Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-281

278 281, országos ülés október 15. lSSöellenvéleményt nyilvánít: akkor elvárható, t. ház, a jogügyi bizottság többségétől, melynek véleményét az előadó ur különben szépen tolmácsolta, hogy itt kardot rántsanak, mint jogászok, azon álláspont mellett, melyet a jogügyi bizottságban érvényre emeltek. Minthogy ez nem történt, kénytelen t. ház, csekélységem felállni s mint jogász néhány rövid szóval a jogügyi bizottság véleményét pártolni. Ez alkalmat meglehetne ugyan ragadni t. ház, hogy az általános igazságügyi politika kritikájába is bocsátkozzam, de ezt ezúttal nem teszem, mert valóban ez alkalomra is igen helyes ez a megjegyzés, a melyet egy izben monarchiánk közel muít külügyministere igen szellemesen a delegatióban tett, hogy t. i. minő hiú törekvés lenne egy kis gyertya világánál egy óriási nagy képet megszemlélni és arra kritikát mondani akarni, mert a mint ő monda, ha a gyertya világa a kép egy részét megvilágítja is, a többit nagy részben sötétben hagyja. Ez alkalom csak egy oly gyertyavilág volna az igazságügyi állapotoknak, ennek a nagy képnek — sokan képtelenségnek is mondják — megvilágítására. Ez a javaslat, t. ház, a mely be van térj esztve — s ez nem akar vád lenni a jelenlegi igazságügyminister iránt, kinek még alkalma sem volt igazságügyi politikát követhetni és a kinek sok kezdeményezését én teljes elismeréssel fogadtam már is — mondom, e javaslat egy tükördarababból a nagy tükörből, a niefyből meg lehet látni igazságügyi állapotaink rozzantságát. Pedig sehol a világon nem történik az, a mi nálunk, hogy az igazságügy oly mostoha gyermeke legyen a parlamentnek; sehol a világon nincs egy parlament sem, a hol nem volna meg a kellő|érzék és gondoskodás az igazságügy iránt, a mely az államélet legfontosabb alapját képezi. De nálunk, fájdalom, az igazságügyi politikát nem az igazságügyi és modern jogi fejlemények követelményei, de a finánczpoíitika zsibbasztó korlátai szabályozzák. Az államélet minden ágában helyes lehet e felfogás, de az igazságügynél megboszulja magát. Igazságügyünk fejlesztésénél nem volna szabad korlátokat ismerni. Azt elismerem, t. ház, hogy például a közgazdasági politikánál sok kibánni valót el nem érhetünk, részint dualisticus álláspont miatt, részint az európai opporíunitási tekintetekből: de belügyi és főleg igazságszolgáltatási dolgokban, hol a minister és a kormány ugy járhat el mint a szobrász, hogy kénye-kedve szerint faraghatja anyagából az alakot, minálunk fájdalom, de ugy van, hogy a közelmúlt egész kormányzati rendszere az igazságügynek rovására szolgált. Mi mindig hivatkozunk Bismarckra. Bismarck sohasem, volt jogász, sőt mikor porosz ! ministerelnök volt, mindig szemére hányták, hogy még jogtudományi államvizsgát sem tett és mégis, mikor az igazságügyi dolgokról volt szó, sohasem zavarta össze a közigazgatást az igazságügygyei, mint ezt tették nálunk az utóbbi időben, de igenis küzdött helyesen,

f okosan és bölcsen az igazságügy érdekében. És mit látunk nálunk? Azt, hogy a kormánypárt egyik kiváló jogásza, az a férfiú, a ki mint mondják, a hírlapok szerint ki van szemelve és igen helyesen, államtitkárnak, (Éljenzés jóbbfelöl) ez a kiváló jogász most felállt és ezen per eminentem jogi kérdésnél nem jogi indokot hoz elő, hanem folytonosan pénzügyi szempontokat hangsúlyoz. Épen az a baj, t. ház, hogy az igazságügy is a fináncz-politikának szolgál zsámolyul; épen az a baj, hogy az igazságügyi követelményekkel szemben, a melyekről minden jogász elismeri, hogy kellene valami reformot tenni, mindig előáll a fi náncz politikus és kijelenti, hogy arra nincs pénz. Senki nálam jobban nem kívánja, hogy az államélet minden ágában a legszigorúbb takarékosság érvényesíttessék; takarékosság, mely ne menjen ugyan a koplalásig, de ne tűrje meg, ne engedje meg egyszersmind a nélkülözhető kiadásokat. Elismerem, hogy kell takarékoskodni, mert én is azt tartom, hogy ma már a közterhek annyira föl vannak csigázva, hogy mint ezt a túloldalnak több tagja kifejezte, ma már az adókat emelni, a nemzeti tőke megsértése nélkül teljes lehetetlen. Már pedig oly országban, a melyről csakugyan be lehetne bizonyítani, hogy sok nélkülözhető kiadásokat teszünk, oly országban — bocsánatot kell kérnem, de úgy van — hol 15 millióba kerülő országházat építünk: ott a takarékosság erényét nem ismerik. Ily országban nem szabad, hogy előálljon az a vető, mely az igazságügyi követelményekkel szemben mindig csak arra utal, hogy erre nincs pénz ! Ezt csak Teleszky István képviselő urnak beszédére voltam kénytelen felelni. A mit az igazságügyi bizottság t. előadója mondott, ugyanaz áll Teleszky képviselő ur beszédére, hogy tudniillik az az indítvány, melyet közvetítőképen beterjesztett, nem javulás, de jelentékeny visszalépés volna, ugyanez áll, a mit a t, előadó ur beszédében mond, hogy ez indítvány a felsőbb bíróságok tekintélyének és függetlenségének rovására szolgálna. Különbséget tenni a pótbirák közt, hogy ne ugy történjék a kinevezés, mint a t. előadó ur igen helyesen mondta, hogy a pótbirák mindannyian másodosztályúak legyenek, hanem különbség legyen téve, (Felkiáltások jobbfelöl: Nem arról van szó!) ez aleghelytelenebb, legigazságtalanabb eljárás volna. Hiszen ezt a kérdést a kormánypárt egyik kitűnő lapja a „Pester j Lloyd", tegnap egyik kitűnő jogászunktól hozott