Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-258

258. országos Vés június 10. 1886. 415 dolgok, a melyeket más ipar tekintetbe vétele nélkül megítélni lehetne. Másodsorban méltóztattak említeni a sertést. Hát én azt hiszem, t. ház, jól emlékszem — és ha tévednék, meg fog igazítani t. képviselőtársam — hogy gróf Apponyi Albert szólalt fel a sertések vámja mellett és azt hozta fel argumentumul, hogy a sertéseket azért kell védelmeznünk, mert Austriának, illetőleg a közös vámterületnek nagyobb behozatala, mint kivitele van e téren, a mit mutat az, hogy a külföldről tetemes mennyiségű sertés hozatik be. Én bátorkodom itt arra figyelmeztetni, hogy e részben sem lehet egyedül az egyik forgalmi terület adataiból okoskodnunk, hanem tekintetbe kell vennünk a másik forgalmi terület, nevezetesen Magyarország forgalmi adatait is. Már ha én azt akarom kimutatni, hogy bennünket egy bizonyos behozatal fenyeget, azt csak akkor mutathatom ki, ha speeialiter Magyarország területén állana elő az az eset, hogy itt mindig nagyobb a behozatal és csökken a kivitel; pedig tényleg nem ugy áll a dolog. Nekünk sokkal nagyobb kivitelünk van sertésekben,mint amilyen a behozatal. Azt mondani tehát, hogy az adott viszonyok között a sertésbehozatal veszedelmet képez a mi sertéstenyésztésünkre, egyáltalán nem lehet. De különben is t. képviselőtársammal hallgattuk ki a szakértőket és méltóztatott tőlük értesülni arról, hogy azon behozatalnál a mi történik, a közönségesebb fajtából — mert csakis azok képezhetnének egy bizonyos fokú concurrentiát — az a hátrány van, hogy ők mindenféle betegségeknek jobban ki vannak téve. A borsókásság, a mi a seresek közt oly nagy mértékben el van terjedve, az értéküket tetemesen leszállítja. Másrészt igaz, hogy Bomániában kezdenek finomabb magyar sertést is tenyészteni, de annak az előállítása ott is hasonló, sőt fokozottabb költségekkel jár, mint nálunk. És a mi onnan közönségesebb fajta bejön, legtöbbször egyenesen megy Austriába, nem marad itt mi nálunk s nem fenyegeti a mi piaczunkat. Egyáltalán azok a közönségesebb fajok a mi kereskedelmünk fejlesztésére nem irányadók, hanem a finomabb minőségű a főfontosságu, a melynek tekintetében pedig komoly veszély még ma Romániából vagy Szerbiából egyáltalában nem fenyeget. Egy még nem létező veszélylyel szemben pedig, vámvédelmet behozni, ismét csak megnehezítése volna annak, hogy annak idején, a midőn lehetségessé válik, visszatérjünk a szabadabb forgalomra. Ekkor megkötöttük kezeinket és azt nem tehetjük. Méltóztatott követelni a gyapjúnak a védelmét is. És itt t. képviselőtársam, Beöthy Ákos szíves volt egy bizottságban mondott állításomra reflectálni, tudniillik arra, hogy én azt mondtam, hogy a juh az extensiv culturának az állata, ellenben az intensiv cultura mellett háttérbe szorul. T. képviselőtársam hivatkozott ezzel szemben Angliára, hogy ott a juhtenyésztés r

mily magas fokon áll. Az igaz, de egyről méltóztatik megfeledkezni, tudniillik arról, hogy mivel kapcsolatban mondottam én azt, hogy a juh az extensiv culturának az állata és hogy minemű az a juhtenyésztés, a mely Angliában oly magas fokon áll. Én azt a gyapjúval kapcsolatosan mondottam. Az pedig, hogy a gyapjas juh az extensiv culturának az állata, minden kétségen kivül áll. Az, hogy a húsos juh, a mely minálunk még igen kis mértékben van képviselve, az intensiv culturának az állata, az ismét kétségtelen és hogy Angliában az a cultura van kifejtve, méltóztatt hivatkozni Léonce, Lavergne munkájára, ott vanBakewell, a ki azokat meghonosította az ő leicesteri jószágán és aki az angol juhtenyé-z tésnek egy egészen új fordulatot adott, De nuben állott ez az új fordulat? Abban, hqgy a gyapjas juh háttérbeszorult a húsos gyapjus juh előnyére. {JJyg van! jobbfelől.) Hát én ezek szerint azt hiszem, egész joggal mondhattam a gyapjas juhról, hogy az az extensiv culturának az állata. És hogy ha t. képviselőtársam fáradságot fogna venni magának — szívesen rendelkezésére bocsátom az adatokat — összehasonlítani, hogy a különböző országokban milyen változást mutat a juhállomány — azt fogja látni, hogy, a mig meglehetős fejlődés mutatkozik minden más állatnál, a szarvasmarhánál, a sertésnél, addig a juh mindinkább háttérbe szorul, nemcsak minálunk, hanem magában Angliában is. Magában Angliában a juhok száma még 1873-ban 33miliió volt, ma már leszállott 27 millióra, a mi természetesen azzal kapcsolatos, hogy ott is a még meglevő juh mindinkább háttérbe szorul a húsos juh mellett. De, ha méltóztatik tekintetbe venni azon igen érdekes és fáradságos tanulmányokat, melyek az 1885-iki fölvétel alkalmával állattenyésztésünkre nézve tétettek, akkor is meg fog győződni t. képviselőtársam arról, hogy a juh egészben véve inkább az extensiv culturának, nagy legelőknek állata. Mindenütt, a hol a birtok fökbiraboltatik és intensiv gazdaság van, a juh hátiérbe szorul. Én tehát az adott viszonyok közt valóban nem tartanám helyesnek, hogy erre a tárgyra vámot vessünk, mert, a mi illeti a gyapjút, ott van Ausztrália, melylyel versenyeznünk ma már nem lehet; Ausztrália, melynek juhállománya 70—80 millióra megy, a mi mind gyapjas juh. Nekünk a húsos juh fejlesztése áll érdekünkben és az a kis kivitel, mely e téren van, épen a húsos juhra vonatkozik, ugy, hogy ha ma a gyapjas juhot védelmezzük, azt hiszem, termelésünket helytelen irányba tereljük, oly irányba, a melyben nemzeti törekvéseink azon gyümölcsöző erőt el