Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-251

284 261. országos ülés május 31. 1S86. jak a képviselő ur interpellatiójára (Halljuk! Halljuk!) és pedig válaszolni szándékozom azzal, a mit egy alkalommal évekkel ezelőtt ugyanezen tárgyban e házban elmondottam, mert a mit akkor mondtam, azt tartom helyesnek ma is; az irányozza eljárásomat ma is. Történt pedig ez 1882-ben, gondolom január 26-án, midőn egy költségvetési vita alkalmából hivatkozva a pénzügyi bizottságban történtekre, Helfy Ignácz képviselő ur, ezen dolgot szóba hozta. Az, a mit akkor mondtam és a mit szórói-szóra ma, is nézetemnek vallok, a következő. (Halljuk!) Szó volt akkor — ezt megérthetés végett előre kell bocsájtanom — egyáltalában az 1848/4 9. évek eseményeiről s midőn arra nézve nyilatkoztam, igy folytattam : „Az események megtörténtek, a háború lezajlott — el lehec mondani nyugodtan ezen helyről is — mindkét félnek kárára, veszteségére; megtörtént 1867 ben a kiegyezés; senkinek sem jutott eszébe feltételül tenni, hogy azon emlékek, melyek a másik rész embereit illetik, megsemmi sittessenek, eltávolíttassanak, másfelől mi a magunk részéről teljes jogosultsággal követeltük, de nem is volt szükség követeim, mert nem gátolt benne senki, hogy azoknak, a kik a nemzet részén harczoltak, csatamezőkön, városokban, emlékszobrokat állíthassunk. Én tehát azt mondtam a pénzügyi bizottságban — erre hivatkoztam akkori beszédemben — és azt mondom ma is, hogy midőn egy ily keserves háború — mert lehet valami dicsőséges, de azért lehet keserves is — s hogy az volt, azt nagyon jól tapasztaltuk — azt mondottam és mondom, hogy midőn ily keserves háború egyszer lezajlott, midőn a béke helyreállt, ha az a béke valóban alapos, helyes, tartós és jó akar lenni, mindkét félnek kötelessége elfeledkezni azokról, a mik akkor egymás ellenében történtek és mindkét félnek kötelessége megvárni a másiktól, hogy engedje az azon időbeli emlékeket megőrizni. S midőn látjuk, igen helyesen, nem kis számmal azokat, a kik 48—49-ben az itteni táborban küzdöttek, a honvédségnél, látjuk a hadseregnél; midőn emeltünk szobrokat honvédeink emlékére: hogy akkor ne akarná a nemzet megtűrni, hisz nem jutott eszébe 15 esztendeig — hozzá tehetem az óta ismét négy évig, hanem csak most akarják eszébe juttatni — hogy akkor ne tudná megtűrni azt az egy szobrot a budai várban, engedelmet kérek, ez a méltányosság és az igazságérzetnek hiányára mutatna. De hát utoljára is mit jelent ott a Hentzi szobor? (Halljuk!) Jelenti-e az akkori magyar fegyvereknek gyalázatát? Nem. Mit jelent? Azt jelenti, hogy beállván egy veszélyes momentum a nemzet életében, a mikor a nemzet és uralkodója harczban állottak egymással, bár a budai vár oly egyén által védetett, ki ezt a védelmet egész haláláig teljesítette s a kit ezért emlékszoborra tartottak érdemesnek, a szabadságért küzdő nemzet mindennek daczára bevette a várat. Ugyan szeretném tudni, hol van itt az a nemzeti meggyaláztatás? Mellesleg megjegyzem még, hogy a ki idegen országokban is volt, a különböző korszakoknak, az ellenséges járatoknak emlékeit civilisált országokban meg szokta lelni, ha később más idők következtek is, mert nem civilisált népek természete azokat elpusztítani." (Élénk helyeslés jobbfélöl.) „Mit jelent — ha már jelképet akar a t. képviselő ur — az a szobor a budai várban és szemben a honvédelmi minister palotájával? — mert akkor az említtetett — „Azt jelenti, hogy lehetnek egy ily végzetes háborúban, hol nemzet és fejedelem egymással szemben állanak hősök mind a két oldalon, lehet dicsőség itt, de egyik félnek sem lesz haszna belőle, hanem lesz kára, óvakodni kell tehát az ily szerepek előidézésétől. Ezt jelenti az a szobor és én nem értem, hogy miért akarnak önök belőle erővel nemzeti meggyaláztatást csinálni." (Élénk helyeslés jobb felől.) Ez volt nézetem, t. ház, akkor, ez nézetem ma és épen azért, mert ez a nézetem, azon irányban, melyet a képviselő jelezett, semmi intézkedést kilátásba nem helyezhetek. (Helyeslés jobbfelöl.) Hozzá tehetem még csak azt, a ma hallottak után, hogy a kik azt akarják — a mit pedig maguk a múlt napokban interpelláló túloldali képviselő urak is mint olyat jeleztek, a mit óhajtanak — hogy a jó egyetértés fennálljon, hogy a nemzet és hadsereg közt jó viszony létezzék, mindazoknak kezet kell fogni abban, hogy viszszautasittassék minden olyan törekvés, a mely ennek megzavarására a hadsereg egyesei részéről történik, de nem szabad ezen részről sem hasonló eljárás által a multak sebeit felszakítani. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Kérem a t. házat méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Csanády Sándor: T. ház! Engem egyáltalában nem lepett meg Tisza Kálmán ministerelnök urnak válasza; nem lepett meg azért, mert a ki képes a határozat magaslatáról a közösügyek fertőjébe süllyedni, az minden tettre képes s talán még képes lesz megkoszorúzni Hentzi szobrát azért is, hogy majdan a jövő nemzedék Hentzi mellé állítson neki emlékoszlopot. Meg kívánom jegyezni a ministerelnök ur nyilatkozatára, hogy igenis respectálni kell a multak emlékeit, de csakis az oly emlékeket, amelyeket a nemzet maga emelt. Azt pedig határozottan tagadom, mintha a Hentzi szobrot a nemzet emelte volna. (Derültség.) Ezen szobor emelése, t. ház, törvénytelen kormánynak a müve, (Ügy van! a szélső báloldalon) a mely törvénytelen kormány megsemmisítésére