Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-251

284 261. országos ülés május 31. 1S86. jak a képviselő ur interpellatiójára (Halljuk! Halljuk!) és pedig válaszolni szándékozom azzal, a mit egy alkalommal évekkel ezelőtt ugyanezen tárgyban e házban elmondottam, mert a mit akkor mondtam, azt tartom helyesnek ma is; az irányozza eljárásomat ma is. Történt pedig ez 1882-ben, gondolom január 26-án, midőn egy költségvetési vita alkalmából hivatkozva a pénzügyi bizottságban történtekre, Helfy Ignácz képviselő ur, ezen dolgot szóba hozta. Az, a mit akkor mondtam és a mit szórói-szóra ma, is néze­temnek vallok, a következő. (Halljuk!) Szó volt akkor — ezt megérthetés végett előre kell bo­csájtanom — egyáltalában az 1848/4 9. évek ese­ményeiről s midőn arra nézve nyilatkoztam, igy folytattam : „Az események megtörténtek, a háború lezajlott — el lehec mondani nyugodtan ezen hely­ről is — mindkét félnek kárára, veszteségére; megtörtént 1867 ben a kiegyezés; senkinek sem jutott eszébe feltételül tenni, hogy azon emlékek, melyek a másik rész embereit illetik, megsemmi sittessenek, eltávolíttassanak, másfelől mi a ma­gunk részéről teljes jogosultsággal követeltük, de nem is volt szükség követeim, mert nem gátolt benne senki, hogy azoknak, a kik a nemzet részén harczoltak, csatamezőkön, városokban, emlékszob­rokat állíthassunk. Én tehát azt mondtam a pénz­ügyi bizottságban — erre hivatkoztam akkori beszédemben — és azt mondom ma is, hogy mi­dőn egy ily keserves háború — mert lehet valami dicsőséges, de azért lehet keserves is — s hogy az volt, azt nagyon jól tapasztaltuk — azt mondot­tam és mondom, hogy midőn ily keserves háború egyszer lezajlott, midőn a béke helyreállt, ha az a béke valóban alapos, helyes, tartós és jó akar lenni, mindkét félnek kötelessége elfeledkezni azokról, a mik akkor egymás ellenében történtek és mindkét félnek kötelessége megvárni a másik­tól, hogy engedje az azon időbeli emlékeket meg­őrizni. S midőn látjuk, igen helyesen, nem kis számmal azokat, a kik 48—49-ben az itteni tá­borban küzdöttek, a honvédségnél, látjuk a had­seregnél; midőn emeltünk szobrokat honvédeink emlékére: hogy akkor ne akarná a nemzet meg­tűrni, hisz nem jutott eszébe 15 esztendeig — hozzá tehetem az óta ismét négy évig, hanem csak most akarják eszébe juttatni — hogy akkor ne tudná megtűrni azt az egy szobrot a budai vár­ban, engedelmet kérek, ez a méltányosság és az igazságérzetnek hiányára mutatna. De hát utoljára is mit jelent ott a Hentzi szobor? (Halljuk!) Jelenti-e az akkori magyar fegyvereknek gyalázatát? Nem. Mit jelent? Azt jelenti, hogy beállván egy veszélyes momentum a nemzet életében, a mikor a nemzet és uralkodója harczban állottak egymással, bár a budai vár oly egyén által védetett, ki ezt a védelmet egész halá­láig teljesítette s a kit ezért emlékszoborra tartot­tak érdemesnek, a szabadságért küzdő nemzet mindennek daczára bevette a várat. Ugyan szeret­ném tudni, hol van itt az a nemzeti meggyalázta­tás? Mellesleg megjegyzem még, hogy a ki ide­gen országokban is volt, a különböző korszakok­nak, az ellenséges járatoknak emlékeit civilisált országokban meg szokta lelni, ha később más idők következtek is, mert nem civilisált népek természete azokat elpusztítani." (Élénk helyeslés jobbfélöl.) „Mit jelent — ha már jelképet akar a t. kép­viselő ur — az a szobor a budai várban és szem­ben a honvédelmi minister palotájával? — mert akkor az említtetett — „Azt jelenti, hogy lehet­nek egy ily végzetes háborúban, hol nemzet és fejedelem egymással szemben állanak hősök mind a két oldalon, lehet dicsőség itt, de egyik félnek sem lesz haszna belőle, hanem lesz kára, óva­kodni kell tehát az ily szerepek előidézésétől. Ezt jelenti az a szobor és én nem értem, hogy miért akarnak önök belőle erővel nemzeti meg­gyaláztatást csinálni." (Élénk helyeslés jobb felől.) Ez volt nézetem, t. ház, akkor, ez nézetem ma és épen azért, mert ez a nézetem, azon irányban, melyet a képviselő jelezett, semmi intéz­kedést kilátásba nem helyezhetek. (Helyeslés jobbfelöl.) Hozzá tehetem még csak azt, a ma hallottak után, hogy a kik azt akarják — a mit pedig ma­guk a múlt napokban interpelláló túloldali kép­viselő urak is mint olyat jeleztek, a mit óhajta­nak — hogy a jó egyetértés fennálljon, hogy a nemzet és hadsereg közt jó viszony létezzék, mindazoknak kezet kell fogni abban, hogy visz­szautasittassék minden olyan törekvés, a mely ennek megzavarására a hadsereg egyesei részéről történik, de nem szabad ezen részről sem hasonló eljárás által a multak sebeit felszakítani. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Kérem a t. házat méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Csanády Sándor: T. ház! Engem egy­általában nem lepett meg Tisza Kálmán minister­elnök urnak válasza; nem lepett meg azért, mert a ki képes a határozat magaslatáról a közösügyek fer­tőjébe süllyedni, az minden tettre képes s talán még képes lesz megkoszorúzni Hentzi szobrát azért is, hogy majdan a jövő nemzedék Hentzi mellé állítson neki emlékoszlopot. Meg kívánom jegyezni a ministerelnök ur nyilatkozatára, hogy igenis respectálni kell a mul­tak emlékeit, de csakis az oly emlékeket, amelye­ket a nemzet maga emelt. Azt pedig határozottan tagadom, mintha a Hentzi szobrot a nemzet emelte volna. (Derültség.) Ezen szobor emelése, t. ház, törvénytelen kormánynak a müve, (Ügy van! a szélső báloldalon) a mely törvénytelen kormány megsemmisítésére

Next

/
Thumbnails
Contents