Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-234

334. wsiágos ttlés májas 5. 1886. 319 összehasonlítva az európai hadseregek többségével, az osztrák-magyar hadsereg póttartaléka az 1868-ban megszabott szám szerint nem kielégítő. Az a 80 ezer ember, ha ezen hadsereget a többiek mintájára akarjuk mozgósítás esetén kiegészíteni, tagadhatatlanul még pótlandó lenne, de ez lehető* a nélkül, hogy a nemzetre ilyen borzasztó terhet vetni törekvő törvényjavaslathoz nyúlna a kormány. Ha egy kissé számítunk, ott van a 80 ezer póttartalékos. Maga a minister ur említi indokolásában a 9. lapon, hogy a hadseregtől ideiglenesen felmentett, elbocsátott egyének száma hivatalos adatok szerint csupán a magyar korona országaiban is állandóan a 100 ezernyi főt jelentékenyen fölülmúlja, 120—130 ezerre megy, az osztrák tartományokban pedig körülbelül 170—180 ezer, együtt tehát csaknem 300 ezer ember állana rendelkezésére ezen kathegoriákból a póttartalék kiegészítésére; ha a szám nem üti meg egészen a 300 ezerét, a melyet csak mint kerekszámot mondottam, akkor felhívom a t. minister ur figyelmét a lovassági azon tartalékosokra, kik be nem hívhatók egyszerre mind, jól méltóztatik tudni, hogy miért? (Egy hang a szélső baloldalon. Mert nincs elég ló!) Tehát körülbelül 20—30 ezer ember nem hívható be. Tudom, hogy ezeknek egy részét szekerészed szolgálatokra beszólítják, betegápolásra talán nem, mert ahhoz speciális ismeretek kellenek. Gyalogsági szolgálatra alig fognák hasznát venni. Tudom ugyan, hogy karabélylyal czélba lőni taníttatnak ők is, de nincsenek az egykori dragonyos módra szervezve, tudniillik, hogy gyalog és lovon is egyaránt harczképesek legyenek. Tehát a lovasezredeket is hozzá véve, az előbb emiitettek nagy számához, bizonyára meg fogják ütni a 300 ezerét a monarchia két államában lévő, ilyen cathegoriájú hadképesek ; hozzá számítandó ehhez az imént említett 80 ezer póttartalékos, tehát 380 ezer, majdnem 400 ezer póttartalékos felett rendelkezhetnék a közös hadügyminister — ha már tudniillik annak kell egyelőre még rendelkezni — a helyett, hogy a népfölkelésnek a nemzetgazdasági, családi és minden vagyoni érdekekbe oly mélyen benyúló szálai közé kapni kénytelen volna. Különben is, t. ház, hivatkoztak itt már tegnap a háborúk rövid tartamára az újabb időben. Épen azért, mert a háborúk rövid tartamúak, oly nagy mennyiségű póttartalék bevonása, mint itt czéloztatik, alig létesíthető, alig lenne arra idő és mód. Meg vagyok győződve, hogy az 1.200,000— 1.300,000 sorhadbeli és honvédségi combatanssal, hozzá adom ama 300 ezren fölül menő póttartalékosokat, tökéletesen elég lenne téve mindennemű háború esetében mindennek, kivéve természetesen idehaza egy pár helyen várőrségeket, szorosok őrzését, sánczásás, stb. a miket teljesíteni hivatva van a népfölkelés második osztálya. A népfölkelés második osztályának alkalmazása ellen ilyen feltételek mellett kifogás alig tehető, de nagyobb mérvben tehető kifogás az ellen, hogy a közös hadsereg fogyatékába bevitessék a népfölkelők első osztálya, részint immár védkötelezettségüknek eleget tett családapák, részint még be sem oktatott gyermek ifjak, tehát velük egy egész nemzedék tétessék koczkára, tudniillik azon év kezdetétől, a melyben a 19-ik életévüket betöltötték, vagyis tényleg 18-ik évüktől. Szóval a törvényjavaslat tulaj donképen általában ugyan 22 évre terjeszti ki, emeli föl a katonai kötelezettséget, de némelyekre, tudniillik az utóbbiakra pláne 24 esztendőre. T. ház! Én ugy fogom fel, hogy veszedelmessé is válhatik általános mozgósítás esetében ily nagy tömegeknek a közös hadsereg hézagos, kifogyott, kilőtt soraiba, ezredeibe, zászlóaljaiba, bevitele két okból. Az egyiket kifejtem röviden, talán csak érinteni szükséges. A t. minister ur maga is igazolni fogja, mert az 59-iki és 66-iki hadjáratokban személyesen dicsőséges részt vett, ismeri részleteit eléggé. A 66-iki példákra különösen utalok, hogy a tartalékosok beérkezése, egyáltalában a sorhadi csapatok ütközési vágyát és szellemét nem rontotta-e meg ugy az osztrák értelemben különösen, mint egyáltalában katonai értelemben? Ezen javaslat szerint nincs kizárva, hogy a háború nem kizárólag csak a magyar nemzet érdekeiért fog vivatni, hanem egy másérdekért. A míg ez a hadüzeneti jog nem lévén az országgyűlésé kizárva nincsen, addig a családapa, a ki védkötelezettségének eleget tett, úgynevezett elbocsátó levelet, obsitot kapott, beszólittatván egy már megvert hadseregnek sorait kipótolni, bizonyára nem jó szívvel fogja odahagyni idegen érdekekért családját. És hogy minő szellemet fognak ezek a sorhadban terjeszteni, minő következményei lesznek ennek: ezért a felelősség egyedül azokat terheli, a kik a 66 iki háború példáin okolni nem tudnak vagy nem akarnak. Még veszedelmesebb az, hogy ha vasutvonalaink nem eléggé kifejlettségét és a mozgósításhoz szükséges gyorsaságot tekintjük, hogy ily óriási tömegek a mozgósításnál nem fognak-e inkább akadályul, mint előnyül szolgálni a működő hadseregre nézve. Előttem lebeg képe azon confusus rendelkezéseknek és ennek következtében a vasutak góczpontjain előforduló torlódásoknak, kisiklásoknak, élelmi vonatok fenakadásának, csapattestek éhezésének, szóval mindezen osztrák calamiíásoknak, a melyek minden osztrák háborúban Brucktól Eynattenig ismétlődtek. (Ugy van! a szélső baloldalon. Derültség a jobboldalon.) Nevetni könnyű dolog, de szomorú lesz annak, a ki tapasztalni lesz kénytelen.