Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-234

318| ' 234. orsságos ülés,május 5. IS86. nekünk magyaroknak egyáltalában pártkülönbség nélkül szólva, nincs okunk rajongani a közös hadseregért, mig abban ezek a dolgok, ez az ósdi szellem és ez az idegenkedés a magyartól meg vannak: mit szóljunk akkor mi e párton ülők, kik egyáltalában dogmánkul, programmunknak másíthatatlan és elengedhetetlen sarkalatos feltételéül tartjuk azt, hogy önálló állam, önálló nemzeti hadsereg nélkül nem létezhetik? (Helyeslés a szélső haloldalon.) Ez oly alapelv, t. ház, a melytől mi, e párt tagjai semmi körülmények közt nem tágíthatunk, melynek árán mi nem alkudhatunk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ennek a közös hadseregnek, mig közös marad, mi egyetlen ujonczot sem szavaztunk meg eddig is, nem fogunk megszavazni ezentúl sem. Természetes tehát, hogy akkor eme népfelkelési törvényjavaslatot, melylyel szintén nem egyéb, mint ezen közös hadseregnek jelentékeny kiegészítése terveztetik, a mi pártunk el nem fogadhatja. Ez maga, hogy a népfelkelés a közös hadsereg sorainak gyámolítására szólittathatik fegyverbe, elég argumentum volna arra, hogy mi mindnyájan, kik e párthoz tartozunk, e javaslatot, mint kárhozatost, mint a mi önálló magyar hadsereget követelő programmunk alapelvébe ütközőt, elvessük. {Helyeslés a szélső baloldalon.) A népfölkelés eszméje, t. ház, tagadhatatlanul magasztos, ha a házi tűzhely veszélyben van, ha ellenség tör határainkra, ha pláne azon határokon sikerült neki előnyomulnia, a mikor például hasonló esetben elhangzott a magyarnemzet lánglelkü költőjének szava : „Itt a próba, az utolsó, nagy próba! Jön az orosz, jön az orosz, itt is van már valóba." (Tetszés a szélső baloldalon.) Mikor Petőfi 1849-ben ezt énekelte, akkor igenis önálló Magyarországért küzdvén, volt értelme a népfölkelésnek és lenne bármikor hasonló esetben, (Igaz! a szélső baloldalon) ha a haza, a magyar haza, vele együtt a magyar trón érdekei volnának veszélyeztetve, igenis, t. ház, e párt az én csekélységemmel együtt örömmel fogadná el a népfelkelést ilyen esetekre, a parlament teljes jogának fentartása mellett oly alapon, hogy egy a magyar parlamentnek felelős hadügyminister vezetné ezt a népfölkelést; de egy oly minister kezébe, a ki ezen parlamenttől nem függ, a kit mi el nem ismerhetünk magyar ministernek, (Ugy van! a szélső baloldalon) egy oly minister kezébe, a ki az alkotmánynak azon csekély látszólagos meghagyandó garantiát is épen a sorok között nyújtott módokon könnyen kijátszhatja, mondom, egy oly ministernek a közös hadsereg erősbítésére, a mely intézményt mielőbb törlendőnek óhajtunk, a népfölkelési törvényjavaslatot, habár az eszmét, ismétlem, különben helyeseljük is, meg nem szavazhatjuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi nem riadnánk vissza bármely áldozattól egy nemzeti kormány, egy független Magyarország érdekeit védő népfölkelésre, értve úgy a vérbeli, mint a vagyonbeli áldozatot; de tisztán, esetleg tisztán osztrák érdekért, osztrák vezetés alatt, a magyar parlamentnek nem felelős közegek részéről, ezek részéről ily feltételek mellett alkuba bocsátkozást sem tűrhetnek, (ügy van! a szélső balon.) A törvényjavaslat ugyanis, t. ház, nem volna egyéb, mint a magyar nemzet legnagyobb részének, a 18 évestől a 42-iket betöltött évesig való férfiaknak kiszolgáltatása a hadügyministernek. (Helyeslés a szélső balon.) Nem népfölkelés ez, t. ház, ha vizsgáljuk magát a javaslat tartalmát és indokolását, hanem póttartalék. Hisz maga a minister ur indokolásában a 10. lapban bevallja, hogy ha a törvény szerint megszabott póttartalék elégséges nem volna, a hadsereg és a honvédség fogyatékainak pótlására is igénybe vehető a népfölkelés. Ez az igaz, ez a bevallott czél. T. ház! Én, a ki a párt bizalmából, a velem egy nézeten levőket képviselem a véderő bizottságban, kötelességemnek tartottam ott is küzdeni csekély erőmtől telhetőleg és ezen szempontok szerint küzdeni a javaslat ellen. Ott is kiemeltem már a javaslatnak őszinteség hiányában való szenvedését a tekintetben, hogy ez első sorban fogyatékkitöltő, sorhadkiegészítő javaslat és csak másodsorban, talán csak részben, egészében maga a minister ur nyilatkozata szerint életbeléptetendő népfölkelési javaslat. Én be nem láthatom, t. ház, miért nem vallhatta be a kormány a valódi intentiókat a czímben őszintén, hiszen ugy is kilátszik! Én legalább emlékeztetem a t. minister urat és a véderő-bizottság tagjait, hogy a tárgyalások befejeztével is, mikor a czíme volt már csak hátra a javaslatnak, indítványoztam ezen indokból, hogy ez a javaslat következő czímet nyerjen: „Törvényjavaslat a véderő-póttartaléknak kiegészítéséről és a népfölkelésről". Ez legalább a tartalomnak némileg megfelelt volna; de a t. minister ur és a t. bizottságnak többsége természetesen ezt nem méltóztattak elfogadni. Azt ugyanis a t. minister ur az osztrák felfogástól örökölte át, hogy minden kérdést nem az igazi nevén kell megnevezni és mindent csak félig kell megoldani. Nem az ő felfogása ez, mert hisz ő magyar születésű; ez nem magyar felfogás; ezt átörökölte azon köröktől, a mely körökben felnőtt és a mely köröktől, fájdalom, még mint honvédelmi minister is a legnagyobb mérvben függ, függeni kénytelen. A ki a katonai ügyekkel foglalkozik, elismerheti és én is őszintén bevallom, a t. minister ur által felvetett számadatokkal nem bíbelődve, a melyeknek valóságát például Vadnay Károly é& Gajáry t. képviselő urak is megtámadták, hogy