Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-220

220. országos ülés április 6.1886. 79 képviselő ur ülhessen, a ki, midőn azt kell mérlegelni, hogy az egyéni jog és az államhatalom egymással összhangzásba hozassanak, az egyéni jogból azt az áldozatot, a melyre az államhatalomnak szüksége van, mindig készségesen megnem hozza. A felett én vitatkozásba nem bocsátkozom, mert azt az elvet, a mely a legközelebb lezajlott viták alatt hangoztatva volt, én megérteni képes ma sem vagyok. Én az államhatalomnak olyszerű raktározását, a minő itt előadatott, a mit azonban semminemű kormány és közegkézbe nem vehet, felfogni képes nem vagyok. Én az államhatalmat parlamentaris államban csak olykép tudom megérteni, hogy azt csak a felelősség súlya és terhe alatt lehet gyakorolni. És azt láttam s a történelem is azt tanúsítja, hogy parlamentaris, alkotmányos államokban sokkal nagyobb bátorsággal, sokkal nagyobb erővel és súlylyal birtak a kormányok, mint a minő erővel, súlylyal birtak absolut hatalmak absolut közegei. Ennélfogva én azt, hogy a magyar központi felelős kormány hatalma, az ő teljes felelőssége mellett az államélet minden ágazatában, elkezdve az ország fővárosától, a legutolsó községig beférkőzhessek és egész súlyát mindenütt egyformán éreztethesse ott, hol azt az állam érdeke kivánja, nemzeti, állami és országos érdeknek tartom és mint ilyet minden törvényben megóvni óhajtom. (Helyeslés jobbfélöl.) Azt sem tartom, hogy a törvényeknek bizonyos megállapított elvek szerint kell hozatni s a szerint kell osztälyoztatni, hogy ez szabadelvű, ez megreactionnrius, ez conservativ, ez meg theorethieus. Én azt tartom, hogy a törvények hozatalánál azon feltételekkel kell okvetlenül számolni, mely feltételek mellett az állam érdeke, a faj és nemzeti érdek elérhető. Bármit mondjanak is egy eszközre; mondják azt, hogy conservativ, hogy reactionarius, hogy szabadelvű, egyformán óhajtom, hogy az állam kezébe vegye azt azon esetben, ha az czélra vezet. Thaly Kálmán: Ez jezsuita elv: A czél szentesíti az eszközt! (Mozgás jóbbfelöl.) Horváth Gyula: Ha az állam és a nemzet érdekével megfér, akkor igenis szükséges, hogy az állam azt kezébe vegye és én meg vagyok győződve, hogy ettől a t. képviselő ur sem fog visszariadni akkor, midőn tudja, hogy ez által az állam a nemzet érdekeit mozdítja elő. És ezt a tant, melyet én most ezzel kifejeztem, bizonyosan semmiféle jezsuita nem tanította. (Helyeslés.) Ép e szempontból, t. képviselőház, mert a községekre nagy súlyt fektetek, teljesen elismerem annak jogosultságát, hogy az ország különböző községei, különböző városai különbözőkép mérlegelendők. Azok a jogok és eszközök, melyek egyik vagy másik községben, például kisközségben czélra vezetnek, nézetem szerint — s a gyakorlati élet is igy mutatja — igen sokszor nem czélravezetők városokban. Ugyanazok az eszközök és módok, melyek teljesen megfelelnek egy kisközség prosperálásának, culturalis haladásának, nem alkalmasak arra, hogy a fővárosi életnek lendületet adjanak. Bizonyos tekintetben igaz, hogy ez a törvényjavaslat maga is számolni igyekszik ezekkel a különböző állapotokkal; de az én nézetem és felfogásom szerint nem megy el odáig, a meddig ugy azon községek és városok, valamint az állam érdekében is el kellene mennie. Hogy egy példával Mustráljam, azt mindenki tudja, hogy a főváros rendezéséről szóló törvény szerint a főváros ügyeire befolyással azok az állampolgárok bírnak, kik képviselőválasztásra jogosultak. A gyakorlati élet még ezen felül azt hozta he. illetőleg az a szokás, hogy az, a ki ezen jogosultságát gyakorolni akarja, személyesen tartozik jelentkezni és én láttam, hogy a fővárosban a városi ügyekre befolyt választók száma épen ezen intézkedésnél fogva csekélyebb, mint azoknak száma, a kik az Összeirási listák szerint képviselőválasztásra j ogosultak. De tovább megyek, t. ház. A törvény azt mondja, hogy a törvényhatósági joggal biró városokban, továbbá azon városokban, melyekben az eddigi törvény szerint — ha törvényhatósági joggal ne íi is birtak — a képviselő-testület választására csak azok jogosultak, a kik az országgyűlési képviselőválasztásra jogosultak. De e törvénynek egy másik dispositiója szerint, a rendezett tanácsú városokban e tekintetben egyáltalában semmi korlátot nem ismernek. Első tekintetre ez igaz, ugy látszik, hogy ez bizonyos fokig jogfosztás, ugyanazok lévén a képviselő-választásra jogosultak és a városi ügyekre való befolyásra jogosultak. Az én nézetem szerint ez nem áll. Ha a t. ház kívánatosnak tartja, hogy minden városi lakos azon városnak ügyeire befolyást gyakorolhasson, akkor igen természetszerű, hogy a magasabb culturalis állapoton levő városok polgárai összeségének inkább megadható ugyan az a jog, mint azon város polgárai összeségének, a mely városok alacsonyabb culturalis fokon állanak. Én a városok természetszerű fejlődése érdekében óhajtandónak tartom azt, hogy a rendezett tanácsú városoknak, hogy e városok prosperálhassanak, ugyanazok a feltételek és módozatok legyenek megadva, mint a minő feltételek meg vannak adva a törvényhatósági joggal biró városoknak és ha valaki azt állítja, hogy a választói jognak megszorítása a fejlődést kizárja, akkor attól nem azt várom, hogy ha ebben a hitben van, hogy ezt az alapot alkalmazzuk a kisebb culturalis niveaun álló városokkal szemben, hanem hogy azt a jogot, melylyel a rendezett tanácsú városok birnak, terjeszsze ki az összes városokra. Tehát ha e városoknál és az ország fővárosánál, mely