Képviselőházi napló, 1884. XII. kötet • 1886. május 8–junius 26.
Ülésnapok - 1884-241
110 241. országos ülés május 14. 1886. hanem építkezésre adott előlegek visszafizetésére is szolgál, mert — engedelmet kérek — az 1884-iki zárszámadások IV. füzete szerint a közmunka- és közlekedésügyi ministernek lettek előlegek nyújtva építkezési czélokra. Hogy nem tévedtek-e azután abban, hogy az építkezésre igénybe vett összeg törvényhozásilag is megszavazott és zárszámadásil.ig elszámolt beruházás, azt nem tudom, de nem az én hibám, mert itt feltárva, kimutatva nincsen. Ezenfelül a tiszavidéki vasúttól is átvétetett két rendbeli alap. Nem tudom, forgalmi természetűek-e ezek is és benne foglalvák-e? A régibb időben a 30 milliós vasúti kölcsönből is adatott egy nagyobb összeg forgalmi tőkének. A 18 millióból tehát a t. pénzügyminister ur eassa-készletekből adott oly előlegeket is reconstruált, melyeket forgalmi természetűnek mondani nem lehet. Szabad legyen még azt a körülményt felemlítenem, hogy a t. pénzügyminister ur nekünk 1882-ben eonstatálta azt, hogy a pénztári jegyek abban az időben leapadtak 15 milllióra. Ma hogy állanak, nem tudom, a 20 milliót valósággal meghaladják. Ha tehát cassa-készletekről van szó, constatálni kellene, hogy fizon többlet, mely azóta ki lett bocsátva, a cassa-készletekre mily befolyással vannak. Ez mindenesetre a cassa-készletek sorsára vonatkozólag nem jelentőségnélküli kérdés. (Ugy van! a halóidalon.) Szabad legyen t. képviselőház itt felemlítenem azon körülményt is, hogy midőn a bajok egy jó részének eredete 1880. és 1881-ből származtatik le, tehát akkor a helyzet igen rossz volt, akkor történt, mint mindnyájan emlékszünk, az, hogy a t. kormány a korona tekintélye alá helyezte (Halljuk! Halljuk!) a megnyitó trónbeszédben foglalt azt a nevezetes pas sust, hogy az államháztartásban a rend helyre van állítva. T. képviselőház, Magyarországban, daczára a politikai erkölcsök nagymérvű meglazulásának, még eddig nem kétkedett senki abban, hiszem és remélem, ezentúl sem fog kételkedni, hogy a mi a korona tekintélye alatt nem a politikai helyzetre, de a tényekre vonatkozólag mondatik, azt ugy kell fogadnia, mint az mondatott. T. képviselőház! Midőn a kormány a trónbeszédben 1881-ben az országgyűlés megnyitása alkalmával azt mondatja a koronával.hogy az államháztartásban a rend helyre van állítva és ma a bajok forrását ép ez esztendőre vezeti vissza, vájjon mily eljárás ez? és megengedhető, komoly államférfihoz illő tett-e ez"? (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon) De t. képviselőház, én a helyzet további vizsgálatával foglalkozni nem akarok. (Halljuk! Halljuk ! Egy hang: Helyes !) Megengedem, hogy ez a t. képviselő urnak nem tetszik, de nekünk vannak hazafias kötelmeink, a melyeket, tekintet nélkül az emberek gusztusára, teljesíteni kell. Az általános helyzetre vonatkozólag legyen szabad nekem constatálni, hogy vájjon nem volt-e igaza az ellenzéknek akkor, a midőn a múlt esztendőben és az azt megelőző esztendőben, azt mondta, hogy a nagymérvű adóemelések, melyek 10 éven keresztül az ország vállaira rakattak, füstbe mentek, (Ügy van! bal- és szélső baloldalon) vájjon, t. képviselőház, a kormány jövőre időközi hitelelőterjesztésekkel élni nem akar, lesz-e egyetlenegy őszinte és a helyzetnek megfelelő költségvetése 40 millió deficit nélkül ? (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha a t. pénzügyminister ur őszinte költségvetéseket fog előterjeszteni, látni fogja a különbséget és azt, hogy milyen a helyzet most és milyen volt akkor, mikor elődje neki a tárczát átadta. Constatálom a t. ház és az országnak szine előtt, hogy az államháztartás vezetése oda jutott, hogy két éven keresztül, jelesen az idén és a múlt évben 100 milliót meghaladó adósságot kellett kibocsátani, a nélkül, hogy nagyobb mérvű beruházásokról lenne szó. (Ugyvan! a bal-és a szélső baloldalon.) Constatálni kell még egyet — ez ismét csak egy jóslat, de megválik, kinek fog a jövő igazat adni — hogy tudniillik ezen gazdálkodásnak nincs és nem is lehet vége, mert a pénzügyi helyzet sokkal rosszabb, mint gondolni lehet, még pedig azért, mivel az évenként kibocsátandó járadékok kamatai progressive fogják az államháztartás költségeit az ordinariumban emelni és ennélfogva nagy rendszabályok nélkül a vége csak katasztrófa lehet. (Ugy van! a baloldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Adóemeléssel is az lesz !) És constatálom t. ház, utoljára azt, hogy ezen helyzettel szemben a kibontakozásról nem tudunk, nem hallunk semmit a t. kormány részéről, mint legfeljebb azon jámbor ígéretet, hogy „jövőre igyekezni fogunk a pénzügyi administratióban rendesebben eljárni". (Derültség balfélől.) Ha ilyenkor, t. ház, az ember a pénzügyi bízottság jelentését olvassa: akkor valóban nem tudja, hogy elkomorodjék-e vagy kaczagjon. A t. ministerelnök ur a múlt napok valamelyikén szemére hányta egyik t. barátomnak, nem tudom ki volt, de megtörtént —- hogy nem szereti azt a politikust, ki az ország contójára experimentálni akar.