Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-233

292 tX*- »«***•• ülés má]M 4 1&88. lésről szóló törvényjavaslat tárgyában. Azt hiszem, a t. ház a jelentéét felolvasottnak méltóztatik tekinteni és igy az általános vitát megnyitom. Az első szó a bizottság előadóját illeti. (Halljuk! Halljuk!) Münnich Aurél előadó: T. ház! (Halljuk!) Ha tekintetbe veszem az 1868. évi XL. törvényczikk rendelkezéseit, melyek szerint a védelmi kötelezettség általános és minden védképes állampolgár által személyesen teljesítendő: lehetetlen, hogy védrendszerünk mai fejlettségét szemügyre véve, azon meggyőződésre ne jussak, hogy ezen rendelkezésnek teljesen elég téve nincsen; mert eltekintve attól, hogy a tényleges szolgálat alól a sorozás alá tartozó egyének közül sokan mentetnek fel, kik különben védképesek volnának, eltekintve a számos ideiglenes felmentésektől, eltekintve attól, hogy a felmentettek közül sokan kisebb testi fogyatkozás daczára a szolgálat némely ágaiban mégis alkalmazhatók volnának, az 1868. évi XLII. törvényczikk a népfölkelés kiegészítését önkéntesek toborzásától teszi függővé, mi által az általános védkötelezettségi elv illusoriussá válik Jelen törvényjavaslat a népfölkelésben való részvételt kivétel nélkül kötelezőnek mondván ki, ezen elvet teljesen érvényre juttatja. Nem szükséges Európa többi államaira utalnom, hol a kötelező népfelkelés évekkel azelőtt már behozatván, a hadsereg esetleges kiegészítése, ha a védelmi erő végső megfeszítésének szüksége előáll, már szerveztetett, elég ha annak feltétlen szükségességét hangoztatom, hogy minden állam jól felfogott érdeke megkívánja, hogy béke idején gongoskodjék mindazon tényezőkről és mindannak előkészítéséről, mely háború idején a győzelemre segítheti fegyvereit. Azon népfülkelés, a melynek kiegészítése önkéntesekre bizatik, a melynek tisztikara választás útján egészíttetik ki, a melynek felfegyverzése nincsen szabályozva, nagyon csekély értékű, de igenis felhíva a lakosság közgazdasági fejlesztésének olyannyira árthat, hogy a harczászati előnyöket a közgazdasági hátrányok teljesen tönkreteszik. A szervetlen népfölkelés nem juthat érvényre és a hol alkalmaztatik, az ország védelmét nem fogja lényegesen elősegíteni, de épen szervezetlenségénélfogva oka lehet számos oly zavaroknak, a melyek eltekintve egyéb hátrányoktól, a békekötések alkalmával a legyőzött államnak egyrészt felette nagy károkat okozhatnak, másrészt pedig a polgári vagyonban felette nagy pusztítást idézhetnek elő. A szervezetlen önkéntesekből összetoborzott népfölkelés hatása a közerkölcsiségre is felette káros befolyással lehet. Nagyon gyakran a rablásnak palástolója,, rendszerint a nép salakját fogja magában foglalni és nem egyszer törvényes alakot ad a legborzasztóbb bűntényeknek. Nem lehet tehát védelmezni az önkénytesekből alakult népfölkelést, mert nem lehet czélja az államnak, hogy elvesztett harczokban felemészsze magát, de igenis czélja, hogy netán vereséget szenvedve, új erőket gyűjtsön, hogy később szervezett erővel az elvesztett előnyöket visszaszerezni képes legyen. Ezekben röviden összefoglaltam azon indokokat, melyek engem vezérelnek, midőn a már béke idején szervezett népfölkelés szükségességéről és helyességéről meggyőződve, jelen törvényjavaslat által, mely ugyanazt czélozza, egyszersmind az általános védkötelezettségi elvnek teljes keresztülvitelét vélem elérhetőnek. Ezek után áttérek ezen törvényjavaslat 2-ik sarkeívére, melyet abban foglalok össze, hogy a megváltozott harczászat folytán a monarchia fegyveres erejének olyképen kiegészítése feltétlen szükséges, hogy háború esetén a szükséghez képest a kellő csapatok azonnal rendelkezésre álljanak. Azon mondat igazságából kiindulva, hogy a nép ereje annak ifjúságában rejlik, el kell ismerni, hogy a háború folytatására első sorban ifjú erőkből álló hadseregre van szükség; mert épen a mai harczászat folytán az idős és tapasztalt katonára kevésbé van szükség, mint azelőtt. Az újabb háborúk folytatásánál a tapasztalat a legénységnél rendkívül csekély szerepet játszik és ma csak híréből ismerjük azon régi szervezetet, a mely szerint a polgárok egy része életük legszebb korát a katonaságnál, mint legénység töltvén, ezt mintegy életpályául tekinteni kénytelenek voltak. Abban az időben a katona teljesen elválasztatott a polgári élettől, igazi otthonát a fegyverek között találta, belőle gyakran kalandor lett, akinek életczélját a háború képezte. Ma ellenkezőkép áll a dolog és az utolsó háborúk bizonyítják, hogy a legbátrabb katonák azok, a kik a veszedelmet még nem ismerik; a hosszas 8—10 évig tartó szolgálat, kiképzés és gyakorlat tehát a legénységre nézve elvesztette jogosultságát. De ha az elmondottak a legénységre állanak is, nem lehet ugyanazt alkalmazni a tisztekre és leginkább a vezérekre nézve. Ezen helyeknek betöltésénél igenis figyelembe veendő a hosszas szolgálat, a tapasztalás és katonai műveltség. Az ősz tábornokok és tisztek időnkben is régi helyüket teljes mértékben elfoglalják, mig a. legénység hathatós és sikeres működésére a hosszas szolgálat és tapasztalás nem okvetlen szükséges. A harczászat ezen átalakulásánál fogva teljesen indokolt a szőnyegen lévő törvényjavaslat azon intézkedése, mely az 1868 : XLII. törvényczikk 6. §-ában foglalt rendelkezését teljesen megváltoztatva, a népfölkelés tisztjeit és altisztjeit nem választás útján véli kiegészítendőnek.