Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-236

380 236. esKcágoilléB májas 7. 1S88. feletti erővel dolgozik, hogy a legénység kiképeztessék, de a t. honvédelmi minister ur nagyon jól tudja, hogy vannak honvédzászlóaljak, melyek éveken át újonczot nem kapnak és úgyszólván üres formalitássá törpülnek. Ennek oka az, hogy a közös hadseregbeli assent-commissiók ugy válogatnak a sorolás alá kerülő emberanyagban, hogy a honvédség számára semmi körülmények között ujoncz ne maradjon. (Ugy tan! a szélső baloldalon.) Pedig ha felteszszük azt, hogy a népfelkelésnél alkalmazhatjuk a szervezetileg kevésbé gyenge legénységet, akkor el kell ismerni, hogy ugyanezen legénységet alkalmazhatjuk a honvédségnél. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Erre nézve bátor vagyok egy példát felhozni, a melyről személyesen tudomásom van és ez a kaposvári 69. és 70. honvédzászlóalj sorozási eredménye. E két zászlóalj oly vidéken soroz, a melynek lakossága még testileg megőrizte a magyar faj hagyományos katonai testalkatát. Volt is honvéd-új oncz mindig, csak nem azon számban, mint várni lehetett. Történt azonban, hogy egyszer egy derék magyar érzelmű közös hadseregbeli őrnagy volt a sorozó bizottságban és két hasonló érzelmű honvéd-zászlóaljparancsnok. S a két honvéd-zászlóalj az évben, mikor más 40—100 újonczot kapott, kapott az egyik 560-on, a másik 650-en felül újonczot. Tény tehát, hogy ha nem válogatnak a legénységben s ha a kevésbbé alkalmas, vagy testileg gyengébb legénységet besorozzák, ez által oly létszámot érhetünk el, hogy szükségtelenné válik védelmi rendszerünk ily túl hajtása, melyet a törvényjavaslat czéloz. És nemcsak abban áll a felhozott példa igazsága, hogy egy alkalommal ily nagy számmal kapott a két zászlóalj újonczot, hanem első sorban abban, hogy e nagy újonczlétszám a honvédségnél a rövid szolgálati, illetőleg kiképzési idő alatt teljesen kiképeztetett és nemcsak nem kellett a felét kiselejtezni és haza bocsátani közülök, hanem alig 15—20 at kellett az 500 közül haza bocsátani, a többi ma is teljesíti kötelességét. Következőleg, ha ez alapon eszközölnek a sorozásokat, igen sok helyütt nem volna szükség a 4. korosztály behívására és elérnők azon czélt, hogy a honvédségnél alkalmas újonezok lennének s hogy a kellő számú póttartalékot felemelhetnok 80,000-ről 300,000-re s egyúttal tekintélyes honvéd hadsereget szervezhetnénk. Sajnálattal kell tapasztalni, hogy a magyar kormány, a mely oly nagy küzdés árán szerezte magának azt, hogy az ország sorsát intézhesse, az a magyar felelős ministerium, a mely a 40-es évek nagy küzdelmei, az elnyomatás szomorú korszaka után megalakulhatott, hogy Magyarország függetlenségét, nagyságát munkálja, mindent tett, csak a magyar nemzeti haderőért, a honvédségért nem tett és nem iesz semmit. A kiegyezéskor azt mondták : „Megvan a biztos alap hazánk tovább fejlesztésére", de ép ugy nem fejlesztettük a honvédséget, mint a hogy elhanyagoljuk államgazdaságunkat. Szegényebbek vagyunk, mint voltunk. Nem fejlesztettük honvédségünket, elannyira, hogy ez ma ép oly kevéssé képes megfelelni a reá várakozó nagy feladatoknak, mint szervezésének első napjaiban. Nem azért, mintha nem volna meg benne a kellő erő és lelkesedés, mintha nem volna meg nála a katonai kiképeztetés, hiszen az uralkodónak magas elismerése minden alkalommal nyilatkozott a honvédség kitűnősége mellett, hanem azért nem képes megfelelni a reá várakozó nagy feladatoknak, mert nem bocsátjuk rendelkezésére azon eszközöket, a melyek fejlesztésére okvetlenül megkívántatnak. Nekünk óriási hadügyi költségvetésünk van. A közös hadügyminister minduntalan újabb és újabb kívánalmakkal lép elő, de nemzeti hadseregünkért, a honvédségért soha sem teszünk semmit. Emlékezni fogat, minister ur arra, midőn dicső emlékezetű előde, gróf Ráday Gedeon a honvédtisztikarban mutatkozó hiány pótlása végett törvényjavaslattal lépett a ház elé és a ház lelkesedve szavazta meg e törvényjavaslatot, lelkesedve adta meg az eszközöket a honvédség fejlesztésére, mert tudta, hogyha minden ízében magyar, derék intézménynek adja, adja magának a hazának. Van utasítás reá, hogy a honvéd lovasságnál új ezredek állíttassanak fel; van utasítás reá, hogy a gyakorlatban elégtelennek bizonyult zászlóaljrendszer helyett a féldandár, illetőleg ezredrendszer alkalmaztassák, de a ki megvalósítani késik a reformot : az maga a honvédelmi minister. Nekünk nehéz körülményeink közt a haza polgárainak kellő katonai kiképzésére kellene gondot fordítanunk és ezt már az iskolákban kellene kezdenünk, mint ez Francziaországban van az iskolai zászlóaljakkal, hogy midőn az ifjak testi erejük fejlettségénél fogva már elérték a megkívántató kort, kész katonák legyenek. És ez nem is kerül nagy költségekbe, nem jár az ország anyagi megerőltetésével; mert hiszen a szolgálati év leszállításával oly összegeket takaríthatunk meg, hogy nem csak kellő póttartalékot tarthatunk, de honvédségünkben egy nemzeti hadsereget szervezhetünk. Poroszország nem vett részt a krimi hadjáratban, pedig akkor, egy vele szemben tagadhatatlanul legnagyobb ellenség, az orosz megtöréséről volt szó, semleges maradt és ezzel elérte először azt, hogy erőit megtakarította, elérte másodszor azt, hogy az orosz kikötőket körülzáró angol hajóhad nyomása folytán az összes transitó kereskedés határain ment keresztül s ezért anyagi hasznot is húzott a semlegességből. Győzött is 1866- és 1870-ben. Mi ezt nem teszszük. Mi hadakozunk, kalandozunk, oecupálunk, annectálunk,