Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-275
275. orszrgos ülés október 7. 1888. 149 pótnak fentartása. A t, képviselő urnak ezen állí- [ tását sem tudom elfogadni, mert igenis lényeges intézkedések foglaltatnak a jelen javaslatban. Hogy mást ne említsek, itt van egy közjogi helyzetünknek nagyon is megfelelő és szükséges intézkedés. (Mozgás és ellenmondás a szélső baloldalon.) Ha az e téren eddig fönnállóit helyzetet jobbnak méltóztatnak találni, mint a javaslatban foglalt intézkedést, ugy én részemről nem irigylem kívánságukat. (Sálijuk!) Méltóztassanak csak azt az egyet tekintetbe venni, hogy minden jelzálogos perben a bécsi első folyamodása törvényszék volt illetékes. Ez az intézkedés, melyet önök — ugy látszik — kedvezőnek tartanak, most megváltoztatik és közjogi helyzetünknek és igazságszolgáltatásunk önállóságának megfelelőleg ezentúl ily ügyekben a budapesti első folyamodása törvényszék lesz hivatva eljárni. Ha e két állapot közt a multat és a jövőt illetőleg összehasonlítást teszünk, mindenesetre be kell ismernünk, hogy az előttünk fekvő javaslatban foglalt intézkedés helyesebb és közjogi állásunknak teljesen megfelelő. (Ugy van! jóbbfelől.) A javaslatban foglalt másik újabb intézkedés a következő. Eddig nagyon meg volt szorítva azon értékpapírok száma, melyek az osztrák-magyar bank által lombardiroztatnak. Megengedem, hogy ezen a téren óvatosnak kell lenni és nem szabad annyira menni, hogy oly értékpapírok is lombardiroztassanak, melyek elegendő biztosítékot nem nyújtanak ; de másrészről nem kell ez irányban túlszigorúan eljárni és kizárni az oly értékpapírokat, mint a minők a Magyarországon létező pénzintézetek által kibocsátott teljes biztosítékot szolgáltató értékpapírok, a melyeket minden solidságuk mellett a bank nem fogadhatott el. Ezek jövőre az alapszabályok módosítása következtében lombardirozhatók lesznek és minthogy ezen értékpapírok igen nagy részét községi kötvények képezik, kétségtelen, hogy az ily értékpapírok lomba rdirozhatása nemcsak az illető intézeteknek, melyek az értékpapírokat kibocsátották, hanem közvetve az ország javára szolgál. De eltekintve ettől, igen szűk körre volt szorítva azon tér, melyen a bank a hitelre szorultak szükségleteit eddig kielégítette, mert megkívánta, hogy az illető kereskedő bejegyzett czég legyen. Ezen is javít azon intézkedés, hogy ezentúl a váltókat bejegyzett czég aláírása nélkül is le fogják számítolni, csak az aláírók jó hitellel bírjanak. Ez mindenesetre egyrészt a gazdaközönség, másrészt az iparosok érdekében történik, kiknek ez által mód adatik, bejegyzett czégek közbenjárása nélkül hitelük érvényesítésére. Azonban a t. képviselő ur ugy találja, hogy ez nem elég és kívánja, hogy a bank ezenkívül még külön gazdasági osztályt is állítson föl és ezáltal módot adjon arra,hogy akisbirtokosok is benyújthassanak rövid időre szóló váltókat. Ezt az intézkedést én két szempontból nem fogadnám el. Nem fogadnám el először azért, mert ily gazdasági osztály fölállítása nem tartozik a bank hatáskörébe; ezt lehet más űto n elérni. Nem fogadnám el másodszor azért, mert nem akarnám túlságosan megkönnyíteni a földbirtokos osztály, különösen a kisbirtokosoknak, az ily váltók kiállíthatásät. (Helyeslés jóbbfelől.) Mert ha ez túlságosan megkönnyittetik, ugy ez inkább kárára, mint előnyére szolgálna a kisbirtokosoknak. (Helyeslés.) Kell igenis létesíteni intézkedéseket, hogy a földmivelő osztály beruházások eszközölhetésére kölcsönöket, terményeinek értékesítéséig bizonyos előlegeket nyerhessen; hanem tisztán ezen osztály részére n váltó-aláirás megkönnyítése épen nem volna előnyös. (Ugy van! jobbfelöl.) Azt mondja továbbá a képviselő ur, hogy a bank ezután is azon szellemben fog működni, mint eddig. A mint tudjuk, eddig is biztosítva volt a Magyarországon született és magyarul tudó egyének alkalmazása a banknál. Magyarországi intézeteinél tisztán csak magyar születésű, magyarul tudó egyének alkalmaztatnak. Ezen egyének száma pedig nem csekély, mert néhány év alatt 75 ily egyén alkalmaztatott. így tehát ez is haladás s ez is mutatja, hogy a bank Magyarország érdekeinek megfelel és feladatának magaslatán áll. (Helyeslés jóbbfelől.) Épen azért, mert feladatának magaslatán áll és feladatának az ország érdekében kielégítően megfelel s minthogy azon kivül haladás ésjavulás észlelhető a javaslatban, kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés jóbbfelől.) Horánszky Nándor: T. ház! Reám a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat épen ugy, mint a közgazdasági kiegyezésnek többi részei a fatalisticus semmittevés benyomását teszik. Ugy látszik, megszűnt a kormánynál az ambitió és törekvés arra, hogy a helyzetet javítsa és az ország ügyeit előbbre vigye, minek természetes okát én egyfelől azon parlamenti helyzetben látom, melyben nem lüktet többé azon életerő, mely a kormányt tettekre ösztönzi, de látom másfelől azon körülményben is, hogy az igen tisztelt kormányt ért vereségek egész sorozata és a kényes kérdésekben tapasztalt hosszú sikertelenség elannyira félénkké tették, hogy ma már subsistentiájának alapjait a semmittevésben, resignatióban keresi. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hy körülmények közt, hogy mi lesz az ország fontos érdekeivel, különösen ma, midőn életérdekei minden oldalról criticusabbakká kezdenek válni, azzal törődjék maga ez a boldogtalan ország