Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-234

§24 3 * 4 ' *^«9ágM Méí Májni 6. 1S86. XL. törvényczikkben lefektetett elvek követke­zetes keresztülvitelét jelentik és nem állanak semmi tekintetben sem ellentétben az 1868. tör­vényben lefektetett elvekkel. {Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ez az, a mit első sorban kötelességem volt kijelenteni. Midőn az 1868-ki törvény meghozatott, az általános védkötelezettség eszméje ezen ország­ban még egyáltalában ismeretlen volt, vagy leg­alább ismeretlen volt azon alakjában, melyben azt érvényesíteni kellett. Igen természetes, hogy sem a minister, a ki azt akkor javasolta, sem a kor­mány, mely azt képviselte s védelmezte, sem a többség, mely azt elfogadta, sem általában az egész ország közvéleménye minden tekintetben a részleteket illetőleg nem lehetett tisztában azon következményekkel, melyek az általános véd­kötelezettség eszméjének elfogadásából származ­nak. Világos, hogy egy, legalább nálunk addig ismeretlen szervezetnek az idegen országokban életbe léptettettektőí sok tekintetben eltérő alap­határozmányai lettek itt törvénybe iktatva és sen­kit sem érhet azért vád, hogy azon határozmá­uyoknak minden következménye általa áttekint­hető nem volt. így nem voltáttekinthető az arány, melyben a hadsereg létszámához a póttartalék fog állani és azon szükséglet, mely a hadsereg kiegé­szítése tekintetében újabb hadjáratok folytán felmerülhet. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy az első hadjárat volt az újkor stratégiai és tactieai eszközeinek félig meddig felhasználása mellett az 1866-iki. Az 1870ikinek tapasztalataival még nem rendelkeztünk; s a későbbi háborúk átgondolt, keresztülvitt, megművelt tapasztalásai, melyek azután Európa összes hadjárataiban nagy fáradt­sággal és nagy munkával összegyűjtettek, még egyáltalában nem állottak rendelkezésre. Ennek következménye volt azután az, hogy a póttartalék kétségtelenül sokkal kisebb arányban volt meg­állapítva a 68-iki törvényben, mint a hogy kívána­tos lett volna; valamint az is, hogy az ideiglenes hadmentesség megállapításánál az abból folyó kö­vetkezmények még teljesen áttekinthetők és át­érthetők egyáltalában nem voltak. Senki sem tud hattá, hogy általában milyen arány lesz az ideig­lenesen fölmentettek és a tényleg besorozottak között; senki sem tudhatta, hogy az ideiglenesen fölmentetteknek hány százaléka fog visszakerülni 12 év alatt a hadsereg kereteibe; senki sem tud­hatta, minő mélyen fog benyúlni az általános vej­kötelezettség keresztülvitele a polgári életbe. De a 68-iki törvény más határozmányai is szintén nem kész, nem teljesen kiművelt és az akkori körül­mények között teljesen ki nem számítható jelleget tüntetnek fel. 1868-ban, mikor a XL1. törvényezikk megalkottatott, meg tudta-e valaki előre mondani, hogy a honvédség ugy fog fejlődni, a miként fejlő­dött? Volt-e valaki, a ki világosan betekinthetett volna a honvédség kereteibe és azon örvendetes fejlődésbe, a mely azóta e tekintetben beállott? De legvilágosabb például szolgál e tekintetben az 1868: XLIL törvényezikk, a mely az általános védkötelezettséggel épen ellentétes alapra, tudni­illik az önkéntes szolgálat alapjára lett helyezve, a mely pedig az általános védkötelezettség elvei azon terjedelmének, a mely a legújabb időben Európában érvényesült, egyáltalában meg nem felel. Hogy mennyire nem felel meg, mily veszélyt rejt magában és mily nélkülözéseknek teszi ki esetleg az önkéntesen alakult csapatokat, azt leg­jobban mutatja az 1870. évi franczia háború ta­pasztalata, a hol a franc tireurök nem voltak képe­sek szolgálatot tenni és sokkal sanyarúbb viszo­nyok közé jutottak, mert nem állottak a nemzetközi jog ótalma alatt. Itt tényleg oly elem hozatik be annak a nemzeti védelemnek keretébe, a melynek minden részletében kiszámíthatónak kell lenni, a mely, minthogy előre meg nem állapítható, a mely egyáltalában számba nem vehető, csak bonyodal­mat és zavart okozhat a háború pillanatában. Épen azért szükséges volt eltérni a rendszer­től, mulhatlanul szükséges volt áttérni következe­tesen az általános védelmi kötelezettség elvére a népfölkelés tekintetében is, épen a népfölkelés hi­vatása és intézménye szempontjából. De felmerült szüksége egyszersmind annak, hogy a hadsereg kiegészítéséről ezzel kapcsolat­ban legyen gondoskodva. Már most nézzük meg, hogy a hadsereg kiegészítése igényénekés azon elveknek, melyeken a hadsereg és honvédség szer­vezete jelenleg nyugszik, azon intézkedés, mely az 5. §-ban foglaltatik, mennyiben felel meg. Min­denekelőtt itt azt tapasztaljuk, hogy az 18ő8-iki törvénynek a szorozás a hadkiegészítés alkalmával egy nagy balkövetkezménye volt, mely számos visszaélésre vezetett az ujonezozás, illetőleg az ujonczállítás alul való kibúvás tekintetében. És ez az volt, hogy mivel szorosan meg volt állapítva előzetesen hány ujoncz sorozandó a közös had­seregbe, hány jut apóttartalékba és az volt mondva, hogy azok, a kik ezentúl visszamaradnak, a hon­védségbe sorozandók: a hatóságnak, az államnak igenis, de a sorozás alatt levő ujonezoknak egy­általában nem volt semmi érdeke sértve az által, hogy ha valaki közülük az ujonezozás alul kibujt. Az ujonezozás aluli kibúvás, mint állam elleni vétség, mint állam elleni bűntett szerepel a köz­tudatban és a közvéleményben és e szempontból, fájdalom, a magánérdek gyakran csorbát ejt rajta, de nem tekintetik az a többi ujonezok érdekei meg­sértésének és igy, hogy ugy mondjam, azon popu­laris ellenőrzés alatt nem áll és nem állhat, amely az ujonezozás helyességének legbiztosabb zálogát képezi. Most ezen törvény alapján egészen más-

Next

/
Thumbnails
Contents