Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-255
360 255. országos ülés Junlns 7. 1886. ellen akkor nagyon természetes, hogy igy egyáltalán nem olyan a helyzet, a melyre, nézve a szabad kereskedelem elvét lehetne hangoztatni. Mert a mily kétségtelen, hogy Magyarország érdekeinek egészben véve a szabad kereskedelem felel meg legjobban, ez természetesen mindig azon feltétel mellett értendő, hogy egyáltalán ne történjenek mesterséges intézkedések, a melyeknek következtében a szabad kereskedelemnek minden előnye ránk nézve elej'étől fogva veszélyeztetve van. De hozzájött, t. ház, egy körülmény, a mely mindennél inkább, azt hiszem, ezen csoportjának a szaktestületeknek ad igazat és ez az, a mi a bizottság tárgyalása közben következett be, tudniillik a vámháborá Romániával. Ha régebben lehetett hivatkozni arra, hogy engedékeny politika mellett több kilátás lehet más országokkal tarifaszerződéseket kötni, ez az érv jelentékeny leszállott értékéből akkor, midőn látjuk, hogy egy oly országgal, a melylyel nevezetes összeköttetéseink voltak, a melyek legalább is oly mértékben voltak annak hasznára, mint minekünk, ezen összeköttetések erőszakosan megszakittattak. De hozzájárul, t. ház, még az is, hogy annak következtében, hogy Romániával ma a szerződési állapot megszűnt, elesett nézetem szerint az egyetlen egy érv, a melyet a gabnavámok ellen még ma felhozni lehet: elesett tudniillik azaz érv, mint hogyha a mostani tarifa mellett is vámmentesen jöhetne be a gabona. De megjegyzem, t. ház, hogy még azok is, a kik épen a Romániával való szerződés érdekében nem voltak barátjai a gabnavámoknak, még azok is állattenyésztésünknek a védelmére a legnagyobb mértékben szükségesnek tartották azokat. Ily körülmények között talán szabad utalnom arra, hogy miclőn a jelen viszonyok közt a kormány egyrészt a gabnavámok, másrészt az állatvédelem elvét elfogadta, hogy akkor csakugyan Magyarország gazdáinak érdekében cselekszik. Részemről határozottan elleneznék minden oly intézkedést, mely mesterséges úton akarna oly iparágat teremteni az országban, melynek az alapja nincs meg; ellenezném azt, hogy egy talán hanyatlóban levő foglalkozási ágat, melynek hanyatlása természetes okokra vezethető vissza, vámokkal védelmezzünk. De ép annyira elengedhetetlen nézetem szerint a vámmal való védelem akkor, midőn egyrészt az országnak legfőbb termelési ágairól van szó, melyek vagyonosságunknak, azt lehet mondani, anyagi létezésünknek alapját képezik és pedig ugyanakkor, midőn ezen foglalkozási ágak más országok részéről a lehető legmesterségesebb módon sújtatnak. Mert az amerikai verseny magában véve még nem szolgálhat okul a védelemre. Azonban épen ezen amerikai verseny hatása alatt más országok elzárták piaczaikat. Németországba és Francziaországba ma Magyarországnak gabnakivitele, lehet mondani, a minimumra reducálódott az árpát kivéve, melyből még Németországba nevezetesebb mennyiséget viszünk ki, a többi gabnakivitelünk a szó szoros értelmében alig számbavehető. Igaz, hogy épen az utóbbi időben egészben véve bizonyos emelkedés tapasztalható; de ezen kivitel történik daczára annak, hogy Némerország és Francziaország elzárták területüket a bevitel elől. Ezen kivitelnek és különösen az emelkedésnek legnagyobb része történt az osztrák piaczokra. E mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk azon fenyegető veszélyről, hogy más országok elzárják piaczaikat és hogy hasonló intézkedések nemcsak az amerikai versenyt zúdíthatják nyakunkra, hanem azt az európai gabonát is, mely eddig másutt talált piaczot. Mindez parancsoló kötelességünkké teszi, hogy legalább azt a területet, mely a fennálló jogviszonyok mellett termelésünket biztosíthatja, ne veszélyeztessük. Hasonló áll termelésünknek másik igen fontos ágáról, az állattenyésztésről; mert méltóztatnak tudni, hogy nemcsak vámokkal, hanem az állategészségügy ürügye alatt alkalmazott rendszabályok Magyarország állatkivitelét is sújtották ugy, hogy a disznókat, juhokat kivéve, állatkivitelünk is alig van más hová, mint Ausztriába. Itt tehát hasonló viszonyokkal állunk szemben és viszont nincs semmi biztosítékunk arra, hogy más országok nem fognak-e hasonló sors által üldöztetve, velünk szemben hasonló eljárást követni s ennek következtében nem fog-e állattenyésztésünk miként mezőgazdaságunk, ily megpróbáltatásoknak kitéve lenni. Az tehát, t. ház, hogy a védelem az adott viszonyok között elengedhetetlen, ugy hiszem, kérdés tárgyát nem képezheti. Kérdés tárgyát képezheti egyedül az, hogy a védelemnek milyen foka az, a mely szükséges; vájjon elégséges-e elmenni azon határig, a mely határt élénk szab más országok hasonló intézkedése, avagy helyes és a viszonyok által indokolt-e ezen a mértéken túlmenni; más szóval, hogy a szoros értelemben vett retorsióra, vagy a szoros értelemben vett repressáliákraszorítkozzunk-e? Az az aggodalom, hogy a repressaliák, azaz a vámoknak azon mérvben való fokozása, a melyben az más országok részéről velünk szemben történt, más országoknál azt eredményezheti, hogy azok is hasonló eljárás által vezetve, esetleg még magasabbra emelik vámjaikat — ez az aggály bennünket fel nem tartóztathat.
