Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-270

goj 270. országos ülés akkor is egy újabb engedmény adatott azon iparcsoportnak, a mely az austriai védvám-tendentiáknak, ugy látszik, kényeztetett gyermeke, tudniillik a gyapjuszövészetnek, egy oly coneessió, a melynek horderejét akkor talán nem egészen méltányoltuk — én magam sem méltányoltam— amely csekélynek látszott, a melynek azonban lényeges és fontos volta abból tűnik ki, hogy a gyapjuáraknak bevitelében az osztrák-magyar vámterületre aránylag nagyobb csökkenést idézett elő az a módosítás, a mely 1882-ben történt, mint magok azok a módosítások, a melyek 1878-ban eszközöltettek ; tehát az 1882-iki állítólagos vívmányok a magyarországi termelésnek javára akkor ismét egy Magyarország által megfizetett coneessió árán vásároltattak meg. És utóvégre mik voltak azok t. ház? Egészen illusorius magasságú vámtételek némely gabnanemüek és különösen a lisztre — s az igaz — némely magasabb vámtételek az állatok némely fajára nézve, melyek azonban illusoriusakká váltak az által, hogy az Olaszországgal fennálló kereskedelmi szerződés értelmében mindazon államokkal szemben, melyekkel kereskedelmi s melyekkel szerződési viszonyban vagyunk, a régi vámtételek maradtak tényleg érvényben. Ebből áll az, a mi 1882-ben az 1878-iki vámtarifával összekötött áldozatok fejében Magyarország részére utólag engedélyeztetett; és, t. képviselőház, talán a túloldalon sem fogja tagadni senki, hogy ez körülbelül a semmivel azonos, (Ügy van! balfelöl.) Mert hiszen, hogy ha ezeknek nagyobb súlyt tulajdoníthattak volna, akkor nem indították volna meg az actiótarra nézve, hogy a legújabb tarifajavaslat behozassák és törvényerőre emeltessék, melynél újabb concessiókat iparkodtak a magyar gazdasági termelés javára megnyerni, de a mely concessiók, ugy látszik, életbe nem fognak lépni és a melyeknek értékét, mint akkor kifejteni szerencsém volt, szintén nagyon csekélyre becsülni kénytelenek vagyunk. Tehát, t. képviselőház, ott állunk ma, a hol az 1878-iki alku megkötése után állottunk, hogy tudniillik ahhoz az időhöz képest, amelyben a vámterületi közösség létesíttetett, a monarchia kereskedelmi politikájában egy oly fordulat állott be, a mely Magyarországnak hasznára nincsen, mely kizárólag a monarchia másik államának iparát erősíti és mozdítja elő és melynek árát Magyarország fizeti. (Ugy van! ügy van! a Ml- és szélső baloldalon.) Akkor, t. képviselőház, vártuk — illetőleg a többség várta, én ugyan nem, de a többség várta és ebben látta a compensatiót ezekért az áldozatokért — hogy sikerülni fog a közös vámterületnek már nagyságánál fogva bírt súlya által, Európa többi államait a szerződéses politikának a medrében tartani, vagy abba visszavezetni és hogy igy kivitelünk biztosításának alakjában fogjuk megnyerni a hozott súlyos áldozatokért a eptember 29. 1&S6. compensatiót. Ez a remény nem teljestilt; már most kérdem, minő alakban kapta meg Magyarország a compensatiót azokért az áldozatokért, a melyeket 1878-ban hozott ? Semminemű alakban. Áll tehát előttünk az alku abban az eltaszító alakban, hogy Magyarország elvállal — a már históriailag fejlődött állapothoz képest, nem valami ideális állapothoz képest — súlyos többterheltetést és ezért a többterheltetésért semmiféle alakban compensatiót nem nyer. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház ! A vámszövetség megújításának ideje az, a melynél ezeket a bajokat sanálni lehet. Az, hogy eddig fennállottak, sem indokot, sem mentséget nem képez azok megörökítése mellett. Én elnézően ítélek meg minden olyan tarifajavaslatot, mely a vámszövetség tartamának ideje alatt a ház elé hozatik, mert tudom, hogy akkor a magyar kormánynak és törvényhozásnak keze meg van kötve a fennálló szerződés által. De egy oly javaslattól, mely akkor hozatik be, midőn Magyarországnak szabadsága az 1867 : XII. törvényezikk által meg van óva, midőn tisztán mi tőlünk függ egy alkut, hajó, elfogadni; vagy ha rossz, visszautasítani : egy ily alkalommal bemutatott tarifajavaslatra nézve nincs mentség, hogy ha az érdekeknek egyensúlya, a mint azt hazai közgazdaságunk kívánja, teljesen kifejezést nem nyer. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tehát, t. ház, az egyik feltétel, mely mellett a vámszövetség megújításához hozzájárulhatunk, nincs meg. Nincs egy oly kereskedelmi politika, mely Magyarország közgazdasági érdekeit kielégítené. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mielőtt a másik feltételre áttérnék, ámbár, mint mondám, én sem a közös, sem a külön vámterületet önmagában véve sem politikai, sem közgazdasági dogmának nem tekintem, legyen szabad mégis a t. házat figyelmeztetni egy, szerintem súlyos tacticai hibára,, melyet a kormány elkövet, valahányszor ezen ügyről van szó. (Halljuk! Halljuk !) A t. kormány, talán arra törekedvén, hogy a vámközösség fentartására vonatkozó javaslatait az országban és a házban könnyebben érvényesítse — és e hibába esett a t. előadó ur is — igen fekete színekkel festi azon consequentiákat, melyek a vámközösség megszűnéséből erednének. (Ugyvan! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez, t. ház, az én legbensőbb meggyőződésem szerint sem a valóságnak, (Ugy van! balfelól) sem az ország érdekeinek megóvására irányzott helyes kormányzati eljárásnak nem felel meg. (Élénk helyeslés balfelől.) Teljesen csatlakozom az előttem szólt t. képviselő urnak azon kijelentéséhez, hogy élesen kell különböztetni a vámterületi különállás és a vámháború közt. Ezen két fogalom ab-