Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-273
273. országos ülés október 2. 1886. H5 iparczikkeket, ugy az a vámjövedelem, melyet a t. képviselő ur kilátásba helyezni méltóztatott, kétségtelenül el fog maradni. (Helyeslés jóbbfelől.) A kettő együtt nem lehetséges. Vagy ipart fogunk Magyarországon alapítani és akkor nem lesz meg az a 43 milliónyi vámjövedelem, a mit a t. képviselő úr kiszámított, vagy meg lesz a 43 milliónyi vámjövedelem, de akkor mag} 7 ar ipart nem teremtettünk. Tehát a két dolog közül, megengedem, lehet ígérni az egyiket, vagy a másikat, de igérni mind a kettőt, ez t. képviselő ur, a lehetlenségek közé tartozik. (Helyeslés jóbbfelől.) Megengedem, hogy lehet valami lassanként a magyar iparból; de akkor azután, ha esak lassanként és keveset lehet elérni, ugyan méltóztassék arra felelni, hogy ezen lassú és kevésért érdemes-e koczkáztatni gabonakivitelünket, egész mezőgazdaságunk mai helyzetét, a mely mezőgazdaság az országra nézve okvetlenül a legfontosabb ? Sok oldalról felhozták azt is, hogy a külön vámterületnek egy nagy előnye az, hogy fogyasztási adóinkat más utón és módon rendezhetnők. Én nem tagadom, hogy a fogyasztási adók tekintetében a mai helyzet nem mindenben kedvező ; de hogy a közös vámterület volna az, mely a mi fogyasztási adóinknak jobb kiaknázását lehetetlenné tenné, ezt már bátorkodom kétségbe vonni. Ha tekintetbe veszszük régibb fogyasztási adóinkat: egészben véve azt találjuk, hogy a szeszadónak jövedelméből ma, ép ugy mint 10 évvel ezelőtt, 50% a magyar kincstárba foly be; tehát valamivel több, mint a mennyi Austriában befolyt a szeszadókból. Ez a viszony megmaradt változatlanul ma is, daczára annak, hogy nagy mértékben fejlődött a szeszipar Austriában és Magyarországban is. A másik két fogyasztási adó, a czukor- és söradó, nem mutat ilyen fejlődést, az kétségtelen; de ezek mellett van egy új fogyasztási adó, a petroleumadó, melynek fejlődése reánk nézve kétségtelenül kedvező. A petroleumadóból 82-ben, midőn ez az adó behozatott, befolyt a magyar kincstárba 30%, az osztrák kincstárba nem egészen 70%. 1883-ban a viszony maradt ugyanez, 1884-ben pedig az arány az volt, hogy a magyar kincstárba 54%, az osztrákba pedig felénél kevesebb folyt be. E szerint azt állítani, hogy a közös vámterület mellett nem lehet a fogyasztási adókat fejleszteni, ellenkezik az igazsággal. Azt hiszem, t. ház, hogy azon okok, a melyek az ipar fejlődésére kedvezőtlenek, működnek jó részt közre arra is, hogy a fogyasztási adók nem fejlődhetnek jobban. Nem szeretném, t. ház, ha e kérdés más, a kiegyezéssel kapcsolatos kérdésekkel összeköttetésbe hozatnék, még pedig a t. képviselő ur szempontjából, mert nem tartom kizártnak a lehetőséget, sőt abból a mit a petróleumnál látunk, némi valószínűséggel is merem hinni, hogy az arány reánk nézve kedvező változáson fog keresztül menni és nem szeretném, hogy ha ez recompensationális tárgynak tekintetnék arra hogy azért, mert a fogyasztási adók aránya megváltozott, ellenünk más oldalról nem tudom miféle igények támasztatnának. Azt hiszem, hogy a t. képviselő ur megfogja érteni, hogy ezzel mire czélozok. Azt is méltóztattak mondani, hogy nem akarják egyszerre felbontani azt a viszonyt, a mely köztünk és Austria közt fennáll, hanem valami átmeneti állapotot és olyasfélét javasoltak, mint a milyen viszony a frankfurti béke után Német- és Francziaországjöttlétre,folyi,a mely szerint mindenik ország arra kötelezte magát a másikkal szemben, hogy minden kedvezményt, a melyet más államnak ad ; a másik országra is kiterjeszti, tehát, hogy semmiféle országnak sem fog nagyobb kedvezményt adni, minőt egymásnak biztosítottak s ha adna, ez a kedvezmény is kiterjedne a más-ikra. Én azonban azon tisztelt képviselőtársaimat, a kik ezen eszmébe beleszerettek, kérdem, hogy meggondolták-e, hogy ezen viszony milyen körülmények között keletkezett; mert ez létre jött akkor, a midőn az egyik ország a másikat leverte és a midőn egy hosszú háború után, ezt Németország Franeziaországgal szemben némileg biztosítéknak tekintette. Mi e helyzetben hála istennek nem vagyunk és ez elég ok arra, hogy hasonló módon kezünket örök időkre meg ne kössük. E szerződést, t. ház, lehet kedvezőtlennek tekinteni, de ez esak tiz évre szól, a mely időnek eltelte után, ha meggyőződtünk arról, hogy ez érdekeinkre kedvezőtlen, hatalmunkban áll ennek felbontása; míg ha a legnagyobb kedvezmény megadásaörökre van biztosítva és ez kedvezőtlen reánk nézve, ebből szabadulni nem lehet. Azt hiszem tehát, hogy ez ismét oly lejtőre vinné gazdasági politikánkat, a melyen nem lehetnénk tisztában azzal, hogy mi a következménye s mi az, a mit cserébe kapnánk a mai állapotért. Még csak egyetlen egy váddal szemben kívánom magamat igazolni és ezzel befejezem előadásomat. (Halljuk! Halljuk!) Felhozták a t. képviselő urak, hogy fekete színekkel festjük a helyzetet arra az esetre, ha a vámközösség megszüntettetnék és hogy midőn ezt tesszük, vétünk érdekeink s azon positio ellen, a melyet elfoglalunk és mintegy fegyvert szolgáltatunk Austria kezébe. T. ház, ezen vád akkor érhetne engem, ha csak egy szóval is állítottam volna, hogy azon nyeremények, melyek a vámközösségből folynak;, Austriára nézve is legalább nem ép oly nagyok, mint azon előnyök, melyek abból reánk hárulnak. De hogyan áll a dolog t. ház ? Ugy, hogy annak bebizonyítására, hogy mezőgazdaságunk hanyatlik, olyan argumentumokkal méltóztatnak 15*