Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-279

27f. orsíágos Üléí október 15. 1886. 247 kormányunk a nemzet szabadságának és önállóságának maradványait is egyenkint eonfiskálja. Ha eoncedálom is, hogy e kormány politikája a kisszerűség, mely önök gyürűzetéből nem tudva kiválni és egyedül a sikert és erőt respectálja és egyetlen, a mit óhajt, a hatalom és esak egyért tudna pirulni: ha könnyelmű játékában, melyet a nemzet legszentebb érdekeivel űz, megbuknék. De másrészről nem ismerhetem el azt, hogy bármely gondviselésszerű államférfi is képes volna, a jó institutióknak és constitutióknak a nemzetre vonatkozó üdvös hatását pótolni, (Helyeslés a szélső haloldalon) annálfogva bajaink főokát és formáját intézményeinkben keresem és találom fel. Hogy hadseregünk, mely névleg közös, de tényleg császári, semmi vonzalommal, semmi érzékkel nem bir a magyar állameszme iránt s hogy az államban államot képez, azt tisztán azon nagyfokú eentralisatiónak tulajdonítom, melyet az 1867: XII. törvényezikk megállapított. Tény, hogy különösen azon ügyben, a mely most tárgyaltatik, a nemzet közérzülete mélyen megsértetett. De azt palliativ szerekkel orvosolni nem lehet, azt csak törvényes intézkedések által lehet orvosolni. Én tehát t. ház, igenis jogosultnak tekintem azon óhajtásunkat, azon megcsontosodott czélunkat, szándékunkat és törekvéseinket, mely oda irányul, hogy az 1867-iki kiegyezésből folyó közös állapotok és viszonyok megszüntettessenek. Valamint azt is, hogy az önálló magyar hadseregnek mielőbbi életbe léptetését sürgetik. Mert az annyiszor emlegetett hagyományos szellemet csak a magyar hadsereg felállításával irthatjuk ki. Hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy a közösügyek oltalma alatt izmosodott meg, ennek védpaizsa alatt nőttek ki ismét a reactio sárkányfogai. Látjuk, hogy mi a czél és az akarat. Semmi egyéb, mint katonai úton, a tökéletes központosítás, az egységes osztrák birodalom eszméjének megtestesítése. Már pedig, t. ház, én azt hiszem, a magyarok istene után legszentebb hitünk az, hogy lehet, hogy a magyar veszni fog, de hogy osztrák legyen, az nem történhetik soha. (Igazi a szélső balon.) Annálfogva t. ház, le kell számolni a helyzettel és tanácsot kell kérdezni reményeinktől , tanácsot kell kérdezni aggodalmainktól, meg kell kérdezni a multat, a jövőt, hogy a nemzetnek ezen criticus helyzetében mi a teendője. E tanácskozás, e kikérdezés eredménye nem lehet más mint az: hogy ugy az elhalt nemzedék szenvedése,mint a jövendő nemzedék érdekei, tehát ugy a múlt, mint a jövő azt tanácsolják, hogy egy pillanatig se térjünk el annak sürgős és minden körülmények között való létesítésének követelésétől, hogy Magyarország adassék vissza önmagának. Magára a királyi leiratra vonatkozólag már annyira ki lett merítve a tanácskozás, hogy a felett már az elmondottak után alig lehet bővebben kiterjeszkedni. Azonban egy momentumot mégis ki kell emelnem. Kiemelem azt, hogy nem vették figyelembe azon képviselőtársaim, a kik a királyi leiratot egy varázsvesszőnek, csodaszernek tekintették, olyan csodaszernek, a melylyel a régi reactio szelleme el lesz örök időkre űzve, mint Kálmán király idejében a boszorkányok el lettek űzve, mondom nem vették figyelembe, hogy a leirat, míg a magyar nemzetnek csak szavakban szolgáltatott elégtételt, addig a korona tényekben a katonai köröknek adott igazságot, melyek a nemzeti érzületet újabban megsértették. És erre vonatkozólag eszembe jut egy igen egyszerű adoma, a mikor tudniillik egy apa azon fiának, a ki a malomhoz való jogát bátyjával szemben követelte; ugy oldotta meg a kérdést: „Édes fiam,a malom a tied lesz, de a vámot bátyád szedi benne." Ilyenforma megoldása a kérdésnek az, mely a királyi kézirat által eszközöltetett. De különben, habár a legnagyobb elismeréssel viseltetünk is felséges királyunk alkotmányos érzülete iránt és a magyar nemzet iránt való szeretetében bízunk, azért a mérget nem teszi ártalmatlanná a méz. Azért alkotmányos sérelmeinket királyi kézirattal, melyeifutamodó lehet mint szárny, orvosolhatónak nem találjuk. Mi alkotmányos jogainkat nem egy bíboros kéz kegyajándékának köszönjük, azt dicső őseink küzdelmei árán bírjuk. Nekünk jog kell, mely örökké való legyen, mint maga az Isten. De t. ház, az mondatik a túloldalon, hogy nem kellő idő választatott az önálló hadsereg megvalósításának sürgetésére; mert — a politikai helyzet és az európai viszonyok sem olyanok, hogy most a magyar hadsereg kérdését felvetni és annak vitatása helyes és czélszertí volna és igy őszerintök még egy szerencsésebb idő nem következik, itt a Duna völgyében az úgynevezett osztrák birodalomban közös nagy hadseregre van szükség. Hát elismerem azt, hogy az európai népek közt nincsen meg a kellő összhang ; elismerem azt, hogy az egyik nép históriájára, a másik ageographiára. a harmadik a nyelvére hivatkozik. Elismerem azt is, hogy a hatalmak és a hatalmasok előbbre teszik az erőt, mint a jogot; tehát hogy a népek közt a kellő harmónia nincs meg. De hiszen ez a párt, a melyhez szerenesés lehetek tartozni, nem most kéri és nem most sürgeti először, hogy az önálló hadsereg felállittassék, 20 év óta folytonosan politikai programmjának egyik sarkkövét, hitágazatának egyik alapigéjét képezi az önálló hadsereg felállításának kérdése ; tehát a múltban elég idő lett volna arra, hogy az önálló hadsereg létesítésére, megvalósítására a szükséges törvényes intézkedések megtétessenek. De különben is miről tanít és mire tanít meg bennünket a történelem ?