Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-217

30 217. orsíágos ftlés njárczius 31. 1886. méltóztatnának hagyni e szakaszt, hogy azután e tekintetben tüzetes intézkedés majd bővebb mogfontolás után akkor történjék, mikor az új fegyelmi törvény fog a házban tárgyaltatni. Én azonban a magam részéről ragaszkodom ahhoz, a mi, azt hiszem, leghelyesebb és egyedül felel meg az igaz alkotmányosságnak, hogy minden tisztviselő személyesen, közvetlenül legyen felelős minden törvénysértésért és ehhez mérve bátor vagyok azon indítványt tenni, méltóztassék a t. ház kimondani, hogy a 94. szakasz mellőzésével megtartatik az 1870 : XLII. törvényczikknek 81. szakasza. Ezen indítványomat bátor vagyok a t. háznak elfogadásra aj'ánlani. Ábrányi Kornél jegyző (olvassa).- „A 94. szakasz helyett tartassák meg az 1870 : XLII. törvényczikknek 81. szakasza. < Lázár Ádám: T. képviselőház! {Halljuk!) Miután a tegnap letárgyalt 86. §-nál a tisztviselők által leteendő esküre vonatkozó tárgyalás folytán bátor voltam fentartani jogomat azon esetre, ha a Justh Gyula t. képviselőtársam által beterjesztett régibb eskűminta elvetésével az újabb, ezen törvényjavaslatban tervezett esküminta fogadtatnék el, ennek folytán kötelességemnek ismerem, azok után, a miket előttem szólott t. képviselőtársam Mocsáry Lajos a szakasznál előadott, röviden indokolni hasonló véleményemet. Csudálatos, hogy ezen 94. §-nak mind beterjesztése, mind a közigazgatási bizottság által történt tárgyalása rendén ugy látszik — legalább az előttünk fekvő iratokból következtetve — hogy bár fontosságánál fogva megérdemlette volna, tüzetes és beható tárgyalás alá ezen szakasz nem vétetett. Legalább a ministeri indokolásban, mint már említve volt, csak stylaris módosításnak neveztetik; mig a közigazgatási bizottság erről a J szakaszról még egy betűvel sem emlékszik meg; holott különös tekintettel a már elfogadott főispáni intézményre és hatáskörre, méltán elvárhatta volna a képviselőház, hogy ezen valódi újítást bármi csekély indokolással kisérni fogja. Az 1870: XLII. törvényczikk 81. §-a megfelelően intézkedik. E szerint csak a törvényt tartozik minden tisztviselő megtartani s azon j esetben, ha a törvény szabályait követi, sem polgári, sem fegyelmi úton felelősségre nem vonható. És ez igen természetes, mert a törvény maga azon legfelsőbb hatalom, a melyet minden tiszt- ! viselő minden birálgatás, magyarázgatás, bármely irányban való okoskodás nélkül feltétlenül a legszigorúbban tartozik végrehajtani, ez lévén a valódi alkotmányosságnak, az állami jogbiztonságnak és társadalmi jogrendnek egyetlen legbiztosabb alapköve. j De ezzel szemben mit találunk az előttünk fekvő törvényjavaslat idézett czikkében? Itt beszúratik az a kitétel, hogy „vagy az illetékes felsőbb hatóság rendeleteinek stb. teljesítéséért felelősségre nem vonható". A gyakorlati alkalmazásban mire vezetne ez? igen könnyen felfogható, hogy előforduló esetekben, ha a tisztviselő a törvényt nem hajtja végre, ezért őt semmi baj nem érheti; mig ellenben, ha a felsőbb illetékes hatóság rendeleteit nem teljesíti, ezért egyszerűen el fog csapatni, illetőleg a törvénynek mellőzésével, a felsőbb illetékes hatóság rendeleteit teljesítvén, állásán megmarad. E részben különösen az állami jogtudományi téren számos elméleti kutatások és vitatások tétettek, a melyek még ma sem vezethettek biztos eredményre és megállapodásra. És mit mondanak az állami jogtudósok? Azt állítják általában, hogy a tisztviselő minden neki kiadott rendelet iránt feltétlen engedelmességgel tartozik viseltetni épugy, mint a kolduló szerzeteseknek, vak engedelmesség lévén a tisztviselő kötelessége. Ezen elméletet ugy látszik, nemcsak az absolut államok, hanem főleg az alkotmányosság köpenyébe burkolt absolut államok kormányai igen hajlandók elfogadni, ugy magyarázván azt, hogy a tisztviselő általában a törvénynek nem teljesítéseért felelősségre nem vonható és a felsőbb hatósági rendeletek teljesítése alkalmával elkövetett bármi cselekvényért felelősséggel nem tartozik. Hogy ennek a gyakorlati téren más értelme van oly államban, melynek történetileg kifejlődött, úgyszólván a nemzet vérévé vált alkotmánya van, jól tudjuk; mert az ily államokban kétségtelenül áll azon gyakorlatilag elfogadott elv, hogy minden tisztviselő, nemcsak az, a ki kiadja a rendeletet, hanem az is, a ki e rendeletet teljesíti, annak kiadásáért és teljesítéseért felelős, ezen felelősség vonván maga után minden állami vagy egyéni érdekek megsértéséből keletkezhető kártérítési kötelezettséget is. Ezen irányban kívánatos lenne, hogy a kormány, valamint a közigazgatási bizottság mind az elméleti, mind a gyakorlati téren fenforgó különbségeket, viszonyokat főleg azok gyakori észszerű helyes alkalmazását kellő figyelembe vette volna, miután a törvényjavaslat, de különösen annak a főispáni intézményre vonatkozó szakaszai szerint kétségtelenül áll, hogy a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetében kétféle felsőbb hatóság lesz, melynek rendeletei, mint illetékes felsőbb hatóság rendeletei az alárendeltek által teljesítendők: egyik a minister, kinek részint parlamentáris, részint politikai, de kártérítési felelőssége nincs; a másik hatóság az új törvényben a legtovább terjedő hatáskörrel megteremtett új