Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-258

414 258. országos ülés jimius 10. 1886. A főargumentum, a melylyel e részben élni méltóztatnak az, hogy hiszen Magyarország kivivő ország, miféle hatással lehetnek a vámok a gabonára és más gazdasági terményekre, melyeket kiviszünk; mert ha — úgymond — kivitelünk van, akkor ránk nézve csak a külső piaczokirányadók. Ez az okoskodás nagyon plausibilisnek látszik, de ismét azon hibában szenved, [hogy nem fejezi ki teljesen az igazságot. (Halljuk'"Halljuk!) Ha arról volna szó, hogy mi egy önálló magyar vámterületen csinálunk tarifát, akkor állana. Ha egy önálló területről volna szó, a hol nem tudjuk elfogyasztani a gabonát, akkor teljesen helyes volna ezen argumentum, De a dolog nem ngy áll, mi nem egy önálló területre, hanem egy közös területre hozunk vámok r.t. Ha arról van szó, hogy ezen vámoknak mi lesz a hatása, akkor nem Magyarország kiviteli forgalmát kell nézni, hanem azon közös területnek kivitelét, melyre nézve ezen vámok fellittatnak. (Ugy van! jőbbfelől.) Hát, t. ház, hol állunk a közös vámterület gabonaforgalmát illetőleg? Ott, hogy a közös vámterületről lassankint megszűnik a gabonakivitel. Az utolsó időben a gabonabehozatal tett 6 millió és 400 ezer métermázsát, a kivitel pedig tett 6 millió és 900 ezer métermázsát. Tehát a kivitel még mindig egy fél millióval több, de tényleg ugy állunk, hogy lassankint ŰZ export többlete megszűnik. Ezen tekintetből más szempont alá esik a dolog, mert olyan területről van szó, a melyről tényleg export nem létezik, mert igaz, hogy búzából és árpából kivi teli többlete van a közös területnek, de másokból példán; rozsból, tengeriből behozatali többlete van a közös területnek. Tehát ilyen körülmények között, azt hiszem, hogy az általános elzárkózás mellett nagyon valószínű és sok kilátás van arra, hogy a gazdasági művelési módok lassanként máskép fognak beosztatni és hogy a felesleges búza helyett, talán tengeri és rozstermelésre fogja magát adni a gazdaközönség. Azon okoskodás tehát, hogy ránk nézve a gabonavámoknak semmiféle jelentősége nincs, azt hiszem, semmi alappal nem bir. (Élénk helyeslés johbfelől.) Az mondatott, t. ház, hogy a védelem elégtelen, és egyrészt az állatoknál, nevezetesen a juhra, sertésre, másrészt a mezőgazdasági terményekre, különösen a tengerire és a fára méltóztatnak követelni nagyobb vámtételt. A védelemre nézve azt hiszem, irányadó az hogy ne menjünk tovább mint más országok mentek és igy ránk nézve e részben mindenesetre irányadó, hogy ne menjünk tovább, mint Németország ment. Es midőn ezt szem előtt tartottuk, akkor nem egy pusztán mechanicus eljárást követtünk, niiut Apponyi t. képviselő ur magát kifejezte, hanem a tényleg felmerülő szükségnek hódoltunk. (Helyeslés jőbbfelől) Mert ha csak azon mértékig védelmezzük a magunk termékeit, a mely mértékben más országok védelmezték, akkor egyrészt ugyan eleget tettünk a fenyegető veszélylyel szemben kötelességünknek, de másrészt nem koczkáztatjuk azt, a mi hitem szerint mindnyájunk óhaja, hogy ha ma vagy holnap ez az áramlat megváltozik, a mint reméljük, hogy meg kell változnia, akkor részünkről minden akadály nélkül visszatérhetünk magunk is a szabad forgalom elvéhez. (Helyeslés jobbfelöl.) Mert ha más vámemeléseket nem csinálunk, mint a melyeket egyéb országok állítottak fel a mi termékeinkkel szemben, akkor semmi mesterséges előnyben nem részesítjük termékeinket és abban a pillanatban, a mikor más oldalról ezen akadályok elhárittattak, részünkről termelésünk minden veszélyeztetése nélkül vissza mehetünk a szabad forgalom elvére. (Tetszés jőbbfelől.) Hogy pedig ez nekünk első rendű érdekünk, főkép a közös vámterületen, azt hiszem, senki kétségbe nem vonhatja. Minden, e mértéken túlmenő emelés azzal a veszélylyel jár, hogy következvén más országban az említett fordulat, nem tudnók azt oly gyorsan és hatályosan követni, a mint érdekünkben áll. (Helyeslés jőbbfelől.) A mi különösen a tengerit illeti, annak azon mértéken túl való védelme, mely itt e tarifában contempláltatik, azt hiszem, oly törekvés, mely Magyarországon két igen kifejlett ipar részéről nem megvetendő, nem kicsinylendő ellenmondásra talál. Ott van a szeszipar és sertéstenyésztés, melyek Magyarországon igen kiváló foglalkozási ágak; ezeket minden ok és szükség nélkül koczkáztatni, azt hiszem, nem szabad. És ha gróf Károlyi Sándor tegnap azt állította, hogy a szeszipar úgyis már rossz helyzetben van, ez nem lehet ok arra, hogy a tengerit még jobban megdrágítsuk; mert ha egy fontos iparunk veszélyeztetve van, akkor igyekeznünk kell rá nézve a nyerstermelést olcsóbbá tenni, nem pedig hozzájárulni, hogy azon ipart az eddiginél is nagyobb veszélynek tegyük ki. (Helyeslés jőbbfelől.) De, t. képviselőház, én nem akarok hosszabban foglalkozni egyes tárgyakkal. (Halljuk!) A kolozsvári kereskedelmi kamara az ő jelentésében és egyáltalán mindazon kereskedelmi kamarák,, melyeknek területén szeszgyárak vannak, igen tüzetesen indokolják annak fontosságát, hogy a tengeri túlságosan meg ne drágittassék. Mert, t. ház, az, ha ezen szeszgyárak megbuknak, nemcsak az ő káruk. Azok tetemes mennyiségű nyers termékeket dolgoznak fel. A kolozsvári kereskedelmi kamara számítása szerint szeszgyáraink 4 millió métermázsa tengerit és egy millió métermázsa árpát fogyasztanak; ha tehát ezek megbuknak, nemcsak a szeszgyáros, hanem az a magyar gazda is veszít, a ki eddig ennyi és ennyi millió métermázsa gabnájának tisztességes vevőt tudott találni. Az hiszem ennélfogva, hogy ezek nem oly