Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-253

314 255. orseigoF tilí's junlns S 1886 teni és ezek erről külön könyvet vezetni. Sőt megvagyok győződve, hogy ezen intézmény szükségessége a jövőben is fenn fog maradni. A mi az én felfogásom szerint helytelen volt az illető javaslatban, az, hogy ennek nagyon szigorú következményei, tudniillik bírságok lettek kikötve : mig meggyőződésem szerint elegendő lett volna talán annak a kikötése, hogyha az illetékszabási hivatal utján a telekkönyvi hatóságnak ily átíratás tudomására jött is, addig mig a telekkönyvi hatóság viszont nem értesiti az illeték kiszabási s adóhivatalt arról, hogy az átírás megtörtént, az előbb eni tulajdonos felelős az adófizetés tekintetében, hogy a mi annál inkább érvényesíthető, mert hiszen annak zálogául szolgál maga a telekkönyvi tulajdon, mely végrehajtás és árverés esetén a kincstárnak mindig kellő biztosítékul szolgál az adó tekintetében. Ez nemcsak magánérdeket vont volna az ügy szolgálatába, mely magánérdek elég súlyos, hogy mindenkit arra birjon, hogy telekkönyvének átalakítását maga részéről kellőleg szorgalmazza s azon szükséges contactus, mely az administrátió szempontjából okvetlenül mindinkább elkerülhetlennek fog mutatkozni, de a mely ezen javaslat szerint máris elkerülhetlen pénzügyi igazgatás és igazságügyi igazgatás között, fentartandó azon experimentátiók kijelentése folytán ezen esetre is, miként az eredeti ministeri javaslatban ki volt téve. Meggyőződésem szerint tehát a telekkönyvi pátens és telekkönyvi rendtartás revisiója alkalmával mulhatlanul szükséges lesz gondoskodni arról, hogy az átírások, habár mindig gondoskodni kell, hogy oly formaságok mellett történhessenek,melyek az anyagi jog sérelmének lehető kikerülésére vezetnek, az eddigieknél könnyebb formaságok mellett eszközöltethessenek. Megvallom ez nem könnyű feladat, mert azoknak olyanoknak kell lenni, hogy azok helyes megállapítása és elkészítése ne csak az ügyvédnek, hanem a községi jegyzőnek képessége körében álljanak. Mert megvagyok győződve, hogy a kisbirtokosokra nézve, különösen az ügyvédi és közjegyzői kényszer a telekkönyvi átírások az ingatlan forgalmánál teljesen keresztülvihetetlen; de viszont mégis gondoskodnunk kell arról, hogy egy bizonyos nemét a kényszernek az illetékek, ezek evidentiában tartása iránt alkalmaz nunk kell. Erre pedig — nem tehetek róla — de én más közeget administratiónk mai állapotában nem tudok találni, mint a teendőkkel ugy is igen elhalmozott, de a helyzet szükségességénél fogva még tovább is megterhelendő községi jegyzőt, a kinek egyébiránt ugy is kötelességébe tartozik az adó és illeték miatt, ugy a tudomására jutott és okvetlenül tudomására jutó birtokváltozásokat bejelenteni és ezek teendőjét meg kell pótolni azzal, hogy ezen jelentést a telekkönyvi hatóságoknál eszközöljék, hogy ezen bejelentés folytán, ha az átirás be nem következik, valamely hivatalnál igen egyszerű eljárás alapján annak nyilvántartása eszközöltessék és az átirás végleg megtörténhessék. Tudom, hogy ez keresztülvihetetlen anélkül, hogy némi tekintetben legalább a magánforgalom meg ne nehezíttessék s hogy némi tekintetben azok, a kik érzéketleneknek mutatkoznak a közhitel és közforgalom igényei és alakszerűségei iránt, egyrészt pressióval, de másrészt, hogy ugy mondjam, gyámkodás alá ne vettessenek. De bármenynyire szükségesnek tartom kerülni épen a gyámkodást azokra, a kik jogilag teljesen önjoguak és a kik magánérdekeik szempontjából járhatnak el, azt mégis kikerülhetőnek egyáltalában nem tartom. És ha ma nem vagyok azon helyzetben és azt hi szem, senki sem lehet azon helyzetben, hogy a háznak ezekre vonatkozólag javaslatot eló'terjeszszen, ez egy oly technicai eljárás, mely hosszas előkészítést igényel és azt hiszem, hogy elég azokra csak ráutalnom, mint olyan teendőkre, melyek aministerinm részéről initiálandók és a melyekkel a törvényhozásnak egy vagy más alakban okvetlenül foglalkozni kell. A másik, a mire megjegyzést kell tennem, a jelen javaslat 16—17. és 18. szakaszaiban foglalt intézkedések keretére szól. Egyáltalában nem difficultálom ezen intézkedéseket, sőt azt tartom, hogy azok a felmerült esetek és szerzett jogbiztonság nagy tekintetbe vételével vannak szerkesztve, sőt azt hiszem, hogy azok az eddigi codificationalis működés szerencsésebb alkotásai közé sorolhatók, mindazonáltal azt hiszem, hogy az ezen szakaszokban foglaltak nem merítik ki az esetek összességét. És hogy csak egy concret példát hozzak fel, hiszen felhozhatnék számosat, de csak egyet hozok fel, mert gondolom, nagyobb jelentőséggel bir, mert sok helyütt fordul elő. Meggyőződésem szerint ezen szakaszok nem oldanak meg bizonyos bonyodalmas eseteket, a melyekről tudomásom van és a melyekre bátor vagyok a t. házat figyelmeztetni. A commassatió után igen számos községben közlegelők hasíttattak ki, a melyek nem lettek felosztva, sőt a közlegelők nem is az egész község, hanem az úrbéres telkes-gazdák tulajdona volt. Ezek a telkek arányának megfelelőleg lettek kihasítva és mint az úrbéres-gazdák közlegelője kimutatva. Történt azután például Nógrádmegye több községében, hogy minden hatósági közbejövetel és bárminő okmány kiállítása nélkül ezen legelők a tényleges úrbéresek között felosztattak, a nélkül, hogy akár a bíróság, akár a telekkönyvi hatóság, akár politikai hatóság arról tudomással birt volna. A felosztás után annak egy része szőlővel, más része gyümölcsösökkel lett beültetve. Ezen szőlők és gyümölcsösök számtalan adás-vevés és csere tárgyát képezték. Már most, midőn azon feladat hárul a hatóságra, hogy ezek a tényleges birtokosra ráírassanak, itt eredeti jogos