Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-269

32 209. •rszágog filés sseptember 25. 1886. hozni, azt pedig pénzügyi helyzetünk meg nem engedi, arra igen szegények vagyunk, hogy ilyen czélra, újabb és újabb áldozatokat tehessünk. Ha most ezen áldozatot megteszszük, erkölcsi solidari­tást vállalunk a vállalatnak jövő fejlődése iránt, már pedig én nem hiszem, nem hihetem, hogy a vállalat a múltban követett eljárása után valaha jobb financiális helyzetbe jutni képes legyen és másrészt el akarom kerülni azt, hogy a bekövet­kező bukást újabb áldozatok árán ismét elodázzuk egy bizonyos rövidebb időre. Azzal, ha a mostani helyzetet fentartjuk, ha tudniillik az Adria 1891-ig a jelenleg élvezett subventióban részesül, melyet ugy sem vonhatunk meg tőle, mert hiszen törvény biztosítja, evvel azt hiszem, megtettük kötelességünket és elértük azt, hogy a társulat, ha ugyan arra képes, 5 év alatt rendezheti viszonyait. Szerintem 5 év múlva egy­szerűen arra kellene a társaságot utalni, hogy lépjen majd versenyre más hajózási vállalatokkal, látogassa meg Fiumét, a mikor akarja, de sub­ventióban többé nem részesül. Ez lenne az én kívánságom akkorra; most pedig azt óhajtom, hogy a társulat a jelenleg biztosított 200 és néhány ezer forint subventión kivül újabb subventióban ne részesüljön. (Helyeslések.) A mondottak után én a törvényjavaslatot igen természetesen általánosságban sem fogadóméi; de a gr. Apponyi t. képviselőtársam által benyúj­tott indítványhoz az általam előadottaknál fogva szintén nem járulhatok. (Helyeslések.) Csernatony Lajos: T. képviselőház! (Halljuk!) Igen kérem a t. ház kegyes türelmét, a melyre hosszas betegeskedésem következtében nagy szükségem van. (Halljuk! Halljuk!) Nem szólottam volna egyáltalában, ha ez valóban kötelességem nem volna azokra nézve, a miket előttem szólott t. képviselőtársam mon­dott. Valóban nem értem, mit akar elérni az . t Angol- és Francziaországba való utalással. En Angol- és Francziaország helyzete s a mi hely­zetünk közt e tekintetben Fiúméval és Fiúméban az Adriával semmiféle analógiát föl nem ismer­hetek. T. barátom elmondja, hogy Angol- és Francziaországban mily nagy összegeket, millió­kat áldoznak subventióban bizonyos czélok el­érésére a posta- és a személyszállításnál. Miféle analógia van ebben és főleg miféle ellentétes analógia azzal, hogy mi subventionálunk Fiúmé­ban egy társulatot, a mely nem szállít személyt és postát, de szállítja azt, a minek szállítására szükségünk van nekünk? Angol- és Franczia­ország subventionálja azt, a mire neki van szük­sége ; mi subventionáljuk azt, a mire nekünk van szükségünk. És mi ez a szükség? Nyers termékeink kivitele nyugat felé és a tengeren túl Amerikába. És mi a mi kivitelünkre nézve a fődolog? Az, hogy ezen kivitelre nézve állandó járatok legyenek biztosítva bizonyos időben és ne kelljen, a t. képviselőtársam theoriája szerint, a szabad verseny mellett arra várni, hogy bizo­nyos hajók oda megérkeznek-e vagy sem azon időben, midőn nagyon fontos dolog az, hogy a piaczra a mi termékeink kerüljenek. (Helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőtársam egyes mellékes, de mondhatni nem alárendelt dolgokba bocsátkozott, a melyek valóban megérdemlik, hogy megvizs­gáltassanak és pedig szigorúan. Különösen fel­említ egy botrányos esetet is, mely Fiúméban akkor, midőn ő ott hivatalos állásban volt, egy angol kereskedővel történt. (Halljuk!) Bátor vagyok kérdezni, hogy azon tanács, melyet ő azon angolnak adott, hogy miután Fiúméban nem veszik fel azon díjért az árúkat, menjen Triesztbe és ott ugyanazon áron fel fogják venni, a mi meg is történt: vájjon ennél a tanácsnál maradt, vagy pedig be is jelentette-e a magyar tengeré­szeti hatóságnak? Mert ez az eset csakugyan botrányos és nyomozást, megfenyített érdemelt volna. Nem tudom, megtette-e a följelentést; mert ez a kérdés rögtön felmerül az emberben. En mindazokkal, a miket gr. Apponyi Albert képviselő ur mondott, elejétől végig csaknem mindenben egyetértek. Az igen t. képviselő ur kijelentette azon elvet, hogy az állami subrentio bizonyos esetekben, bizonyos nagy czélok elő­mozdítására szükséges; továbbá kijelentette azt, hogy azt a subventiót, a melyet az állam az Adriának ad, nem tartja elégségesnek. Ebben annyira egyetértek vele, hogy nekem erős meg­győződésem volt éveken át, hogy az az első subventio egyik nagy oka volt annak, hogy az Adria bajba jutott, mert azzal nem volt képesítve megfelelni azon várakozásoknak, a melyeket mindenki hozzáfűzött és azon kötelezettségeknek, melyekre vállalkozott. Abban is egyetértek vele, hogy ha mi a Lloydtól szabadulhatunk, ez áldás lenne ránk nézve. Mert az bizonyos — és én sem vádolom a Lloydot — hogy első sorban és ha lehet kizáró­lagosan Triesztet fogja szolgálni örökre és Fiumét csak annyiban, a mennyiben épen ki nem kerül­heti. De a miben nem értek vele egyet, az a levont következtetés. Gondolj a-e t. képviselő­társam gróf Apponyi Albert, hogy az a magyar tengeri kereskedelemnek, Fiúménak, kivitelünk­nek és nagy állami érdekeinknek hasznára vál­nék, ha a Lloyd karjaiba engedjük dőlni az egész fiumei kivitelt? (Igaz! jobbfeUl.) A fenáUó tár­sulatot a t. gróf ur sem támadta meg, sőt el­ismerte, hogy kötelezettségeit, azon egy pontot kivéve, a melyet az előadó ur is kiemelt, teljesíti; daczára nagy nehézségeinek, a melyekért egyéb­iránt, miután a kötelezettségeket az állam iránya-

Next

/
Thumbnails
Contents