Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-256

256. országos ülés jttnias 8, 1886. 379 tömeges consumtiót képező árúk, de igenis figyelemre méltók és hogy a középosztályra, a mely azoknak fogyasztója, különösen a mai sanyarú gazdasági viszonyok között tekintettel lenni kötelesség. (Ugy van! balfelől.) De azután az állíttatik és e tekintetben a szakértők is nyilatkoztak, hogy a vámok nem fogják megdrágítani az árúkat. Történik hivatkozás arra a tapasztalásra is, hogy az 1878-iki vámemelés folytán a posztók csoportjában nem állott be drágulás és az mondatik, hogy a belföldi verseny oly fokra emeltetik, hogy csakhamar itt is túltermelés fog beállani és ellenkezőleg a vámemelések az illető czikk olcsóbbá tételére fognak szolgálni. Itt látjuk magunk előtt, t. képviselőház, frappáns példáját annak, a mivel a közgazdasági politika feletti vitatkozásokban, sajnos, oly gyakran találkozunk, hogy a pillanatnyilag bebizonyítandó thesis szükségéhez képest alkossanak maguknak az urak többé-kevésbbé plausibilis theoriákat. (Ugyvan! balfelöl.) Megengedem, hogy nem állott be nagy áremelkedés az 1878-iki vámtarifa folytán, sőt hogy némely magasan megvámolt árú maga is árában csökkent; de az árképződésre annyi mindenféle tényező gyakorol befolyást, hogy az árcsökkenést a vámemelés által fokozott belföldi versenynek tulajdonítani legalább is merész állítás. (Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Senki az ily tényekből nem olvashatja ki annak az elementáris tételnek tagadását, hogy a verseny megnehezítése — pedig a vámemelés a külföldi verseny megnehezítése — oly tényező, mely az illető árú drágulására gyakorol befolyást. Ha már most egyéb tényezők hatalmasan és hatékonyan működnek az árú árának leszállítása irányában, ez nem bizonyítja azt, hogy a vámemelés a fogyasztó közönségre nézve közömbös volt, mert akkor az árcsökkenés meglassítása és csekélyebb mértékre reducálása alakjában szenvedi a fogyasztó közönség azon kárt, melyet egyenlő körülmények között az árú megdrágulása idéz elő. (Ugy van! balfélöl.) T. képviselőház! Semminemű ily mesterkélt theoriák által ne engedjük magunkat félrevezetni; fogjuk fel a dolgot ugy, mint van és állítsuk szemünk elé a problémát, a mely természete szerint létezik. A probléma pedig először a most következő másfél évre nézve, tudniillik meddig a vámszövetség tart, nyertünk-e, vesztettünk-e az 1882-ik vámtarifához képest ezen novella által 1 Én azt hiszem, hogy ugy Enyedy Lukács t. képviselő ur, mint a magam csekélységének sikerült bebizonyítani, hogy még ezen vékony alapon Ítélve is többet vesztettünk, mint nyertünk. De ez a problémának kisebb oldala, nagyobb oldala az, hogy előttünk van Magyarország kereskedelmi politikájának alapja a legközelebbi 10 évre {Ugy van! bálfelöl) és mint olyan, elfogadható-e vagy nem. Én kimutatni igyekeztem és azt hiszem, ki is mutattam, hogy már 1878-ban az érdekek méltányos egyensúlyozásának mérlege Magyarország hátrányára tetemesen lebillent. Hogy ebbe a képviselőház beleegyezett akkor, ez azon hitben történt, hogy az idegen piaczok megtartása és a nagyobb vámterület által hatályosabb biztosítása fogja, a compensatiot megnyerni. Ez a várakozás nem teljesült és most nem arról lehet szó, hogy új engedmények árán vásároljuk meg a jogosan követelhető egyenértéket, hanem arról van szó, hogy állítsuk helyre az egyensúlyt a kölcsönös érdekek közt, vagyis legalább is újabb áldozat nélkül kívánjuk azt, a mi az eddigi vámtarifában teljesen hiányzott, a saját érdekeinknek megfelelő figyelembevételét. (Helyeslés. Ugy van! balfelöl.) Ez, t. ház, nem túlzott követelés, ez a legszerényebb, a mit Magyarország érdekében kívánhatunk. (Ugy van! balfelől.) Ha ezt sem érhetjük el, ha a vámközösség minden áron fentartása iránti fanatisnius a követelésnek még ezen szerény mértékét is feláldozza, akkor lehetetlen, hogy Magyarországnak kereskedelmi politikája legyen, akkor lehetetlen, hogy Magyarország érdekei valaha érvényesüljenek. Mert ha egyszer 10 évre meg van állapítva a vámtarifa, akkor tökéletesen áll az, hogy a magunk érdekében újabb engedményeket nem kaphatunk a nélkül, hogy mi is újabb engedményeket ne tegyünk. De ma még kezünkben van az egész. Ma még tőlünk függ meghatározni azon feltételeket, melyek mellett alkudozunk. Nos hát, t. ház, én egy olyan societas leoninába, mint a minő Austria és Magyarország közt ebben a vámtarifában kifejezést nyer, nem lépek és ezen feltételek mellett a vámközösség fentartásához hozzá nem járulhatok. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azért én arra kérem a t. házat, ne méltóztassék ezt az utolsó alkalmat, midőn biztosan tudjuk, hogy Magyarország érdekeit akár igy, akár ugy, érvényesíteni lehet, elszalasztani; mert ismétlem: ez az egyetlen biztos alkalom, a jövőben az kétessé válik. És ezért ne méltóztassék ezt a vámtarifát elfogadni. A követendő eljárásra nézve bátor vagyok a magam és elvtársaim nevében elfogadás végett egy határozati javaslatot ajánlani, mely határozati javaslat az 1867: XII. törvény czikk alapján áll, melyben az mondatik, hogy a kereskedelmi ügy rendezése tekintetében első sorban a monarchia másik államának kormányával tárgyalások indítandók meg annak egyetértő rendezésére nézve, a mennyiben pedig ez nem sikerülne, fenmarad az országra nézve az önálló intézkedés joga. Ebből folyólag bátor vagyok a következő határozati javaslatot elfogadásra ajánlani. (Halljuk! balfelől. Olvassa): „Miután sem a tárgyalás alatt levő 341. számú vámtarifa javaslat, sem az 1882. évi általános 48*