forgalom adataira. Ezek szemlélete után be kell látnunk, hogy egy ily politika csak a mi kárunkra lenne folytatható. Az utóbbi két év átlaga szerint ugyanis az osztrák behozatal többlete Magyarországratesz több mint 101 millió forintot, ellenben a nyugateurópai államokba, névszerint Német-, Franczia-, Angol-, Olaszországba, Svájczbas Belgium és Hollandiába kivitelünk többlete tesz 52 millió forintot. Már most, ha mi annak a kereskedelmi politikánknak retorsionális élt adunk, nagyon könnyen bekövetkezhetik, hogy még ma sem kicsinylendő külföldi piaezaink nagy mértékben veszélyeztetve lesznek. És e tekintetben vannak már figyelmet érdemlő jelenségek is, melyek közül elég legyen csak arra mutatnom, a mi az újabb időben Svájczban történt. A mint ott hirét vették az áj vámtarifa-javaslatnak, illetékes körökben is kezdték fontolóra venni, hogy vájjon a magyar nyerstermények Sváj ez piaczairól ne zárassanak-e ki. Azt hiszem tehát, van okom nem osztozni a t. előadó urnak azon reményében, mely szerint mi a retorsionális politika által képesek lennénk azon államoknak, melyek reánk nézve legnagyobb gazdasági fontossággal bírnak, vámpolitikáját a legközelebbi jövőben megváltoztatni. Legfőbb örvénye azon veszélyes útnak, melyen a kereskedelmi politikánknak vámközösség mellett haladni kell, az, hogy az arányos és egyenletes védelem nagyon könnyen csak a papíron marad. Ezen elv érvényesítése, a mint a tapasztalatok mutatják, egyáltalán nem is könnyű feladat. És felfogásom szerint annak kielégítő megoldása csakis a legnagyobb elhatározás és a legszívósabb erély mellett sikerülhet. Mert hát, t. ház, eddig a vámtörvényhozás terén mit tapasztalhattunk ? (Halljuk !) Azt, hogy az ipari védvámos áramlat minden alkalommal oly erősnek bizonyult, melylyel — valljuk be — eddig nem bírtunk. Az 1878-ik évi vámtarifa az egyenletes védelem elvét valósítani meg sem kisértette. A túlmagas ipari vámok mellett a nyerstermények vámjait ebben a tarifában hiába keresnők. Az 1882. évi vámtarifát az imént jellemeztem. Akkor ugyan mondatott, hogy az abban foglalt nyerstermény és állatvámok képezik az ipari vámok emeléseért a compensatiót és hogy ezek egymással szembeállítása lenne az egyenletes védelem eszméjének megvalósítása. De, t. ház, már akkor — és én azt hiszem, nagyon helyesen — felhozatott itt e padokon, hogy az egyenletes védelmet ugy eszközölni és az egyensúlyt a védelem tekintetében ugy helyreállítani,hogy meghagyjuka régi alapokat és azokat mint szentesített és érinthetetlen vívmányokat fogadjuk el és arra építsük tovább a tarifa reformját, merő képtelenség. Ha egy mérlegnek, t. ház, egyensúlya meg van zavarva és valaki azt ugy akarj a helyre állítani, hogy mind a két serpenyőbe ugyanazon súlyt teszi bele, az rendkívüli tévedésben leledzik. Épen ily tévedés azt hinni, hogy a vámvédelmi egyensúlyt helyre lehessen állítani azon az alapon, a mely 1878-ban vámpolitikánk részére megalkottatott és a mely magát az említett elvet egészen figyelmen kivül hagyta. Ha tehát mi ezt a ma egyedül lehetséges vámpolitikai foelvet megvalósítani kívánjuk, okvetlenül szükséges, hogy ha nem is csinálunk egészen tabula rasat, a mi az én felfogásom szerint is lehetetlen, de legalább is magukat a védendő érdekek egészét vesszük első sorban figyelembe és azokra a tételekre, a melyek a régi vámtarifában vannak, nem úgy tekintünk, mintha azokat érinteni csak azért nem lehetne, mert már megvannak. De hogy egy ilyen alkut