Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.

Ülésnapok - 1884-243

140 ^43. országos ül egességre és ma már oda jutott, hogy a jelenlegi vita folyamában, hol neki jól eshetne ha a pártja védelmére kelne és ne hagyná, hogy a vita harmadnapján csak erősen támadó és kétségbeesetten önvédekező beszédek váltakoznak — pártja magát csak mint semleges nézőség és hallgatóság viselje. (Zaj: Halljuk!) Minek tekinthetjük ma már e törvényjavaslatot egyébnek, mint annak, hogy a kormány, mely jól tudja azt, hogy ezen ház többségének nincs elég lelki ereje az utólagos jóváhagyást megtagadni, ily óriási összegek kiadására az előleges beleegyezést kérni feleslegesnek tartja, mert bármit mondjanak a hibás ellenőrzésről, meg vagyok győződve, hogy e túlköltekezésekről első percztől fogva volt tudomásuk, sőt tán olykorolykor egyenesen a túlköltekezés reservatio mentalisával késziték az előirányzatokat. Ezen állapot gyöngéd neheztelése mintha ki hallatszana, bár nagyon is halkan, a pénzügyi bizottság jelentéséből, miután még az is kellemetlen benyomás és áílamhitel megzavarásról kezd beszélni. De igaz, hogy mindjárt büszkén fölemlíti mindazon jó szándékaikat, melyeket a ministertanács határozatilag táplál és azon ígéreteket, melyek őt kötelezik a tekintetben, hogy: a költségvetés és annak betartása — az utalványozás és ellenőrzés — a költségvetési nyilvántartás és hogy végre új kiadások és befektetések iránt a kormány megtette azt, hogy ily mértékű túlkiadások és póthitelek elé nem fognak fordulni. Ugyan már az utolsó igéret is ellenmondásba jut, a költségvetés első pontjában megígért betartására, de még jobban a miniszterelnök ur tegnapelőtti fejtegetései, midőn a túlkiadások szükségességét hangoztatva a betegápolási és a tébolydai kiadásokkal indokolta a túlkiadások szükségességét az operaháznál. Tudta igen jól a ministerelnök ur, hogy mindenki belátja, mikép az uralkodó szegénység növeli a betegek, a nyomor, a tébolyodottak számát és senki sem lesz oly embertelen azok ápolása ellen felszólalni, (ügy van! a bal- és a szélső haloldal egyes padjain.) De tán nagyon ki fogyhatott, még a ministerelnök eddig kifogyhatlan védelmi eszközeinek szertára is, hogy szükségesnek látta szegény nyomorultakat ide a ház fóruma elé idézni és védelmeztetni a vasutakra és ménesekre tett tiilkiadásokat. Tehát nem csak az ellenzéket, de, még a betegeket és őrülteket is felelőssé teszi a túlkiadásokért, még azok is nyomást gyakoroltak volna a kormányra. De térjünk vissza az igéret elsejéhez s a költségvetési irányzat és betartásához. 11 éves deficites és póthiteles gazdálkodás után most jut a kormány ahhoz, a mivel kezdenie május 17. 1886. kellett volna. Ily lassú gondolkozású kormányt rohamosan hanyatló pénzügyi helyzetünk nem képes már sokáig elbírni és azt hiszem, mivel az igéret is más és annak a megtartása is más, valamint jó szándékokkal kövezik még a pokol bejárását is, a tapasztaltak után egyetlen biztosítékot a jelenlegi kormány az iránt, hogy tetemes túlkiadásokat nem fog tenni, csak ugy nyújthat, ha tagjai, melynek egyike őszintén bevallotta szombaton, hogy keze viszket, ha csak rövid időre felhasználatlan hitellel rendelkezik, viszavonulnának a hálásabb magánéletbe, hol azt kívánom nekik, hogy szebb emléket hagyjanak maguk után, mint egy milliárdnyi általuk csinált államadósságot. T. ház! Ha valamely katonai nevelésben részesült közös hadügyminister a delegatiók által megszavazott előirányzatot nem tekinti mérvadónak és azt túllépi, azt nem csodálom — az egész alkotmányosság katonai nézetek szerint — egy malum necessarium — mely nélkül hitel már nem szerezhető mai napság. Ily nézettel szemben az alkotmányosság garantiáit határozottan a tőzsdékben találja. Furcsa lélekemelő garantia. De, hogy oly kormányférfiak, kik az alkotmányt felhasználták lépcsőzetül, melyen feljutottak azon magas polczra, melyet azon bársony székek jeleznek, hogy lehetnek ily nézettel a törvényhozási budgetszavazási jog iránt, hogy annak alkotmányos kényszerét sehogy sem akarják eltűrni, hogy azon férfiak mikép tekinthettek oly mélyen a Lethével telt serleg fenekére, hogy arról, a minek felelős hivatalukat és állásukat köszönhetik, teljesen meg tudnak feledkezni, az ha nem is csodálatos, mert megtanítottak semmin sem csodálkozni, de határozottan nevezetes. Ugyan kérdem, mit vesztegette a t. ház 11 éven át drága idejét a budgettárgyalásokkal, ha csak most jutott a pénzügyi bizottság által a többség azon tanulságra, hogy az előirányzat arra is felhasználható, hogy tartissék, (Derültség a szélső balon) csak most midőn már az egyes ministerek mintegy dicsőségüket találták abban azt túllépni, a hol csak szerét tehették és ha itt határt ismertek azt ismét csak a tőzsdékben találták fel, melyek többet nem kölcsönöznének és itt ismét ott állunk, hogy a mire az országyülés nem képes, ennek a végtelen költekezésnek határt szabni, arra az európai tőzsdék gyülevész népessége képes, mert ezektől tart a kormány, hogy a gazdálkodást utoljára is megsokalják. De a mi igy a végleteknél biztosíték, az ezen végleteken belől az állam pénzügyi veszte. Mert ha egyrészt az állani egy bizonyos összegnél többet költ, az állampapír utolsó vevőinek, az úgynevezett szilárd kezeknek bizalmuk megszűnik és azután nem veszik az állampapírokat a közvetítő consortiumok, másrészt, ha az állam jól gazdálkodna és állampapírokat ki nem bocsájtana, épen