Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-236

364 331. oruágM tt&i Májat ?• 1SSC. potának folytonos és biztos javítása által, de a melyet elérni nem lehet soha, mert mig az embernek keze és lába van és lesz, mig az állam az marad, a mi tulajdonképen, egy reális test, addig örök békéről beszélni nem lehet, inkább örök haragról. Az egész világnak egész históriája legalább arra tanított bennünket. Épen azért hiú álmoknak önző álmodója az, mélyen t. képviselőház, a ki azt hiszi, hogy a fennen magasztalt dicső XIX. században lehámlott az emberről már arégi bőr, hogy mássá formálódtak volna az emberi agynak rostjai, hogy ki volna cserélve az emberi sziv és benne az érzés másképen lüktetne mint 18 századon át. Hiszen miként a bölcsészek közt a bölcsek kövét a ehaldeusi mágusoktól egész Cagliostroig hiába keresték, ugy az örök békét is örökké kereshetik, hogy soha meg nem találják. De a mit az igen t. előttem szólott képviselő ur, tovább fűzve beszédét, az általános lefegyverkezésre mondott, engedje meg a t. képviselőház, hogy erre nézve is az én igénytelen szerény véleményemet elmondjam. Senki sincsen e házban, a ki ne kívánná az általános lefegyverkezést, vagy legalább is egyes államokban a hadi létszám kisebbedését. Senki sincsen, ki ne látná annak óriási horderejét ugy társadalmi, mint nemzetgazdasági sőt hazai politikai, erkölcsi szempontból is. De mélyen t. képviselőház, én nagyon félek, ha sikerülne is valaha az általános lefegyverkezés, hogy vájjon mai napig az ország, a haza, venné-e ennek igazi hasznát? Nem tudjuk-e t. képviselőház, hogy nincsen állam, a hol vagy nyíltan, vagy elrejtve ne lennének azon demagógok, kik miDden fennálló rend ellen izgatnak és lázítanak? Nem tudjuk-e, hogy ott lennének azok a titkos baglyok, kik várják a sötétséget, hogy zsákmányolhassanak. Ha most az általános lefegyverzés bekövetkeznék és ezek a jó madarak látnák, hogy nincs itt az országban erő, mely őket az első lépésre letiporja, nem kelnének-e ki odúikból és népfelkelést csinálnának abból a borzasztó fajtából, mely polgárvért szomjaz és ont. Sőt, hogy az általáaos lefegyverzést nem is lehetne kivinni, elég bizonyíték az„ hogy azon esetben, ha minden állam lefegyverezhetne, illetve kötelezné magát kisebb hadi létszámra, azt hiszem, hogy akkor több háború lenne, mert hisz minden állam, minthogy természetesen kevesebb költségbe kerülvén a hadviselés, könnyebben megizenné a háborút a másiknak, mely szintén kevesebb hadsereggel rendelkezik. Az első vesztett csata azonban azt idézné elő, hogy az az állam, mely elvesztette a csatát, megszegné az általános lefegyverzés kötelezettségét és megteremtené előbb-utóbb ismét a nagy hadsereget. S És ha valamely államban, ugy azt hiszem nálunk, ezen polyglott sok nemzetiségektől lakott államban kívánni ma még vagy ma már az általános lefegyverzést, vagy a hadi létszám kevesbítését, igazán alig lehetséges. Hisz sem a nemzetiségeknek, sem odakünt a külföldön, sem a hazában, sem a hármas dombból kiemelkedő kettős kereszt czímerpajzsa, sem a négy folyó, sem a Kárpátok bérczei, sem az alföldi rónaság nem imponálnak; hanem igenis imponál a nemzeti traditión és lelkesedésen felül az erő és egység, a hatalom s a hadi véderő, melynek egyetlen egy kardcsörtetésé elég, hogy ugy északon, mint délen megtudják, hogy: „ne bántsd a magyart." Ha e szempontot veszem figyelembe, bár érzem magam is, hogy a classicusnak teljesen igaza van: hogy „nulla salus bello, pacem te poscimus omnes." Nincs üdv a háborúban, téged óhajtunk béke mindannyian. De mert tudom, hogy a mai helyzetben lehetetlen a véderő fejlesztése ellen beszélni, részemről készséggel fogadom el az eszmét, hogy véderőnk fejiesztessék, de ennek igazi módj'a nem az, mely ezen törvényjavaslatban foglaltatik. Mindenekelőtt egy aggodalmat nem birok magamban elfojtani, hogy oly hosszú idő óta mióta az 1868-iki törvényhozás a népfelkelés létesítését reánk utalta mintegy nemzeti parancsot, hogy a magas kormány nem gondolkozott annak végrehajtásáról. Mert a késedelemnek csak egyszer volt még sikere a világtörténelemben, Fabius Cunctatornál. Szerencse, hogy veszély nem származott reánk belőle. Nem értem azonban azt a lázas sietséget, a melylyel e törvényjavaslat be lett hozva, azt a gyors tárgyalni akarást, a melylyel találkoztunk ugy benn e parlamentben, mint az ausztriai országgyűlésen. Ez azon aggodalomra talán méltán adhatott okot, mint a Hannibál ante portás lenne. Talán e lázas sietségnek köszönhetem és köszönheti a t. ház, hogy olyan mondhatnám silány, vagy talán szelídebb szóval élve, sovány indokolást terjesztett elő a t. minister ur és a védelmi bizottság t. előadója. Hiszen ezzel szemben az osztrák indokolás — pedig azt is megtámadták komoly, előkelő, tekintélyes férfíai az odavaló háznak — sokkal tökéletesebb, sokkal practicusabb. Hiszen ott legalább van egy,figyelemre méltó érdekes statisztikai tábla az európai államok véderejéről. Ellenben az a kis statisztikai tábla, a melyet a t. minister ur szives volt indokolására előterjeszteni, az lehet érdekes adathalmaz, de voltakép e javaslatnak igaz indokolására alig szolgál. Hiszen mélyen t. ház, például mikor az van itt mondva, hogy Szerbiában, Romániában 25 — 30