Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-253
255. orszfcgos ülés jnnins % 1886. gjc) keresztülvitelét nemcsak a katasteri felmérések késleltetik, hanem az is, hogy a megkívántató begyakorolt gzakerő nem áll kellő számban rendelkezésre és ennélfogva fokozatosan hajtandó végre a munkálat, hogy alaposan hajtathassék végre. Ha ezen fontos érdeknek alárendelem is a másik érdeket, de annak semmi körülmény közt nem vagyok hajlandó alárendelni, hogy a katasteri felmérések jövőre is csak a jelenlegihez hasonló erővel történjenek. Mert mi lesz ennek a következése? Ott, a hol az eddigi rendezetlen telekkönyvek helyett az áj betétek alapján készült telekkönyvek fognak előállíttatni, miután a birtok és hitelállapotok ott kellőleg rendezve lesznek, a minő arányokban az bekövetkezik, ugyanazon, sőt még nagyobb arányokban fog a hitelképesség azon a vidékeken bekövetkezni, szemben azon vidékekkel, a hol az új telekkönyvek még behozva nem lesznek. Ezt egy ideig tűrni lehet, de huzamosan nem s ezen segíteni kell. És itt igazat adok Lázár Ádám t. képviselőtársamnak abban, hogy ha ez az ország valamely részét sújtja, nagy részben és nagy arányokban az erdélyi részt fogja sújtani. Ott felmérések nincsenek, sőt köztudomású, hogy azon tervezet szerint, m ly szerint az ország különböző részei felveendők, épen az erdélyi részekben les*, a katasteri felmérés, ugy mondhatni, legkésőbben létesítve. Már most, t. ház, a ki tudja azt, hogy az erdélyi részekben 10 évvel későbben, mint Magyarország többi részeiben egy sokkal rosszabb állapotban levő telekkönyv készíttetett, a ki tudja azt, hogy az ottani lakosságnál hiányzott az a bizonyos eulturalis magaslat, mely kívántatik ahhoz, hogy a telekkönyveknek fontosságát felismervén, azok nelyes készítésére egyénileg is közreműködj ék, az tudni fogja azt is, hogy a midőn a telekkönyvek az erdélyi részekben elkészültek, akkor már az az állapot volt, hogy a jogos tulajdonosok fele része nem foglaltatott a telekkönyvekben, ugy hogy, a mig mint miserabilis állapotot jelezték, hogy évek hosszú során Magyarország többi részeiben oda jutott a dolog, hogy egyharmadrésze a tényleges birtokosoknak nincsen a telekkönyvekben, hanem más nevek alatt fordulnak elő a birtokrészek, az erdélyi részekben már akkor, mikor elkészült a telekkönyv, azonnal fennállott ez az állapot. Már most, ha a fölmérések sorrendje megváltoztattatni nem fog, ha az eddigi állapotok ott fentartatni fognak, igen természetes, hogy egyetlen egy hitel alapja az erdélyi birtokosnak: a föld — annak telekkönyvezése hibás, téves lévén — inogni fog lábai alatt. (Igaz! ügy van!) Ennélfogva igen szükséges, nem mint külön kegyadomány, hanem szükséges azért, mert egy országrész| nek kiváló n szomorú és rossz helyzete okvetlen az egész országnak érdekét képezi, hogy a tekintetben a leghatározottabb nyilatkozatok történjenek a képviselőházban, hogy ezen az állapoton igen is segíteni akarnak és erre a szükséges eszközöket megadják. (Helyeslés!) T. ház! Ennek előrebocsátása után, méltóztatnak megengedni, hogy még két kérdést megemlíteni bátor legyek. Az egyik vonatkozik azon indítványra, melyet Mohay képviselő ur tett. Az tudniillik nemcsak az erdélyi részekben, hanem egyformán a magyarországi összes bányavidékeken köztudomású dolog, hogy a bányatelekkönyvek a lehető legnagyobb rendetlenségben vannak és hogy egyáltalában azok vitele és szerkesztése iránt a legkülönbözőbb, egymással homlokegyenest ellenkező rendelkezések történtek, a tulajdonjog a bányatelekkönyvekből az ország ugy egyik, mint másik részében alig tüntethető ki. Egy országnak, mely csa 1 . némi részben is önálló akar lenni, kötelessége, hogy egyik főiparágának, melyre a természet mindent megadott, mit megadni lehetett, felvirágoztatására minden eszközt felhasználjon. E tekintetben nagy érdek az, hogy végre valahára a bányatulajdonjog telekkönyvi kitüntetésére, addig is, mig annak bizonyos tekintetben jogi részére vonatkozólag a bányajogban intézkedés történik, a telekkönyv alaki részében mindazon szükséges intézkedések megtörténjenek, melyek legalább némi biztonságot fognak nyújtani. És én, bár nagy súlyt fektetek arra, hogy az állam maga a bányaipar tekintetében szükséges áldozatokat meghozza, amennyiben nagy kiadásokkal, esetleg az államkincstárnak nagy károsodásával bányaüzemeket tart fenn, azt tartom, hogy az egészséges 1 bányaipar fejlődése csak magánosok kezében lehetséges. Az állam lehet úttörő, de a bányaipar valóban csak akkor fog felvirágozni, a midőn az az illetékes industrialis kezekbe megy át. Ennek felemlítése után áttérek az utolsó kérdésre. Az ország közvéleménye hosszú időn át hangoztatta, hogy midőn a legsúlyosabb gazdasági helyzet nehezedik az ország minden polgárára, de főleg a közbirtokosságra, akkor a leggondosabban kell arra ügyelni, hogy ennek jogos és természetes érdekei megóvassanak. A mai közbirtokosság vagyonának nagy hányadát képezik az úgynevezett királyi kisebb haszonvételek, a regalejogok. Azt mondják a jogászok, hogy a regale nem olyan tulajdonjog, amely telekkönyvileg kitüntethető. E tekintetben nem akarok vitatkozni, csak arra az egyre mutatok rá, hogy a hármaskönyvben benfoglaltatik, hogy aregalejog nem egyéb, mint az antiqua sessio elválaszthatat' lan alkatrésze és hogy a regalejog szabályozása