Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-236
236. oruAgM ülét május 7. 1*86. fass évre szabták meg a védkötelezettség tartamát, ez nem azt bizonyítja, hogy most már nekünk is ugy kell tennünk, csak azt bizonyítja, hogy annak az államnak szüksége volt erre. Egy most fejlődő, most alakuló államnak, a mely mindig létérdekével vesződik, természetes, hogy ily áldozatra szüksége van. Olaszországot is előhozza a t. minister xir indokolásában. (Halljuk! Hall/juk!) Az 19 évre szabta meg a védkötelezettség tartamát. Nagyon világos és érthető ez, mert ez azt bizonyítja, hogy ott jól gondolkoztak. Olaszország egysége csak most lett kivíva, a melyet minden olasz féltékenyen őriz, természetesen meg kell érte hozni minden áldozatot. Francziaország 20 évre szabta meg a védkötelezettség tartamát. Természetes, mert Francziaország egy — bár eltitkolt — revanchepolitika előtt áll, a melyet érvényesíteni akar. Németország pláne nem hozható föl indokolásul. Mert hogy az 25 évre szabta meg a védkötelezettség tartamát, reánk csak előnyös. Mert ha az van mondva, hogy vele mi kölcsönös barátságban vagyunk, az a körülmény, hogy neki oly sok katonája és védkötelezettségének oly hosszú tartama van, reánk nézve, akik vele barátságban vagyunk, épen ellenindokolásul szolgál. De tovább menve mélyen t. ház, az is fel van itt hozva, hogy más ország, például Olaszország majdnem 3 milliónyi katonával rendelkezik, mig minekünk csak egy millió és egynéhány százezer katonánk van. Igaz •— mondaná a ntag5 ? ar közvélemény — de adott érte Olaszország olasz egységet, rendezte a világ bámulatára a valutát és nem hogy az adók szaporodtak volna, de megszüntette a malomadót. Francziaország közel 4 millió katonával rendelkezik. Igaz — mondaná a nemzeti közvélemény — de azt adta érte, hogy vérezve minden sebétől, kiállva a polgárháború minden kínját, a legnagyobb könnyűséggel kifizette nemzete dicsőségére az 5 milliárdnyi hadi sarczot. Németország — igaz — 6 millió katonával rendelkezik, de létrehozott érte egy nagy német nemzetet és nemzeti jelleget, a melyet büszkén vall magáénak minden német és teremtett egy hatalmat, a melyért futva fut ma és a melyet keresve keres minden európai állam. És a kérdésre, hogy ezért a tömérdek pénz- és véráldozatért mit adunk mi a nemzetnek, én nem vagyok képes válaszolni ? Mélyen t. képviselőház, nehogy félreértessem, legnagyobb készséggel jelentem ki, hogy nem ezen indokolás alapján és nem ezen statisztikai táblázatnak reám talán valami befolyást tevő tehetsége folytán, hanem igenis, mert belátom azt, hogy csak a békének nyugalmas perczeit kell felhasználnunk arra, hogy véderőnket oly karba helyezzük, hogy minden támadó veszélylyel szembeállhassunk; mert belátom és érzem, hogy egy nagyobb véderővel rendelkező államnak barátságát, szomszédi viszonyát jobban meg tudja becsülni minden más állam, igenis készséggel járulnék a több garantiákkal ellátott népfölkelési törvényjavaslathoz. De ezen törvényjavaslat 3—4. §-a elég, hogy jelezzem azon álláspontomat, hogy nálam legalább — bármennyire óhajtottam volna is — ez eszmének keresztülvitele kedvező talajra alig talált. Hisz, t. ház, mindjárt az első szakasz, melyről különben röviden itt már említés történt s mely a népfelkelést a fegyveres erő kiegészítő részének mondja és mint ilyent a nemzetközi jog oltalma alá helyezi, ez a szakasz is egy holt betű a legkisebb éltető erő nélkül. Mikor én tanultam, t. ház, a nemzetközi jogot, az én professorom —pedig még most is az tanítja gondolom — a nemzetközi jognak azt az alapelvét fejtegette előttünk, hogy a háborúban csak a katonák viselik a háborút és harczot, de a többi nép nyugalomban, békében marad. T. ház, ezt a nagy nemzetközi alapelvet rég kinevette és meghazudtolta az élet, kineveti és meghazudtolja ez a törvényjavaslat is, mert ime a népfölkelést is igen helyesen a véderő kiegészítő részéül akarja használni. Hogy mit ér a nemzetközi jog, arra legpompásabb mondás, a mit Montecuccoli mondott: „Az a védelem, a mit magam szerzek, a háborúban többet ér, mint Hugó Grotius és valamennyi követőjének nemzetközi jogot teremtő álló szabályai. Ma ez áll, a mit Károly főherczeg 1796-ban mondott, hogy ha háborút kell viselni, arra a végszükség kényszeríísen; de ha háborúban vagyunk, fel kell használni minden erejét az országnak, fel kell használni az utolsó krajczárt, az utolsó embert. Ha pedig felhasználjuk az utolsó embert, akkor a nemzetközi jog ezen elébb idézett nagy alapelve, nem áll, hogy a népség nyugalomban, békében marad. Hogy mily nevetséges az egész nemzetközi jog senkit nem kötelező szabálya, arra példa a legközelebb lefolyt német-franczia háború. Hisz ott a franc tireur-ök, a mobil garde, a melyeket a franczia hadügymimster sóidat legitim-nek jelentett ki és a melyeknek uniformisára a kék zubbonyra veres kereszt illesztetett, ezekkel szemben a német hadügyminister kijelentette, hogy őket nem tekinti sóidat legitimnek s ha elfogják, ugy fognak vele bánni, mint az utolsó fellázadt csőcselékkel. Hisz t. ház! Ugyan itt e háború alatt történt, hogy ki lett mondva a napi parancsban Poroszország részéről,hogy akit elfognak, katonai decretummal, behivatási parancscsal kell igazolnia, hogy katona, különben ugy bánnak vele — ismétlem —
